Hirdetés

Hangot adtak elégedetlenségüknek: Traktoros gazdatüntetés a fővárosban

HN-információ
Traktorokkal, szállítójárművekkel körözve tiltakoztak tegnap Bukarestben a parlament épülete körül a tavalyról elmaradt aszálykárok és az ágazat alulfinanszírozottsága ellen tiltakozva a Gazdálkodók Ereje Egyesület kezdeményezésére összesereglett gazdák. Traktoros tüntetést tartott tegnap 12 és délután 4 óra között Bukarestben a Gazdálkodók Ereje Egyesület a parlament épülete körül, tiltakozásként az ágazat alulfinanszírozottsága miatt. Bár a megmozdulásra az ország minden szegletéből várták a gazdákat – függetlenül attól, hogy tagjai vagy sem a tüntetést szervező egyesületnek – , a traktoros demonstráción végül mégis csak nyolc erőgépet sikerült felvonultatniuk az ágazat helyzetével és a kormány intézkedéseivel elégedetlen gazdáknak. A főbb követeléseiket, illetve Adrian Oros mezőgazdasági tárcavezetőnek címzett üzeneteiket transzparenseken is feltüntették. A gazdák legfőbb követelése, hogy a mezőgazdaság ágazata bekerüljön az idei év stratégiai prioritásai közé. A gazdák panasza szerint a mezőgazdaság súlyosan és krónikusan alulfinanszírozott: 2020-hoz képest kétszer kisebb támogatást nyújtanak az ágazatnak az állami büdzséből, késlekedik a pályázatkiírás az új európai projektekre, pénzügyi blokád van a szarvasmarha-tenyésztés ágazatában, összeomlott a sertéstenyésztés ágazata, emellett új gondok merültek fel a baromfitenyésztésben is. Az egyesület azt nehezményezi továbbá, hogy megszüntették a paradicsomtermesztésre korábban nyújtott támogatásokat, nem fektetnek be az öntözőrendszerbe, a 2020-as aszály által sújtott gazdák a csőd szélén állnak, mert nem kapták meg a tavaly megígért aszálykártérítéseket, de panaszként róják fel azt is, hogy az ország vezetése nem konzultál a gazdálkodókkal a 2021–2027-es uniós agrárpolitika gyakorlatba ültetése terén. A gazdatüntetőket a törvényhozás épülete előtt az ellenzéki Szociáldemokrata Párt képviselőiből álló küldöttség fogadta: közülük mind Adrian Chesnoiu, a képviselőház mezőgazdasági bizottságának elnöke, mind pedig Paul Stănescu szenátor, a PSD főtitkára megértéséről és támogatásáról biztosította a résztvevőket, egyben vállalva, hogy követeléseiket az illetékes szakbizottság elé terjesztik. A Gazdálkodók Ereje Egyesület már korábban is kifejezte a kormánnyal szembeni elégedetlenségét. Tagjai 2021. február 18-án és 22-én sztrájkőrséget álltak a mezőgazdasági minisztérium székhelye előtt, az ellen tiltakozva, hogy a kormány és a parlamenti többség nem volt hajlandó belefoglalni a 2021-es költségvetési törvény tervezetébe a 2020-as tavaszi vetéseket ért aszálykárokért fizetendő támogatásokat.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!