Hirdetés

Bartalis Zsombor: ha a közönség jól érzi magát, boldog vagyok

HN-információ
Bartalis Zsombor csíkszeredai születésű hangtechnikus, eredeti végzettségét tekintve műszaki rajzoló, de van ipari alpinista engedélye is. Véleménye szerint a hangmérnökök valódi nindzsák, akiket nem lehet látni a rendezvényeken, csak akkor, ha valami gond van. Zsombor akkor érkezik egy rendezvény helyszínére, amikor a közönség még javában alszik, és akkor hagyja el, amikor a nézősereg már újra az igazak álmát alussza. – Te vagy a technikus, a hangmérnök, a srác a keverőpultnál, mégis, valójában mi a mesterséged címere? – Azt szoktam mondani, hogy mi vagyunk azok, akiket nem látsz egy rendezvényen, mert ha igen, akkor valami nagy gond van. Általában akkor jelenünk meg az esemény helyszínén, amikor még javában alszik a közönség, és akkor tűnünk el a helyszínről, amikor már újra lefeküdtek. Nem nyolcórás műszak a miénk, 14-16, adott esetben 24 órát is talpon kell lennünk. Tennünk kell a dolgunk, akár napokon keresztül mindössze két órákat pihenve. – Miből áll a munkád? Gondolom, az a cél, hogy a hallgatók, a résztvevők, a közönség – nevezzük bárhogy – jól halljon mindent. – A mi dolgunk, hogy felmérjük a terepet, az adott szituációt, megnézzük, mekkora eszközparkra van szükség. Ha tudod azt, hogy mi a feladat, akkor nincs meglepetés. Volt már olyan produkcióm, amikor a kezdés után még futottam két hangfallal. Ebből azt tanultam meg, hogy mindig legyek felkészült az adott előadásra. A cél, hogy olyan produkciót hozzunk létre, amelyben a zenész, az előadó, a művész ugyan­olyan jól érzi magát, mint a közönség. Ha ez nem valósul meg, akkor a közönség sem tudja igazi átéléssel követni a rendezvényt. Ilyenkor hallani azt a kifejezést, hogy technikai hiba történt. Nem biztos, hogy erről van szó, lehet, hogy pont az előadó volt fáradt, késett, hosszú útról érkezett. Ha probléma adódik, a közönségnek a lehető legkisebb mértékben kell tudnia azt, hogy baj van. – Mióta foglalkozol mindezzel? – Idén 17. éve csinálom ezt, előtte lemezlovas voltam, majd az éjszakai kis DJ-pultot többsávos keverőre cseréltem. Az indított el, amikor meg kellett fejtenünk egy kisebb produkció technikai részleteit. Saját cuccokkal, ezt-azt kölcsönkérve megoldottuk, és nekem nagyon tetszett, hogy nem csak két-három csatornára kell figyelni. Ugyanakkor a közönség is nagyobb, és bennem volt az, hogy mindennek jól kell sikerülnie, mindig ez motivált. – A munkád során számtalan műfajjal találkozol. Ugyanolyan lelkesen hangosítasz egy tudományos előadást, mint egy fergeteges bulit? – Nem tudok különbséget tenni egy rockfesztivál vagy egy tudományos előadás között. Mindkét helyszínen ugyanaz a cél, hogy a közönség követni tudja az eseményeket és jól érezze magát. Ha ez megvalósul, az nekem igazi adrenalinlöket. A legfontosabb, hogy az adott produkció százszázalékos legyen, vagy annál is több. Fontos a visszajelzés az előadóktól, minél több pozitívat kapok, annál inkább érzem, hogy jó irányban haladok. Ugyanígy a zenész is, ha azt látja, hogy a közönség jól szórakozik, tudja, minden rendben van a technikai résznél is. – Ha ki kellene emelni néhányat, melyik produkcióra vagy különösen büszke, amiben közreműködtél? – Természetesen mindegyikre büszke vagyok. Ha mégis ki kellene emelni valamit, nagyon megmaradt bennem 2017-ből a ROLE-nak a Szent László, légy velünk című rockoratóriuma, amely a csíkszeredai főtéren zajlott. Az olyan minőségű produkció volt, amiről nem is gondoltam, hogy itthon, hazai pályán megvalósulhat. Ahogy emlékszem, már kedden, a helyszínen készültünk a szombati fellépésre. Minden apró részletet fejben kellett tartanom, nem írtam semmit papírra. De megemlíthetek olyan fesztiválokat, mint a Jazz in the Park, a Tusványos vagy az Electric Castle. Ezek azok, amelyeken rengeteget lehet tanulni, fejlődni. – Nagy bakit, hibát, katasztrófát is tudnál említeni? – Ezek mindig tanulságosak. Volt olyan produkció, amikor a saját bőrömön tapasztaltam meg például azt, hogy miért nem hozok két különböző helyről áramot, mert abból füst lesz. Egymás között persze mindig tudjuk, miben hibáztunk, de mindig ezek vittek előre minket. Volt olyan produkció, amely egy katasztrofális láncreakció volt. A zenekar sem érkezett időben, a villanyosok sem, mi a közön hiába akartunk dolgozni. Ennek volt kellemetlen következménye. Mára ezekből sok mindent megtanultunk. – Amikor ennek a beszélgetésnek az ötlete felvetődött közöttünk, felcsillant a szemed, hogy főképp olyan fiatalokról írunk, akik szakmájukban kiemelkedő teljesítményük dacára itthon próbálnak meg boldogulni. Miért fontos számodra az, hogy a szakmai tudásodat a szülőföldeden kamatoztasd? – Az életemben az utóbbi öt-hat évben meghatározó az a mondás, hogy gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! Kétszer volt komolyabb lehetőségem arra, hogy a szűkebb hazámat tartósan elhagyjam. Mindkétszer úgy gondoltam, hogy még nincs itt az ideje, most meg már úgy vagyok vele, hogy már nincs itt. Azt látom, hogy helyileg is fejlődik a piac. Most például Csíkszeredában következik egy olyan tavaszi, nyári időszak, amelyben egymást érik a rendezvények. Miért menjek én máshová? Azt gondolom, mindenkinek jut otthon egy tortaszelet a nagy egészből. Csak azért éreztem szükségét annak, hogy innen elmenjek, utazzam, máshol is elvállaljak munkákat, mert fejlődni akartam, és amit tanulok, itthon kamatoztatni tudom. – Ki kell térnünk a koronavírus-járványra is. Hogyan érintette a munkádat ez a kétéves nehéz időszak, mi volt a vállalkozás túlélésének záloga? – Tartalékokból oldottam meg, sokat segített a családom, a barátaim is. Az egész periódusból a legrosszabb a bezárt időszak volt számomra. Amikor tehettem, kimozdultam otthonról, elmentem a raktárba, tettem-vettem. Abban a hitben voltam, hogy két-három hónap alatt le fog járni az egész, és kezdődnek a produkciók. Pozitívan álltam a dologhoz, bár mindenki szembekacagott. Nem ért csalódásként, hogy kisebbek voltak a rendezvények, a szigorítások meg nagyok. Az emberek viszont hálásak voltak minden lehetőségért, amikor több hónap után bármilyen formában részt lehetett venni eseményeken. Azt gondolom, most, a felszabadítással mindenki élvezni és díjazni fogja mindazt, amit kap. Visszatérve a Covid-időszakra, azt hosszú vakációként éltem meg. Amikor lehetett, elmentem hegyet mászni, ez mindig feltöltött. Észre sem vettem a 2020-as évet, úgy eltelt, csak elrohant mellettünk. – Van szakmai álmod, vágyad? – Nem álmodozom, vagy ha igen, nem emlékszem az álmaimra. Azt szeretem a szakmámban, hogy mindig van előrébb és fennebb, folyamatosan jönnek az újdonságok. Megvalósult álmokat azért említhetek néhányat, ugyanis együtt dolgozhattam Jose Jamesszel, Hobóval, Szarka Tamással, a Knock Outtal, a ROLE-lal, a Dob-Bannak köszönhetően is nagyon sok nemzetközi névnek sikerült összedugdosni a hangszereket. Kivétel nélkül mindegyikkel élveztem együtt dolgozni. – Említetted a hangszereket. Játszol valamelyiken? – Nem, bár egy időben vonzott a gondolat. Van ennek azonban egy pozitív hozadéka, azt gondolom, így maradhat meg igazán tágnak a zenei látásmódom. Egy sokhangszeres produkcióban nagyon összetett figyelemre van szükség a technika részéről is, példaként a Quimby együttest tudnám kiemelni. Sok időt töltök azzal, hogy fejlesszem a hallásomat, tudjak mindent odaigazítani, ahová kell.

Farkas Endre



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!