Fecső Attila törzskönyves szőkemangalica-tenyésztő, a Mangalica és Báznai Őshonos Sertéstenyésztők Egyesületének tagja. Családjával évekkel ezelőtt hobbiból fogott hozzá a védett faj tenyésztéséhez, ami mára komoly családi vállalkozássá fejlődött: ötvenhat törzskönyves koca gyarapítja állományukat.

Felsősófalván, a Sóútalja nevű falurészen, a Sőgó-patak mellett villanypásztorral bekerített területen legelészik a Fecső család kondája. Az alig néhány napos malacoktól a vágósúlyt elért disznókig minden korosztály megtalálható az állományban. Az anyadisznók hangos röfögéssel védik kicsinyeiket, amikor belépünk a födött ólba. Itt vannak elkülönítve a nemrég ellett állatok és kicsinyeik. A disznók amúgy ridegtartásban vannak, télen-nyáron kint vannak a szabadban, a gazda szerint olykor még a hó alá is beássák magukat. Ilyenkor, késő ősszel is megy még a dagonyázás, hatalmas gödröket ásnak a bekerített területen, és abban „fürödöznek”.
Szabi, a hatalmas kan a gazda szólítására lomha léptekkel közeledik felénk, cserébe egy marék friss füvet kap, amit jóízűen elfogyaszt. Képtelenség ennyi állatnak nevet adni, de elvétve egynek-kettőnek azért van, az idősebb kocákat nannyónak, néninek szólítják.
Attila felesége, Erzsébet a szomszédos faluból való, alsósófalvi, a felsősófalvi közel kéthektáros területet 2016-ban vásárolta meg a család. 

A varrodától az állattenyésztésig

A falu központjából – ahol a lakóházuk és jelenleg a gabona tárolására kialakított raktár van – ki kellett költözniük a disznókkal, ezért szükség volt egy kültelekre. A pár napos malacokat is beleszámolva, amelyek még nem fülszámkötelesek, nagyjából háromszáz disznót nevelnek. De nem mindig volt ez így. 
1997-től 2009-ig készruhagyártással – férfiöltönyök, nadrágok, kabátok stb. varrásával – foglalkoztak Korondon, de az Unióba való belépés után elkezdődtek a különféle követelmények szigorításai. Ezt követően építették meg Felsősófalva központjában a korszerű, hatvanöt személyt foglalkoztató varrodát és saját márkát hoztak létre Fecső néven. 
– A faluból naponta két busz népe járt be az udvarhelyi készruhagyárba dolgozni, ezért szerettünk volna számukra itthon teremteni munkahelyet. A gyár megépítése után nem sokkal a külföldi munkalehetőségek csábították el a munkaerőt, így kénytelenek voltunk beszüntetni a tevékenységet – mondja kiábrándultan Attila.
A rengeteg pénzbe került csarnok adott volt, így más funkciót kellett adniuk: először használtbútor-kereskedésbe fogtak, de mivel az nem töltötte ki idejüket, jött az ötlet, hogy fajállatokat, mangalicát kellene tenyészteni. 
– 2012-ben fogtunk hozzá az állattartáshoz Alsósófalván, a feleségem szüleinél, ahol jelenleg a hizlalóban 54 disznó várja, hogy elérje az ötven kilogrammos súlyt és átkerüljön ide, Felsősófalvára. Öt, Magyarországról vásárolt kocamalaccal indult a gazdálkodás, és tudatos volt a fajválasztás is. Ez a fajta kevésbé igényes, ám egészségesebb, mint a házi disznó, emellett pedig tudtam, hogy nem lenne fizikai időnk ennyi állat után elhányni a ganét – sorolja Attila a választás miértjét.
Magyarországon a kihalt fekete mangalicát visszatenyésztették. Romániában jelenleg a vöröset, a szőkét és a fecskehasút ismerik el. Noha a báznai is őshonos az országban, és ugyancsak zsírdisznó, nem bírja annyira a ridegtartást, mint a hosszú szőrű mangalica.

Ötvenhat törzskönyves kocával dolgoznak

A mangalica mindenevő, az elkerített területeken egy szál füvet sem hagytak, a fák, bokrok gyökereit is kitúrták. Ezért a területeket néhány hónapig pihentetni kell, felváltva engedik vissza a befüvesedett parcellákra a disznókat. 
– Ez a fajta tartásforma ezen a vidéken nem szokványos, furcsán is néztek rám a faluban, hogy nem pajtában hizlalom az állatokat. Régen pedig nem volt ismeretlen a szabadban tartás, kihajtották a kondát a legelőre ugyanúgy, mint ma a juhokat.
Fecső Attila jelenleg ötvenhat törzskönyves kocával dolgozik, ez nagyjából a törzskönyves romániai szőkemangalica-kocaállomány 10-12 százaléka. A malacokat súly és nem szerint kategorizálják, a herék vágásra, a kocamalacok egy része pedig szintén vágásra és továbbtenyésztésre alkalmas. A továbbtenyésztés előtt folyamatos selejtezésen esnek át a malacok. A vásárlók többsége román vidékről érdeklődik.

Támogatás: van is, nincs is

A mangalicára, akárcsak a többi őshonos, kihalás szélén levő állatra kétféle támogatást ad az állam, de többféle kötelezettséget ró a gazdára, és a feltételeket nem mindig lehet teljesíteni. A kocánkénti 88 euróért öt évig tartani kell a kocalétszámot, minden évben minimális szaporodási tevékenységet kell végezni, ugyanakkor ezen felül 1200 lejt is adnak évente, de csak jogi személyek kapják meg ezt a támogatást különféle feltételekkel.
Hargita megyében nagyjából öt törzskönyves mangalicatenyésztő van, Attila az aradi székhelyű akkreditált génmegőrző egyesület tagjai közé tartozik. A kannak külön szaporodási engedélye van, amit az állattenyésztési ügynökség ad ki évente.
A disznók a gabona mellett zöldséggel is táplálkoznak, ezért a gazda mindennap a nagyobb üzletláncoktól szerzi be az értékesítésre már nem alkalmas zöldséget, gyümölcsöt. 
– A salátaféléket, almát, körtét nagyon szeretik, a legvégére hagyják mindig a hagymát és a pomelót. Naponta akár két tonna zöldséget is megennének. Ezenkívül bükkmakkot is kapok néha egy ismerőstől, úgy élnek a disznóink, mint az urak – mondja Attila nevetve és hozzáteszi: a bealjazott szalmát is gond nélkül felfalják.
A család disznót csak téli szezonban vág a vidékünkön fennmaradt hagyományok szerint. Az állomány nagy részét értékesítik, főtermékük a továbbtenyésztésre alkalmas törzskönyvezhető malacok. 

A szülők naponta ingáznak

A család állandó lakhelye Székelyudvarhelyen van, három gyerekük itt jár óvodába, iskolába. Bibi napközis, Huni előkészítős, Ádámka pedig negyedik osztályos. A gyerekek iskolaidőben a városban maradnak, Attila és felesége viszont naponta megteszi oda-vissza a 34 kilométeres Udvarhely–Felsősófalva távot. Most viszont kapóra jött az online oktatás, nem kell naponta ingázniuk a két település között.
Az általuk előállított sonka egyedi körülmények között, sókamrában érlelődik egy vagy két évig (minél többet szárad, annál intenzívebb az íze), a házigazda szerint pedig minősége vetekszik a világhírű sonkákéval. Teendő minden napra jut bőven, de a Fecső család példája is mutatja: nem kell elmenni Székelyföldről, áldozatos munkával itthon is érdemes vállalkozni.