Hirdetés

Győzelemmel kezdte az idényt a címvédő

HN-információ
Egy hét késéssel ugyan, de elkezdődött az országos autós hegyibajnokság, az első futamnak Cheile Grădiștei adott otthont az elmúlt hétvégén. A barcasági viadalon rajthoz állt mind az első, mind pedig a másodosztály mezőnye, utóbbinak nem sok ideje marad pihenésre, hiszen szombaton már Hargitafürdőn tartanak számukra versenyt. A másodosztály címvédője győzelemmel kezdte az idényt. A szeszélyes időjárás miatt az eredeti kiíráshoz képest egy héttel később, de végül elkezdődött a hazai autós hegyibajnokság. Az első futamnak Cheile Grădiștei adott otthont az elmúlt hétvégén, a barcasági viadalon rajthoz állt mind az első, mind pedig a másodosztály mezőnye. A viadalt megelőzően, pénteken ünnepélyesen is kiosztotta a Román Autósport Szövetség (FRAS) a szakági bajnokoknak az elmúlt év teljesítménye alapján a trófeákat. A másodosztályban összetettben és az A2-es géposztályban Fazakas Erik Zsolt nyerte tavaly a bajnokságot, a fiatal csíkszeredai pilóta az idei évet is futamgyőzelemmel kezdte. – Az abroncsválasztás okozott némi gondot, ám a végén jó „papucsok” kerültek az autóra és sikerült megnyerni a futamot – nyilatkozta lapunknak Fazakas Erik Zsolt. A pilóta elmondta, a szabadedzések és az időmérő során nem sikerült a megfelelő állapotúra felmelegíteni az abroncsokat. – Hideg volt, az aszfaltcsík pedig helyenként nedves, máshol pedig száraz volt, így nem tudtam megfelelő hőmérsékletre felmelegíteni a gumikat. A versenyre némiképp változott a helyzet, a levegő hőmérséklete ugyan nem volt ideális, ahogyan az aszfaltcsíké sem, ám felszáradt, így végül slick abroncsokkal teljesítettem a futamot, ez pedig remek választásnak bizonyult: 5,2 másodperccel értem fel gyorsabban Cheile Grădiștei-re, mint a második és 13,6 másodperccel hamarabb, mint a harmadik helyezett – nyilatkozta lapunknak a tegnap 25. születésnapját ünneplő Fazakas Erik Zsolt. A csíki pilótának idén a címvédés a célkitűzése, mint elmondta, a szezon előtt a Honda Civic Type-R teljes átvizsgáláson ment át, a versenygépet pedig a lehető legjobban fel tudták készíteni a futamokra. Ismételni szeretne Fazakas Erik Zsolt számára fontos futam következik a hétvégén: a szombati verseny számára hazai pályán zajlik, noha a Hargitafürdő felé vezető útszakaszon sosem rendeztek még hegyibajnoki futamot. – Sokszor jártam fel Hargitafürdőre, de nemcsak számomra, hanem a többi versenytárs számára is szűz a pálya. Ennek ellenére van egy olyan kevés előnyöm a többiekkel szemben, hogy ismerem az utat – nyilatkozta lapunknak a csíki pilóta. Hozzátette, a győzelem a célja, bár tudja, kemény ellenfelekkel kell megküzdenie. – A Harghita Hill Climb Challenge dupla szorzójú futam, így nem mindegy, hogy milyen helyezést ér el egy pilóta. Győzelem esetén megnyugtató előnyre lehet szert tenni a versenytársakkal szemben, így mindent megpróbálok, hogy a lehető legjobban szerepeljek. És vonz a Hegy Királya cím is, amely a trófea mellett pénzdíjjal is jár – mondta Fazakas Erik Zsolt, utalva arra, hogy a futamok során a legjobb időt elérő pilótát a szervezők ötszáz euróval jutalmazzák. A csíki pilóta reméli, hogy az időjárás kegyesebb lesz a versenyzőkhöz, mint Cheile Grădiștei- en. – Az út kitűnő állapotban van, a pálya első része nagyon gyors, a második fele viszont nagyon technikás. Ha meleg lesz, és sikerül az abroncsokat megfelelő hőmérsékletre melegítenem a felfutások előtt, akkor bízok az elsőségben. Bár az ellenfeleket tekintve, ez nem lesz könnyű, de megpróbálom – nyilatkozta lapunknak Fazakas Erik Zsolt. A Harghita Hill Climb Challenge az országos másodosztályú hegyibajnokság második futama, a viadalt a Román Autósport Szövetség égisze alatt az AT Motorsport SE és Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala közösen szervezi a Hargita megyei önkormányzat támogatásával. Útlezárás A Harghita Hill Climb Challenge alatt szombaton 9 és 13, valamint 14 és 18.15 óra között teljes útzár lesz a 138A megyei úton. A szervezők 13 és 14 óra között ideiglenesen megnyítják az útszakaszt a közúti forgalom előtt.

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!