Hirdetés

Győzött a Vasas Femina

HN-információ
Egy, a nyáron meggyengült ellen­féllel szemben győzött tegnap délután a hazai női labda­rúgó Szu­perliga 5. fordulójában a Szé­kelyudvarhelyi Vasas Fe­mi­na. Noha a három pontot megszerezték az udvarhelyiek, a találkozó színvonala nem volt kielégítő Dénes Jenő számára. A sereghajtót fogadta tegnap délben a Székelyudvarhelyi Vasas Femina a hazai női labdarúgó Szuperliga 5. fordulójában. A borgóprundi csapat tavaly a második helyen zárta a pontvadászatot, ám a nyáron majdnem az egész keret – 15 játékos – távozott a csapattól, így a Heniu többségében ifjúsági korúakkal vesz részt a 2015/2016-os bajnokságban. Az már a találkozó elején látszott, hogy a két gárda nem azonos játékerőt képvisel, a Vasas Femina hamar meg is ragadta az irányítást, nagyon sok helyzetet alakítottak ki, ám a gólra fél órát kellett várni: Papp Szidónia távoli lövését nem tudta a vendégek kapusa hárítani. A találatot követően végig támadásban voltak az udvarhelyi lányok, ám a megszámlálhatatlan helyzetekből egyet sem tudtak gólra váltani. A szünet után a vendégek térfelén zajlott a játék, azonban a Heniu egy támadásból a hazai védelem hibáját kihasználva egyenlített. A döntetlen két percig maradt, Simone Caldare ugyanis gólra váltott egy helyzetet. A gólváltás után maradt a Vasas Femina támadásban, a vendégek viszont a védekezésre összpontosítva elkerülték a nagyarányú vereséget, és a keretükhöz képest tisztességesen állták a hazaiak rohamait az utolsó félórában is. A találkozó végén Dénes Jenő, a Vasas Femina edzője nem volt elégedett tanítványaival, szerinte a játék képe alapján legalább tíz gólt kellett volna lőjenek, ám a támadások sokszor pontatlanok voltak. Eredmények Női labdarúgó Szuperliga, 5. forduló: Székelyudvarhelyi Vasas Femina – Borgóprundi Heniu 2–1 (1–0) /Papp (31.), Caldare (54.), illetve Ștef (52.)/.. További eredmények: Nagybányai Függetlenség – Kolozsvári Olimpia 0–6, Bukaresti Fair Play – Marosvásárhelyi ASA 0–5, Navobi Iași – Real Craiova 4–0. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!