Gyógyító és immunerősítő hatása is van

A Kneipp-terápia alapjaival, felhasználási módjaival ismerkedhettek meg mindazok, akik nemrégiben figyelemmel kísérték a Gyulafehérvári Caritas közösségi oldalán zajló online előadást.

Az előadást Imelda ferences nővér, Kneipp-terápiás szakember tartotta. Sebastian Kneipp német katolikus pap volt, hivatását természetgyógyászati tevékenységgel egészítette ki. Mára világhírű vízgyógyászati módszert fejlesztett ki, amit Kneipp-terápiaként ismerünk. Módszereibe – a hideg víz gyógyhatása mellett – bevezette a meleg víz és a gőz alkalmazását is. Az előadáson a terápia gyermekgondozásban való alkalmazásán volt a fő hangsúly, és többek között arról is szó esett, hogy miként használhatjuk különböző betegségek megelőzésére és enyhítésére, a kisebb panaszok orvoslására, illetve az immunrendszer erősítésére mindezt. Imelda nővér előadásából megtudhattuk, hogy a módszert már csecsemőkortól lehet alkalmazni, bár nálunk egyelőre alig ismert, viszont Németországban már része az orvosképzésnek, és előszeretettel alkalmazzák a gyógyítási folyamatokban. Ő is Németországban ismerkedett meg a terápiával és két éven át dolgozott együtt orvosokkal, ápolókkal, hogy megfelelően elsajátíthassa a tudást. Elmondása szerint Sebastian Kneipp egy egész fejezetet szánt írásaiban az édesanyáknak, hogy hogyan tudják módszerét már egész pici kortól alkalmazni gyermekeiken.

A Kneipp-terápia módszerei
Kneipp szerint a víznek nem az összetételében van a hatóanyaga, hanem a hőmérsékletében. A terápia egyik alapja tehát, hogy a víz minél hidegebb, annál hatékonyabb, viszont annál rövidebb ideig szabad csak alkalmazni, és ez az egyik legfontosabb szabály. A kezelésnek több fajtája van: lemosások, borogatások, pakolások, rész- és egészfürdők, beleértve a gőzfürdőt, illetve a szaunát is, és végül a leöntések.

A lemosások
A lemosás a legenyhébb alkalmazási forma, melyet akár már háromhetes újszülött babánál is lehet alkalmazni. Célja egy vékony vízréteg felvitele a bőrre. A hajszálerek telítődnek vérrel ezáltal, következésképpenés tehermentesítik a belső szerveket, hőt vonunk el a szervezettől. Ez a módszer nagyon hatékony láz esetén, illetve kisbabáknál lehet alkalmazni az immunrendszer edzése céljából is. Ha minden meleg fürdést hideg vízzel zárunk le, edződik az immunrendszer.

A borogatások
Kisbabáknál ez négy hónapos korig ajánlott, e fölött már a hideg csuklóborogatás is alkalmazható. Láz esetén négy hónapos kortól lehet alkalmazni a vádli- vagy csuklóborogatást, a víz hőmérséklete azonban nem lehet kevesebb 15 Celsius-foknál, az eljárás pedig nem tarthat tovább fél óránál, és kétórás szünetet kell hagyni a borogatások között. Zúzódás esetén is lehet használni a borogatásokat. Óvodás korú gyermekeknél már torokborogatás is alkalmazható félórás intervallummal, kisiskolás kortól pedig a mellkasborogatást is használhatjuk. Fontos a borogatás szakszerű felhelyezése, hogy légmentesen zárjon a borogatókendő az adott testfelületen. Kakukkfűtea is alkalmazható víz helyett, hiszen ez az egyik olyan gyógynövény, amely a leghatásosabb a felső légúti megbetegedéseknél, ezért hideg víz helyett ebbe is márthatjuk a borogatókendőnket. Krónikus asztma vagy légcsőgyulladás esetén meleg borogatás is ajánlott, ugyancsak a kakukkfű hatóanyagával kombinálva. Fülfájás, fültőmirigy-gyulladásra is kínált megoldási javaslatokat, például a meleg lábfürdőt vagy a meleg krumplipakolást, melyeknek görcsoldó, fájdalomcsillapító és vérellátó hatásuk van. Minél nagyobb testrészt borogatunk, annál erősebb a hatás is.
Imelda nővér előadása során többször hangsúlyozta, hogy akut gyulladásánál csak hideget, krónikus gyulladásnál pedig csak meleget használjunk borogatásként, betartva a megadott időintervallumokat. Ugyanakkor arra biztatta az édesanyákat, hogy ne ijedjenek meg a hideg víztől, mert amennyiben rövid ideig alkalmazzuk, serkenti a vérkeringést és a véráramlást a szervezetbe, ezáltal edződik az immunrendszer is. Kneipp szerint, ha az anyák csak mindig meleg vizet használnak, akkor annak teszik ki gyermekeiket, hogy érzékenyebbé válnak a betegségekkel szemben.

A leöntések
A leöntések alkalmazásakor fontos, hogy ne nagy nyomású vízzel dolgozzunk, hanem legyen egy egyenletes vízsugár, hiszen az a cél, hogy a víz befogja az adott testrészt. Ez a módszer is már egyéves kortól alkalmazható. Fontos a leöntés iránya is, mindig lentről kell vezetni fel a vizet az adott testrészre.
Az előadás során szó esett még a gőzölés jótékony hatásairól, amelyet csípések vagy akár lábizzadás esetén is hatékonyan lehet alkalmazni. Mindezek mellett ismertette a lábfürdők variációit is, amelyek szintén alkalmazhatók mind a felnőttek, mind pedig a gyerekek esetében immunrendszer-erősítésre vagy különböző meghűléses betegségek kezelésére.

Hadnagy Éva