Hirdetés

Gyere ki, te gyöngyvirág…

A Bákó megyei Forrófalva községhez tartozó Nagypatakon a Magyar Népfőiskolai Collegium (MNC) utazócsoportja vásárolt 2018-ban hagyományos csángó házat, amelyet felújítottak és a helyiek rendelkezésére bocsátottak. A ház avatóünnepségét vasárnap tartották.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 4 perc
Gyere ki, te gyöngyvirág…
A nagypataki Magyar Ház. Közösség adománya a kozösségnek Fotó: Bajna György archívuma

Sok-sok kanyargós utcácska – arrafelé ulica –, mind aszfaltburkolatú. Ezért nem sértődhettem meg a magyarországi hulló hajú, de még mindig borzas szobrász csaknem goromba megjegyzésén, miután megtudta, hogy gyergyószentmiklósiak vagyunk. Ugyanis Erdély legrondább városkája címmel tüntette ki szülővárosom, ami valljuk be, ha csak utcái állapotát vesszük alapul: igaz. Lenyeltük. Aztán kedvesen vállalkozott, hogy kalauzunk lesz a következő helyszínig, a templom melletti teremhez. Közben éreztette, hogy ő egy igazi néprajzkutató is civilben, a hely jó ismerője is. A második visszafarolás után, Zsigmond Attila barátom megkérte, hogy ejsze, bízza rá a tájékozódást.
A percekkel korábban szentelt és avatott Magyar Háztól az ünnepségsorozat átköltözött a forrófalvi római katolikus egyház „oratóriumába”. Köszöntőbeszédek, rövid műsor és szeretetlakoma várta a közel száz érdeklődőt, hogy délután, a több száz éves temetői fakápolnánál tartott szentmisével zárják a tartalmas napot, ami bizonyára emlékezetes marad, nemcsak a helyiek, hanem a szolgálatukat itt is felajánló, dr. Nyisztor Tinka vezette, pusztinai Szent István Egyesület asszonyai számára is.
A házszentelés és avatás a moldvai magyar miséket is bemutató Marius Felix atya és Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökének szolgálatával történt. Áldásukkal a folytatás, ahol dr. Kis Boáz, a budapesti Magyar Népfőiskolai Collegium ügyvezető elnöke köszöntötte a résztvevőket. Felsorolta az MNC célkitűzéseit, a 2017-ben megálmodott Magyar Ház létrehozásának sok körültekintést okozó mozzanatait, köszönetet mondva mindazoknak, akik ebben segítségükre voltak. Figyelmeztetett keresztény hitük megőrzésének fontosságára, olyan időkben, amikor megbomlott elmék új világ alapjait próbálják lerakni.
Dr. Szilágyi Péter helyettes államtitkár beszédében annak is hitet adott, hogy a magyar élet megtartása Moldvában sem megoldhatatlan feladat. 
Ciuraru Pal Cristina, a község polgármestere, lelkes szavakkal köszöntött, kihangsúlyozva, hogy az ősök által ránk hagyott értékeket őrizni, ápolni kell a továbbiakban is. Ígérte, hogy ebben falusfelei mindig számíthatnak támogatására, segítségére. 
A folytatásban Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Kövér László házelnök levelét is felolvasták (előbbiét dr. Kis Boáz, utóbbiét Benke Gratzy, a csíkszeredai magyar főkonzulátus képviselője). Fărcaş Cristian, a munkálatok kivitelezője, illetve műszaki ellenőre, Pitlák Károly sepsiszentgyörgyi mérnök is beszámolt. Majd kárpátaljai vendégek üdvözölték a házavatót: Szabó Dániel tiszteletes és a Pándy-Keresztes házaspár, akik az ottani magyar oktatás szó szerinti harcosai. Anna asszony, felmérve a helyzetet, román nyelven is tájékoztatta hallgatóságát, békét kérve Ukrajna népére, abban a reményben, hogy eljön az idő, amikor az ott élő minden nemzetiség egyenlő lehet. 
Szabó tiszteletes hosszabban szólt a hallgatósághoz.
Ha még Csoma Gergely néprajzkutató előadását is megemlíteném, talán képet kaphatna az olvasó a történésekről. Arról ellenben, hogy mi játszódik ilyenkor le a lélekben, aligha. 
A beszédek között ugyanis – ahogy az istentisztelet után, ahol a Magyar Ház tevékenységét irányító Antal Maria lelkes dalos asszonyai, az egyesületük nevét adó Tavaszi szél… című dal csángó változatát is elénekelték –, más is történt: Kanalas Éva csángóének-előadó olyannyira visszavitt a múltba, olyan nyelven dalolt, amit ma már csak érzünk, de megértése első hallásra komoly fejtörést okoz.  Ha azt hiszi valaki, hogy csak esetemben, téved. A forrófalvi hallgatóság is így volt az előadott szövegekkel. Pedig eleik dalvilágából válogatott az énekes. Azokban az időkben gyűjtött gyöngyszemeket adott elő, amikor a mostani 60-70 évesek sem éltek még. Mint a földkéreg alatt rejlő kincsek, olyanok voltak az idő múlásával betemetett, egykor mindennap használt szép szavak. Ezért emlékeztettek arra is, hogy a lelkes, biztató üzenetek talán el sem juthattak a hallgatók jelentős részéhez, akik már a mámájuktól nem, csak a mámikájuktól hallottak magyar szót, s akik közül egyre kevesebben beszélik – a csángós változat miatt szinte szégyenkezve – a magyar nyelvet. Nagyon kellett fülelnie a jártasabbnak is. De a fel-felbuggyanó régi szavak gyönyörűsége kárpótolt.
A vers sem maradt el, Meleg Vilmos színművész Magyari Lajos: Nem a fenyők… című felrázó versét is elmondta üzenetképpen a bejelentett Reményi Sándor Templom és iskola című költeménye mellett.
(A Bákóban hosszú idő múltán, 2019 januárjában, ismét bemutatható magyar szentmise után, moldvai lelkipásztor csendes szavakkal jegyezte meg, lelkesedésem hűtendő: „s azt vetted észre, hogy hányan ismerték a magyarul elhangzó szenténekek és imádságok szövegét?”.
A mostani avató alkalmával újabb figyelmeztetés is elhangzott egyik ottani barátom szájából: „Sajnos átpolitizálják a csángóügyet. Ha egy szervezet politikai párt szárnya alá búvik, feladja önmagát”. Ezen tűnődve és a magyar kormány támogatására gondolva, annak kell igazat adnom, aki a magyar nyelv oktatását a legzsengébbek bevonásával látja csak eredményesnek. Az óvodák, pontosabban a reggeltől késő délutánig tartó oktatás fontosságát emlegetve. Csakhogy oda olyan korszerűen felszerelt napközik kellenek, ahol az oktatás mellett az étkeztetés és a pihentetés is biztosítva van. Minden előírást és törvényt betartva! Sok, nagyon sok pénz, hiszen nem csupán egy régi épület tatarozására, felújítására kell hogy elegendő legyen. E Magyar Ház esetében is öt alkalommal kellett pótolni a hiányzó összeget. Aztán most, a 331. szám után megszűnő Moldvai Magyarság halálával egy bizonyos: ha már egy periodika megjelentetése is gond, a moldvai magyarok csak egymásba fogódzva maradhatnak meg. Igaz, lélegeztetőgépen. Mert néhány lelkes ember, alapítvány, egyesület, egylet, nem is lehet több gyengécske lélegeztetőgépnél. Megható munkájuk és törekvésük aligha mentheti meg a moldvai magyarságot!)
„Erdély legrondább kisvárosa” felé sem tudtam szabadulni egy képtől: Antal Francisca, majd Butucu Terezia énekelt. Utóbbi, idősebb úgy fújta, ahogy tanulta. A szép, meleg hangú ifjú hölgy ellenben könyvből olvasta a Gyere ki te, gyöngyvirág… szövegét, olyan ösztönös, alig észrevehető mozdulatokkal, amelyek jelezték: szívéből fakad a hang is. Nem szeretem a népdalt olvasó énekeseket. Francisca kivétel marad. S ha édesanyja, Antal Maria csoportjának munkájába is bekapcsolódik, sok örömet fog szerezni bársonyos szép hangjával. Nemcsak az övéinek.

Bajna György



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!