Három tömbházat hőszigetelnek Csíkszeredában

A városháza a cégek képviselőivel közösen ismertette a projektet | Fotó: Adorján Zsófia

Helyi cégtársulattal kötött kivitelezési szerződést Csíkszereda önkormányzata három tömbház leszigetelésére és rendbe rakására. Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere kifejtette, a helyi vállalkozókkal való együttműködés nagyobb garanciát biztosít a minőségi munkára.

A Jégpálya negyedi 14-es és 12-es számú tömbház A és B lépcsőháza, valamint a Lendület utca 5-ös számú tömbháza következik a hőszigetelési projektben. A hőszigetelés mellett a tetőzetet is kijavítják, továbbá különböző belső és külső karbantartási, renoválási tevékenységekre is sor kerül – hangzott el a szerda reggeli sajtótájékoztatón.

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere kiemelte, hogy helyi vállalkozó nyerte meg a közbeszerzést, így a minőségi munka mellett időben és megfelelő odafigyeléssel kivitelezik a munkálatokat.

– Üzenetértékű, hogy helyi cégtársulattal sikerült megegyezni. Azt szeretnénk, hogy minél több helyi vállalkozó jelentkezzen a városháza által meghirdetett közbeszerzésekre, mert így, reméljük, garantáltabb a siker, azáltal, hogy helyi munkaerővel dolgoznak, és másfajta hozzáállással. Jelenleg kilenc másik tömbházra van kiírva közbeszerzés, amire várjuk a vállalkozókat – közölte a városvezető.

A kivitelezés időtartama hat hónap munka a kezdési parancstól kezdve, valamint a projekt összértéke hozzávetőlegesen hatmillió lej. A nyertes cégtársulat a Tectum Company Rt., az Aspiro Kft. és a LTL Mechawill Kft., a kivitelezés műszaki ellenőre pedig az Atuprofessing Kft.

Vígh Ádám, a Tectum Company Rt. igazgatója a sajtótájékoztatón beszámolt a cégük eddigi tevékenységéről a városban.

– A hasonló közbeszerzési kiírásokkal kapcsolatosan kifejteném, hogy akárcsak mindenhol máshol, az építőiparban is elszaladtak az alapanyagárak, így nehezen sikerült beleférnünk a keretbe. Augusztus közepén fognánk neki a munkálatoknak, mivel a téli időszakban nincs lehetőség dolgozni, jövő év márciusában folytatnánk, így körülbelül nyár elején végeznénk teljes mértékben – számolt be az igazgató.

Korodi hozzáfűzte: a sokszor a kiírásnál érték-ár arányban alulértékelt becslésű projektek a kivitelezéskor már megközelítik a reális értéket. A legfontosabb az, hogy vannak szabatos eszközök az önrészek statisztikai hozzáigazítására, anélkül, hogy a közbeszerzés végeredménye sérülne.

Adorján Zsófia

: an accessible web community