Glóbusszal a vállamon 222.: Az éledő település

Báró Waldbott-Bassenheim Pál | Fotó: Csermák Zoltán

Trianon igencsak változást hozott a falu életébe. Frigyes főherceg magyarnak vallotta magát, és Magyaróvárra költözött. A gazdasági kapcsolatok a határok ellenére megmaradtak, hiszen Féltorony lakosságának jelentős része magyar volt. A második világégés után a főherceg magyarországi birtokát államosították, de a féltoronyi gazdasága megmaradt. A ma is létező uradalom később Frigyes unokájára, Waldbott-Bassenheim Pál báróra szállt. Csupa magyar alkalmazottat foglalkoztatott, egy Horváth János nevű borász volt a vincellérje. Hivatalos nevén Johann, számos alkalommal hívott meg borkóstolásra, a pincében egy kis szalonna és kolbász mellett poharazgattunk. A báró 2008-ban bekövetkezett halála után egy német rokon, Königsegg-Aulendorf tulajdonába került a birtok, de a jó kapcsolat megmaradt. Az új tulajdonos néha nálunk is tiszteletét teszi családjával. Mind a mai napig élnek magyarok Féltoronyban, s gyakran átjárnak Albertkázmérpusztára is; a vendéglőnek törzsvendégei. Többen közülük magyar leszármazottak, de bosszankodva említik, hogy nem tanulták meg a magyar nyelvet, azonban unokáikat sokan már magyar nyelvtanfolyamra íratják be.

Határőrtorony, 1989 | Fotó: Csermák Zoltán

A háborút nem szenvedte meg nagyon a település, a lakosság ásott bunkerekben húzta meg magát. Egyedüli veszteség a már említett repülőgép-szerelőműhely felrobbantása volt. Az orosz megszállást is túlélték a helybéliek. A háború után a határsávba aknát telepítettek, számos állat pusztult el értelmetlenül. Nagy szenzációnak számított, s a rádió és a televízió is gyakran foglalkozott vele, mikor a hatvanas években a sok tragédiát okozó taposóaknákat végleg eltávolították, de helyette 1965-ben E. J. R.-t (elektromos jelzőrendszert), „vasfüggönyt” alakítottak ki, erről viszont a híradásokban már nem beszéltek.

Fotó: Csermák Zoltán

A lakosság fokozatosan fogyott, a hatvanas években még száz-kétszáz lakost számláltak, de mivel a határsávban építkezni nem lehetett, sokan hagyták el a települést, és a környező falukba, valamint Mosonmagyaróvárra költöztek. Helyben csak azok maradtak, akik nagyon ragaszkodtak szülőföldjükhöz, vagy kevésbé tehetősek voltak. Az itt rekedtek viszont sohasem panaszkodtak sorsukra, kukoricát, búzát termeltek, állatot tenyésztettek, s a helyi, igen jól menő termelőszövetkezet tisztes megélhetést adott. Szőlőt itt keveset műveltek, a határ túloldalán viszont hagyománya van a borászatnak, a gazdák a rizlingjükre, a zweigeltre és a kékfrankosra a legbüszkébbek. A környék vadban is bővelkedett, így politikusok is gyakran jöttek vadászni. 1956-ban nagyon sokan itt hagyták el hazájukat, s a kázmériak közül is többen disszidáltak. Ervin bácsi is kiment, szülei viszont itt maradtak, s érdeklődéssel lesték fiukat, hogyan dolgozik tőlük néhány száz méterre, a szőlőn túl. Ha egy pótkocsit húzott a traktorja, akkor gyönge napját feltételezték, ha két pótkocsival járt, akkor örömmel konstatálták, hogy bőven akad munkája. Ervin bácsi egyébként megtartotta és felújította a szülői házat, egy-egy napot itt a szülőházában tölt, de hivatalosan Féltoronyban lakik. Az elvándoroltak java része módos ember lett, s később többeket visszahúzott a szívük. Balicsék például Bécsben éltek, de vettek itt egy öreg házat, s nagyon szépen felújították.
Németh György gondolatait lejegyezte:

Csermák Zoltán

: an accessible web community