Hirdetés

Győzelemről énekelünk

HN-információ
Budapesten tartották az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Magyarok mindenhonnan a Kárpát-medencéből, keresztények, nemcsak római katolikusok egész Európából és az egész világról érkeztek nemzetünk fővárosába. 83 évvel ezelőtt – hasonló alkalom és ünneplés során – zord, esős időben férfiak ezrei térdeltek a Szentség előtt, hajtották meg fejüket Isten előtt. Egy hangon kiáltották: „Hiszünk az Atyában! Hiszünk a Fiúban! Hiszünk a Szentlélekben! Bízunk az Egyházban.” Néhány hónappal később, talán ugyanezek a férfiak indulnak a második világháború helyszíneire, védeni a hazát, a nemzetet, az életet, a magyar családot. Sokan életüket adták a csatatéren és soha többé nem látták övéiket. Hősök lettek, tiszták. Talán szentek is. Az akkori Kongresszusra írt himnusz első szakasza így hangzik: Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat, millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat, Krisztus újra földre szállott, vándorlásunk társa lett, mert szerette a világot, kenyérszínbe rejtezett. Krisztus kenyér s bor színében úr s király a föld felett, forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet. Valaki mondja, a mostani Eucharisztikus Kongresszus családnapján a Margit-szigeten: „Most értettem meg, mit jelent ez: Győzelemről énekelünk!” A mi győzelmünk Jézus Krisztus testéhez és lelkéhez, emberségéhez és istenségéhez kapcsol. Ő a győzelem. Hisz a sötétség szövevényes és mindig bajt hozó erőit legyőzte szelídségével, önfelajánlásával. A győzelem útját feltárta mindenki előtt: kiléphetek az egóm önzéseiből és elindulhatok nagylelkűen mások felé, találkozni, alkotni, Isten Országát építeni, szeretni úgy, ahogy Ő szeretett minket. Ez a győzelem. Ezt nemcsak leírjuk vagy kimondjuk, hanem énekeljük is. Így vonultunk, talán több százezeren a Kossuth térről az Andrássy úton át egészen a Hősök teréig. Imádkozva, énekelve… nagy fegyelemmel… A papok kiléptek az ünneplő menetből, megáldották az oda elhozott betegeket, időseket, akik kezében égő gyertya, mécses, kereszt, rózsafüzér volt. A hitvallás és tanúságtétel győzelmi momentuma volt ez. De nem a triumfális (szerk. megj.: ünnepi), majdnem katonai győzelemé, inkább a krisztusi, lehajló szeretet szolgálatának értelmében. Az út két oldalán tisztelgő cserkészek, fiatalok, talán több százan, ezren. Jól informáltak, felkészültek, munkájuk igazi munka. Egybehangolva segítik a nagy körmenetet. Arcukon nem katonai szigor és feszesség, inkább az ének szövegének éneklése, belső örömmel kísért mosollyal. A mosoly és derűs szolgálat győzelme is ez. Az utcákon zarándokok ezrei, plébániákról, papok és szerzetesek ezrei, fiatal és nemcsak fiatal házaspárok, családok… babakocsisok, kisgyermekek. A Margit-sziget csupa zsibongás… telve énekléssel, a találkozások örömével. Eszünkbe jut Aranyszájú Szent János szava: „Az emberiségnek két nagy kincse van, a kisgyermek és az Eucharisztia.” A földi jövő és az örök Életünk záloga. Mindenki egy célért van most itt: bekapcsolódni ahogy ő tud, ahogy itt és most tud abba a hitvallásba, hogy hisszük és valljuk Krisztus jelenlétét a Szentségben, Eucharisztiában. Köszönetet mondani és győzelemről énekelni, hogy Ő folyamatosan keresi az embert, jelen és eljövendő örök javunkat akarja. De nemcsak hangulatról beszélünk, érzések és élmények özönéről. Beszélünk lényegről, üzenet és tartalom, racionálisan megfogható hitről is. Hisz ennyi püspök, bíboros előadó egy helyen, nagyszerű programba illesztve tartottak igényes, mégis jól érthető, jól emészthető előadásokat. Egy pap megjegyezte: hasonlít egy kicsit a zsinathoz. De dr. Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke szerint is „az elkövetkezendő évtizedekben az Eucharisztikus Kongresszusból fogunk élni.” Fordítsuk személyesre! Tudok, szeretek énekelni? Tudok győzelemről is énekelni – túlcsorduló örömmel? Milyen érzéssel gondolok a Budapesten lezajlott nagy eseményre? Mi a személyes üzenet, amivel továbblépek? A sokasággal együtt lélekben őszintén tudom-e én is mondani: Áldott legyen az Isten!? Áldott legyen szent neve!? Mondani persze lehet. Áldom szavaimmal, tetteimmel az Urat? Ferenc pápa az ének utolsó szakaszából idézve tolmácsolta jókívánságát: Magyarország! A kereszt volt ezer éven reménységed oszlopa / Most is Krisztus jele légyen jobb jövődnek záloga.

Szénégető István római katolikus plébános



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!