Girbegurba fecsegések 59.

Gondolkodj pozitívan, hangzik gyakorta a tanács az elkeseredett embernek, mondd el mindennap, mondd állandóan, hogy neked sikerül legyőzni a bajokat, ha ezt meggyőződéssel, hittel teszed, akkor nem is kell egyéb, így fog történni. Olyan ez, mint valami szavakból font ostor, ami ha nem is csapkodja, de böködi az ember oldalát. Hát ezt bizony régebbecske ráolvasásnak hívták, de mivel ezt a néprajzkutatók osztályozzák és babonaságnak titulálják, úgy maradt fönn, hogy modernizálták a tartalmát, a formáját és a nevét egyaránt. Szó ami szó, a ráolvasás is lehet pozitív hatású. Ha nem használ, nem is árt, mondják a kételkedők, akik nem hisznek a szavak erejében. Nincs igazuk. A helyzet az, hogyha nem használ, akkor nagyon is árt, főleg akkor, ha az előbbi tanácsadók az amúgy is elkeseredett és annak maradó embert hibáztatják a sikertelenségért, és már ő maga is saját magát vádolja: nem mondta elég mély meggyőződéssel az előírt szavakat, nem hitt bennük, na és ezzel még tetézte is a meglévő bajait. Az okosnak tűnő tanácsok erdőrengetegében a töprengés keskeny ösvényén botladozva eszembe jut a klasszikus vicc. Móricka nap mint nap betér a templomba egy szenthez imádkozni, azt kéri, a szent intézze el neki, hogy nyerjen a lottón, mert a pénz minden gondját megoldaná. Az ismétlés és a megszokás már semmiféle gondolkodást és érzelmet nem igényel, amolyan gyors napi szertartássá válik: add, hogy enyém legyen a hatoslottón a főnyeremény. A szent (festett képmása) egy idő után megelégeli a buta egyhangúságot, és dühösen leszól a magasból: te is tehetsz érte valamit, nem gondolod, hogy végre vásárolnod kellene egy lottószelvényt… Végső soron a szent és az imádkozó ember azonosan gondolkodik: egymásra hárítják a felelősséget. Ám a szentnek abban mindenképpen igaza van, hogy nem elég jártatni a szájat, tenni is kell valamit a nyereségért, még akkor is, ha nagyobb a kudarc lehetősége, mint a sikeré. Csak közbevetem, hogy a közgazdászok a lottózást a bolondok adójának hívják, a hatoslottó főnyereményére egyhez kb. nyolcmillió az esély, és az esetek nyolcvan-nyolcvanöt százalékában a nyertesek néhány év teltével ott vannak, ahol kezdték: ebül szerzett jószág ebül vész el. Az ösvény, amin haladok, girbegurba. Ugyan hol található a szavakon kívüli, a beszédben kimerülő s ott véget is érő úgynevezett pozitív gondolkodás? Válaszom csak olyan, mint a népi anekdotabeli menasági emberé, amikor a falukutató megkérdezte tőle, hogy hol lakik. Ott, ahol a csűr a kutyához van kötve, jött a felelet. Ez nem olyan hebehurgya válasz, mint első hallásra tűnik. Székelyül azt jelenti, hogy az illető szegény ember, az udvarán nincs csűr, amihez a kutyát kötné, tehát kutyája sincs. Kedves Olvasóm! Én most tényleg csak fecsegek, eszem ágában sincs a pozitív gondolkodás ellen beszélni, csak keresem, hol bujkál, hol lakik igazán, hol visel nemegyszer megtévesztő álarcot: a szavakban vagy a tettekben. Az például teljesen kizárt, hogy nyerjek a lottón, és ennek nem a minimális százalékban mért szerencse az oka, hanem az, hogy nem veszek lottószelvényt. Ez milyen gondolkodás? Hogy „Menaságon” maradjak: akinek szénagyűjtés idején van kaszálója, vagyis szénája, szekere is, lova is, nem töpreng azon, mi legyen aznapra a pozitív gondolata. Ha vallásos és római katolikus, munkája kezdetén talán keresztet vet egy isten segíts kívánsággal, de aztán nem gondol „ráolvasó” szavakra, mert dologidőben nem illik szaporítani a szót, lekaszálja a füvet, közben meg-megáll, mert leánkaeper (fűeper) piroslik a lába előtt, szedegeti a nyakába akasztott kászúba, igaz, nem férfiaknak való tevékenység, de otthon a gyerekek nagyon fognak örvendeni neki, aztán ha már a széna megszáradt, megrakja a szekeret, eligazítja rajta a terhet, azután köti elébe a lovat. Igen, igen, ezt most a példálózásért fontos hangsúlyozni: nem a szekeret köti a ló elé. Pozitív gondolkodása nem vágyálmokból épített beszédtorony, hanem a körülmények ismeretéből származó tudás és cselekvés: süt a nap vagy esőre áll az idő, milyen erős az igavonó, jól van-e elosztva a súly a szekéren, és ő hagyja-e a lovat poroszkálni hazafelé, vagy inkább biztassa ostorral, de a legbiztosabb kiindulási pont, hogy ő teszi a dolgát legjobb tudása szerint. Az erdő csendjét monoton zúgásával felverő kaszálógép ugyan nem válogatja ki és nem gyűjtögeti fakéreg kászúba a fűben pirosló leánkaepret, ám hasznos jószág, jóformán percek alatt elvégzi több ember több órai munkáját. Akárhogy is, az embernek ott kell lennie. Pozitív gondolkodása nem beszéd, nem szavak ismétlése, hanem a célzott figyelni tudás képessége, ha jól végezte a munkáját, és a körülmények is kedvezők, ráolvasás nélkül is bízhat abban, hogy épségben hazaér. A kép idilli, de hogyha keressük, rábukkanhatunk a létére, hiszen lényegének megélését ajándékozza minden jó kedvvel vállalt munka és türelmes szeretettel végzett szolgálat.

Kozma Mária