Nemrégiben egy sajtóértekezlet során a határon túli románokért felelős tárca nélküli miniszter, Natalia-Elena Intotero ismertette a külföldön élő románokra vonatkozó statisztikai adatokat. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy puszta tényeket ismertetett, nem bocsátkozva részletekbe, sem pedig a felsorolt számadatok körüljárására, boncolgatására. Márpedig ez indokolt lett volna, már csak annak okán is, hogy a közbeszédben meglepetést keltett az a számadat, miszerint Románia határain kívül „körülbelül 9 700 000 román él… Maradjunk egyelőre annál a körülbelül 9 700 000 románnál és hallgassuk meg, hogy mit mondott a tárcavezető: „A 9 700 000 állampolgárból körülbelül 5 600 000 leledzik a diaszpórában, a különbözet a történelmi közösségekben.” Ebből a kijelentésből nemigen lehet megérteni, hogy mit is akart mondani, bár az feltételezhető, hogy amikor „állampolgárokat” emlegetett, arra gondolt, hogy nemcsak román állampolgárságú személyekről van szó, hanem olyanokról is, akik más országok állampolgárai is vagy éppenséggel csak más országok állampolgárai. Ha ezt így gondolta, akkor jól gondolta, de illett volna a pontosítás. A leltár Nézzük meg a diaszpóra helyzetét, illetve az arra vonatkozó számadatokat: a szaktárcától származó értesülések szerint az adatszolgáltatók Románia diplomácia képviseletei és konzulátusai voltak, nos, ezek szerint Olaszországban 1 267 000 román találtatik, Spanyolországban 1 054 000, Németországban 800 000, az Egyesült Királyságban 400 000, Franciaországban 300 000 Ausztriában 120 000, Belgiumban pedig 100 000. Kissé másabb a helyzet Izraelben és az Egyesült Államokban. Az előbbiben az adatközlők szerint 700 000 román él, de azok jobbára romániai származású zsidók, beleértve a II. és a III. generációkat is, a 700 000-ből pedig állítólag 200 000 visszaszerezte vagy megszerezte a román állampolgárságot is. Az utóbbiban állítólag 1 000 000 fő számoltatott meg, azok románok vagy román származású személyek. Ha összeadjuk az említett 10 országban élők vagy lakók számát, akkor 5 979 000-re kerekedik ki a szám. Ez nagyobb, viszont mint a miniszter asszony által emlegetett 5,6 milliós főt számláló diaszpóra. De hol vannak még a Hollandiába, Portugáliában, a skandináv államokban, Svájcban munkát vállaló (illetve letelepedett „románok”, illetve román állampolgárságú személyek). Tehát valami csak nem talál a számada­tok tekintetében. Menjünk tovább a tények boncolgatásával. A fent említett 10 ország (de nem csak) bármelyikében találtathatnak, és találtatnak is, olyan romániai állampolgárok, akik másabb nemzetiségűek (például magyarok), és nem is kevesen, így például Németországban, Ausztriában vagy az Egyesült Királyságban. A számadatok „bizonytalanságai” Akkor, hogyan is állunk az Elena Intotero által emlegetett 5 600 000 diaszpórában élő „románnal”. (Amúgy vannak olyan országok, ahol a munkavállalási vagy a letelepedési kérésben nem kell feltétlenül beírni a nemzetiségi hovatartozást, csak a kérelmező állampolgárságát.) Továbbá ugyancsak a minisztériumtól származó értesülések szerint egyes országok esetében a közölt számadatokba nem foglaltattak bele a Romániából eltávozottak gyermekei vagy éppenséggel unokái, csak azok, akik ténylegesen eltávoztak vagy az utóbbi időben, vagy már nagyon régen (történelmi diaszpóra). És van még egy tényező, amely megnehezítheti a tisztánlátást, a pontos helyzetismeretet: nem kevés azon romániai állampolgárságú és állandó lakhelyű személyeknek a száma, akik rendelkeznek más ország állampolgárságával is (sőt lakcímmel is), de rövidebb vagy hosszabb időre egy harmadik országban találtatnak, illetve telepedtek le. (Így például romániai és moldáviai állampolgársággal is rendelkező több 10 000-re tehető személy, de szépszerével vannak olyan román állampolgárságú és romániai állandó lakhellyel rendelkező magyar nemzetiségűek, akik magyar állampolgársággal is rendelkeznek, viszont évek óta Németországban vagy az Egyesült Királyságban dolgoznak, illetve telepedtek le.) Az Elena Intotero tárcavezető által ismertetett statisztikába azok vajon belefoglaltattak-e vagy sem? Ha igen, akkor az is valószínűsíthető, hogy azok a személyek több ország népességi statisztikájában is szerepelnek. (Azaz a népességstatisztika két országban is „számon tartja” őket, sőt lehet, a harmadik, a „vendéglátó állam” lakosság-nyilvántartó szervei is.) Kételyek és fenntartások Ezzel együtt és ezen túl kételyeket és fenntartásokat lehet megfogalmazni a közölt számadatokkal kapcsolatosan, annál is inkább, mert a 2017-ben kidolgozott, a határon túli románokra vonatkozó 2017–2020-as országos stratégiában csak 3,5-4 millió olyan román állampolgárral számoltak, akiket úgy vélelmeztek, hogy a diaszpórát alkotják. Amúgy a határon túli románokért felelős minisztérium hivatalosan azzal a kategóriával foglalkozik, amelyet a „románok és a román származású állampolgárok” képeznek. Számunkra ez a kategória, illetve fogalom is képlékenynek tűnik. Menjünk tovább: a minisztérium szerint a diaszpórához hozzáadandó „körülbelül 3,8 millió olyan román, aki moldáviai, ukrajnai, szerbiai, albániai, magyarországi és nyugat-macedóniai történelmi közösségekben”. Ilyenképpen kerekedett ki az a „9,7 millió román és román származású állampolgár, aki külföldön él”, ahogy az áll a minisztérium közleményében. (E tekintetben a közlemény szövege nem azonos a miniszter asszony sajtónyilatkozatában elhangzottal.) Számadatok mindig is voltak és lesznek, azok lehetnek pontosak és kevésbé pontosak, hivatalosak és nem hivatalosak, s azokkal akár el lehet játszadozni. Akárcsak a külföldön élő/lakó romániaiakra vonatkozó ilyen vagy olyan statisztikai adatokkal. (Mi egyébként hajlamosabbak vagyunk a „külföldön lakó romániaiak” szintagma használatára, akkor, amikor a diaszpóráról vagy éppenséggel a migrációról beszélünk.) Hecser Zoltán