Hirdetés

Három klub összesen nyolc csapattal nevezett

HN-információ
Hét korosztályban összesen háromszázhuszonöt csapat nevezett a hazai kosárlabda utánpótlás-bajnokságok 2021/2022-es idényében. Hargita megyében három klub vállalta a szereplést összesen nyolc csapattal. A legnépesebb az U18-as korosztály mezőnye lesz. Három klubtól összesen nyolc csapat vesz részt a 2021/2022-es idényben a hazai kosárlabda-utánpótlás pontvadászatában. A Román Kosárlabda-szövetség közlése szerunt mind a fiúknál, mind pedig a lányoknál hét korosztályban lesz majd utánpótlás-bajnokság, a legnépesebb az U18-as pontvadászat lesz, ahol összesen hetvennégy gárda küzd majd az elsőségért. A lányok pontvadászatában összesen száz, míg a fiúkéban kétszázhuszonöt csapat szerepel a hazai kosárlabdázók utánpótlás-bajnokságokban. Hargita megyéből a VSK Csíkszereda, a VSK Székelyudvarhely és az ISK Gyergyószentmiklós indít csapatokat az utánpótláskorúak bajnokságában, a megyeszékhelyiek négy, a Küküllő- és a Békény-partiak pedig két-két gárdával neveztek. A fiúk U13-as korosztályában két Hargita megyei csapat szerepel: a VSK Csíkszereda és a VSK Székelyudvarhely. A fiúk pontvadászatába összesen 47 gárda nevezett, míg a lányok küzdelmeiben 22 csapat lesz érdekelt. Az U14-es korosztályban nem lesz megyebeli csapat, a lányoknál 16, a fiúknál 31 gárda szerepel majd. Az U15-ös korosztályban a fiúknál 34, a lányoknál 16 csapat küzd a bajnoki címért, míg az U16-osok között 14 lány- és 38 fiúgárda szerepel, utóbbi kategóriában a nevezők között van a VSK Székelyudvarhely is. Az U18-as korosztályban a lányok bajnokságában húsz csapat szerepel majd, a nevezők között van a VSK Csíkszereda és az ISK Gyer­gyószentmiklós is. Szintén népes mezőny várható az U18-as fiúk bajnokságában is, az 54 nevező között van a VSK Csíkszereda. Az U19-es női pontvadászatban hét nevező van, közöttük van a VSK Csíkszereda is, míg a fiúk bajnokságában 12 fős lesz a mezőny, melynek tagja az ISK Gyergyószentmiklós. Az U20-as női bajnokság öt-, a fiúk pontvadászata pedig kilenccsapatos lesz. Az utánpótlás-korosztály számára a végleges versenynaptár még nem ismert, a szakszövetség viszont közzétett egy tervezetet, amelyre a módosító javaslatokat a héten tehetik meg a részt vevő csapatok vezetői, majd ezeket figyelembe véve a Román Kosárlabda Szövetség vezetőtanácsának hétfői ülésén hoznak végleges döntést. Ami viszont biztos, hogy az U19-es bajnokság 2022 januárjában kezdődik el, a többi korosztály számára októberben lesz a pontvadászat rajtja. A tervezet szerint az utánpótlás-bajnokság tornarendszerben zajlik, az U16-os és U18-as fiúk kiírásában viszont a második körben már körmérkőzéses rendszerben tartanák a pontvadászatot, és ugyanezt a rendszert képzelték el mindkét korosztályban a lányoknál is, erre viszont még várják a résztvevők javaslatait.

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!