Ölelj meg hát te néger testvér / Ölelj meg hát, hogy el ne essél. / Ha mi a harcban együtt járunk, / Meglásd, meglesz a boldogság! – üvöltöttük teli torokból, úttörő egyenruhában a hatvanas évek szolidaritási gyűlésein. Nos, ha ezt az épületes nótát most egy afrikai országban sütném el, mindenből jutna nekem bőven, csak ölelésből és boldogságból nem. Amikor Kenyában forgattunk, a vezetőnk külön felhívta figyelmünket, hogy azt a szót ne mondjuk ki, ha jót akarunk. Az intelem Dél-Afrikában és Amerikában is megismétlődött: a „néger” mindkét kontinensen a megaláztatás szimbóluma. Jóllehet, a szó latin eredetű, a spanyol–portugál „negro” szóban vált közismertté, de a rabszolgatartó világban elhíresült, és sértő jelzőivel kiegészülve vált egy feledhető világ lenyomatává. Hazánkban viszont nem fűződtek hozzá érzelmek, a szinonimájaként használt „szerecsen” szó is elterjedt a nyelvben, jóllehet az inkább az észak-afrikai feketékre vonatkozott, de másodjelentése a tiltott szót is takarta. A szaracén szóból elmagyarosodott főnév már csak egy-két szóalakban használatos: „szerecsendió” és „szerecsenmosdatás”. Puskin műve, a Péter cár és a szerecsenje egy észak-afrikai legény sorsát követi a nagy Oroszországban. A nyolcvanas évek közepén nagy sikert aratott a kiváló cseh zeneszerzőnek, Antonín Dvořáknak – a Hungaroton gondozásában, lemezen megjelent – opus 96-os műve, az F-dúrban írt, úgynevezett Néger kvartett. Az elnevezés évtizedekig uralta a hangversenytermeket, s a háromkötetes, 1965-ben kiadott Zenei Lexikon is így tünteti fel. A rá másfél évtizedre megjelent – ugyancsak háromkötetes Brockhaus Riemann – zenei lexikon már elhagyta a jelzőt, s a darab a koncertek repertoárjában Amerikai vonósnégyesként született újjá. A Gerilla együttes 1971-es slágere, az Umblav tu phenye, Olvassa a híreket, hogy szegények a négerek szintén szalonképes volt a maga idejében. Igen, a rendszerváltást követő években – a globalizáció betörésével – vált a szó szalonképtelenné, helyette a fekete vagy színes bőrű került. A „szóváltással” az afroamerikai testvéreink nem jártak túl jól, a magyar nyelvben a „fekete” jelzőnek jóval több negatív jelentése ismert. „Most jön a feketeleves” mondás a török időkre utal, amikor a megszállók a kávézás közben diktálták a feltételeiket. A „feketepiac” a háború utáni sanyarú éveket idézi, a „feketemunka” az állam megkárosítása, a „feketemise” pedig az istenkáromló rituális ceremóniákra utal, s még folytathatnám. Egyetlenegy túlélője maradt annak a bizonyosnak, s ez a „négercsók”. A habos sütemény igen kedvelt volt a közelmúltban, s a háziasszonyok előszeretettel cserélgették receptjeit. A népszerű desszert Németországban is sikert aratott, noha később átnevezték „csokis csókra”. Manapság a süti Magyarotszágon ismét kapós, s senki – legfeljebb a cukorbetegek – érzékenységét sérti. Nekik jó hír: kapható diétás változatban is!

Csermák Zoltán