Girbegurba utakon

Fotók: Csák Levente

Lövétéről indult, majd Nagyváradon keresztül került a budapesti népzenei életbe Egyed Réka zenepedagógus, népdalénekes. Általános iskolában tanít, kutat, tanul és énekel, de a szülőföldje iránti elköteleződése hazahívja – tervei szerint itthon, Székelyföldön szeretné átadni az anyaországban tanultakat. A Szómiszó és a kibontakozóban levő Fuvalom együttes énekesnőjével beszélgettünk a hagyományokról, népzenéről és a jövőbeli terveiről.

Mióta érdeklődsz a zene iránt?

– Biztos vagyok benne, hogy a zene iránti érdeklődésemet és szeretetemet nagyban befolyásolta az, hogy csecsemőkorom óta körülvett engem a zene. Bár a szüleim nem zenészek, lehetővé tették, hogy már egész korán találkozhassak igényes zenével, sőt a népzenével, illetve a ritmikus, dallamos mondókák is színezték mindennapjainkat édesanyám tolmácsolásában. Szinte egyenes út vezetett oda, hogy amikor megtanultam beszélni, akkor a hallott mondókákat, énekeket ismételgettem, kezdetben családom örömére, majd kislánykoromban színpadon, nagyobb közönség előtt is. A családi háttér után jött a faluközösség szerepe. Lázár Béla bácsi szárnyai alatt rengeteg népdaléneklési alkalmon megfordultunk, s az éneklési vágyat követte a hangszerek iránti érdeklődésem is, mint a furulya, hegedű, de kipróbáltam a pergődobot, a klarinétot, a gitárt, később pedig a brácsát is. Bár ezek kétségkívül fejlesztő hatást gyakoroltak rám, mégis az éneklésnél maradtam. Korai éveimben csatlakoztam a Szentegyházi Gyermekfi lharmónia kórusához, de zeneiskolába sosem jártam. Az egyetemi éveimig a zenetanulásról, az ebben való fejlődésről magamnak kellett gondoskodnom, természetesen a családom támogatásával. A középiskolát a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium természettudományok osztályában végeztem. Természetesen az iskolaválasztásnál fontos szempont volt, hogy annak falai között is támogatva legyek ezen az utamon, lehetőségem legyen valamilyen formában az éneklést, a zenei előmenetelemet kamatoztatni. Girbegurba utakon, de eljutottam oda, hogy az Erdély talán legerősebb magyar zenepedagógiai képzését nyújtó Partiumi Keresztény Egyetemen végeztem Nagyváradon, immáron a mesterképzéssel együtt, és ma már zenepedagógus vagyok.

Mivel foglalkozol jelenleg?

– Több szálon kötődöm a zenéhez a munkámban. Egyrészt ének-zene tanár vagyok egy általános iskolában, közreműködöm dr. Juhász Katalin népzenei műsorában videószerkesztőként, a Fuvalom és a Szómiszó együttes énekese vagyok, illetve hamarosan csatlakozom a Zenetudományi Intézet archívumának munkacsapatához.

Pedagógusként vagy énekesként definiálod magad szívesebben?

– Elsősorban zenepedagógus vagyok, hiszen erről van diplomám. Bár az egyetem első évétől kezdve feljártam Budapestre, hogy népiének-tanulmányokat folytassak. A Hagyományok Háza képzése után jelentkeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi ének szakára ösztöndíjas hallgatóként, itt két, várakozáson felül gyümölcsöző félévet töltöttem. Ezért is döntöttem úgy, hogy az alapképzés befejezése után Budapest felé veszem az irányt, hogy tanáraimtól magánúton tanulhassak még.

Hogyan járult hozzá a szülőfölded a pályaválasztásodhoz?

– Elengedhetetlen és megkérdőjelezhetetlen ennek a nagymértékű szerepe. A családomnak ötszáz éves lövétei múltja van. Meggyőződésem, hogy ez gyökeret ver az emberben. Nekem ez abban nyilvánul meg, hogy elkötelezett vagyok szülőföldem, Lövéte múltjának megismerésére, felkutatására, értékeinek megértésére, rögzítésére és továbbmentésére.

Az éneklés vagy a hagyományőrzés terelt jobban a népzene irányába?

– Elsősorban az éneklés. Ez aztán társult azokkal a szokásokkal, amelyeket megélnek Lövétén. Érdekes, hogy azok a dallamok és énekek is jobban fennmaradnak, amelyek kapcsolódnak egy szokáshoz, mint az alkalomhoz nem kötöttek. Az én életemben is hasonlóan összekapaszkodott a kettő. Ez erősödött bennem időről időre, amikor egyre mélyebben kezdtem megismerni, hogy a népzenetudomány, a folklór szempontjából miért értékes a szülőfalum. Mint egy kép, úgy színeződött ki egyre inkább előttem Lövéte múltja; annak a folyama, hogy tulajdonképpen hova is születtem én.

Nehézséget jelentett beilleszkedni külhoni magyarként?

– A népzenészek közössége szigetet képez. Ha lehet így fogalmazni, kilógnak a sorból egy kicsit. Nekem ide nem volt nehéz beilleszkedni, mert nagyon sok ponton egyezett a világnézetünk, az értékrendünk. Sőt, szoros barátságok is köttettek itt az évek során. Távolabbról nézve, nem egyszerű. Nem az elutasítás tapasztalata miatt, hanem mert nem ilyen közösségben nevelkedtem, illetve az értékrendemnek, az elképzeléseimnek – hogy hol jó, egészséges élni, családot alapítani – nem ezek a körülmények felelnek meg.

Hogyan jött létre a Fuvalom zenekar?

– A Zeneakadémián való létem egyik legnagyobb hozadéka a szoros kapcsolatok kialakulása. Azóta tudom, hogy egy hajmeresztő vállalkozásnak is milyen csodálatos és várakozáson felüli eredményei lehetnek. Itt ismertem meg Kaczor Dorottyát, Sárközi Mária Stellát, majd Kakucs Katalinhoz is így vezetett az út. Közös zenélésekkel indult, aztán nagy barátság lett belőle, sok egymásból való megosztással, viharral, önfeledt mulatozásokkal, bensőséges pillanatokkal. Ezek, illetve a zenéhez való viszonyulásunk eredményezte ezt az együttest is, mert miután egymás között kisebb-nagyobb szeleteket megosztottunk magunkból, sokkal inkább tudunk egyet képviselni így együtt.

Milyen műfajt képvisel az együttes?

– A Fuvalom Énekegyüttes alapvetően népdalokból építkező a capella együttes, mely néha mégis kiegészül egy-egy hangszerrel, hangkeltő eszközzel. Összeállításainkban a kiválasztott dallamokat nem csupán zenei anyagként kezeljük, hanem fontosnak tartjuk azok tartalmát, funkcióját. A feldolgozás során törekszünk a mértékletességre, hogy az adott dallam megtarthassa lényegi vonásait. Összeállításainknak célja a népzene értékének felmutatása mellett a személyes érintettségünk megéneklése.

Népzenészként miben nyújt több lehetőséget az anyaország? Véleményed szerint itthon mennyire korlátozottak a kizárólag magyar nyelvet, kultúrát képviselő szakmák?

– A tapasztalatom az, hogy a professzionális, egyetemi szinten magyar népzenét tanulni vágyók lehetősége csekély, sőt nincs ilyen intézmény. Alapítványok természetesen vannak, melyek bizonyos szintig foglalkoznak népzenei oktatással, de sok esetben ennél többre volna szükség. Ez egy hiány, aminek a pótlására volna igény. Én is arra „kényszerültem”, hogy a népiének-előadóművészi tanulmányaimat Budapesten folytassam, mert otthon erre nem volt lehetőségem. Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem táncművészeti szakot indított. Népzene tanszéket is! Egyik célom a tapasztalatszerzéssel, a szakmai fejlődéssel és egy lehetséges doktori képzéssel, hogy majd egyszer hazamenjek és az itt szerzett tudást ott kamatoztassam.

Mi a véleményed az erdélyi, székelyföldi kortárs népzenei életről?

– Számos kiváló népzenészünk van! Közülük is jó néhányan tanulmányaikat Budapesten egészítették ki, de hazatérve az otthoni népzenei életet erősítik. Jó látni a közös munkákat az anyaországi népzenészekkel, az egymás felé fordulást, támogatást. Dicséretes és bizakodással tölt el az is, hogy a tapasztalt erdélyi népzenei, folklóréletet erősítők és összefogók mellett számos fi atal is efelé fordul, és űzi magas szinten. Az erdélyi népzenei és tánctáborok a magyar népzenei élet központi részeit töltik be. Mindez engem is nagyban hozzásegített ahhoz, hogy hozzám is egyre közelebb kerüljön ennek a világnak a lényege, és igazán megérthessem, megérezhessem.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Jelenleg a Fuvalom Énekegyüttes elindítása folyik, január végétől elkezdődnek a koncertek, illetve azt reméljük, hogy egyre több és több lehetőségünk lesz fellépni, akár már most nyáron a fesztiválok keretében. A tanulmányaimat nem tekintem befejezettnek, úgyhogy e téren is vannak terveim, mind az előadó-művészet terén, mind a népzenetudomány irányában. Hosszú távú terveim között szerepelnek publikációk is, melyekben Lövéte népzenei, népszokásbeli anyagait összegzem. De persze ember tervez, Isten végez!

Demeter Adél-Hajnalka

: an accessible web community