Girbegurba fecsegések 129.

Voltak a régi időkben a kútleányok, azaz a fürdőhelyen az innivaló gyógyvizet a vendégeknek felszolgáló női alkalmazottak. Ők nem tévesztendők össze a korabeli fürdővárosi jegyzőkönyvekben is megjelenő kujtorgó szabad női személyekkel, mindközönségesen örömlányokkal, akik miatt a nyilvános fürdőházak gyakran elnyerték az ördög tavai megnevezést, ugyanis az örömtanyák szerepét is betöltötték és a silány higiéniai viszonyok miatt nemcsak erkölcsi, hanem fizikai fertővé is lettek. A jegyzőkönyvek olyan alkalmakkor születtek, amikor az örömlányokat kiutasították a helységből. Ilyen szóösszetételben az öröm is kétértelművé válik. Kinek öröm, kinek üröm. A kora középkor Európájában a vallás és az örök emberi megosztottság jegyében az 5. században élt Hieronymus még minden felnőtt embernek megtiltotta a fürdést, két század múltán a szabad gondolkodású, barátságos természetű és szír származású Konstantin pápa ehhez képest már igencsak engedékenynek bizonyult, javasolta, hogy a felnőttek havonta egyszer megfürödjenek. Hieronymus, a katolikus egyház Szent Jeromosa, bibliafordító és -magyarázó, szenvedélyes vitázó, történetíró. A kereszténységnek ez az ünnepelt tudósa tudományos munkássága mellett a római főúri hölgyeknek is odaadó lelki vezetője volt, írják a művelődéstörténészek. Na és még több is ennél, ugyanis egyikükkel, Paulával igencsak intim viszonyba került, lányuk is született, s bár legrátermettebb jelöltje volt a pápai trónnak, magánélete miatt nem nyerhette el azt. Ezek után a testiség öröme helyett az aszkézist választotta élete céljául és végül is Betlehemben telepedett le, ahol férfikolostort alapított, amelyet csak a templom választott el az apácazárdától, amelyet, valahogy nem meglepő, Paula létesített. Hieronymus egyik korunkbeli, ám napjaink gondolkodását inkább dogmákkal helyettesítő életrajzírója szerint a szentnek Paulával kapcsolatos lelki problémája még ma is magyarázatra vár. Eléggé álszent okoskodásnak tűnik ez egy hivatalosan is szentté avatott emberről! Vajon mit is kell ezen magyarázni? Ez a lelki probléma egyetlen szóval megfogalmazható és kitalálható örömteli érzés, igaz, sokszor ürömmé változhat, de az emberek számottevő részét azóta is, ma is utoléri, Szent Jeromos és Paula esetében a szokásostól való eltérést az adja, hogy valóban holtomiglan-holtodiglan tartott. Na de térjünk vissza a fürdésre! A népi tapasztalaton alapuló gyógyvízhasználat egészséget kínáló öröme gyakran legyőzte a rendeleteket és javallatokat, lassan-lassan civilizációs vívmánnyá vált és orvosi receptekbe is bevonult. A gyógyulást kereső emberek, az egyház és a moralisták rosszallása mellett, titokban keresték fel a gyógyforrásokat, fürdőházakat, amelyek a 17. század folyamán aztán nyíltan is benépesültek és kezdtek hivatalosan működő üdülővárosokká alakulni, ahol már nemcsak a gyógyforrás pezsgett, hanem a társasági élet is. Sápkóros fiatal lányoktól unaloműzést hajszoló nagyúri hölgyekig, kalandvágyó fiatalemberektől reumás nagypapákig és persze kútleányoktól kujtorgó szabad női személyekig sokszínű összevisszaságban képviselték a társadalmi osztályokat. „A fürdőhelyen roppant érdekes az élet, vallja egy hölgy 1893-ban a Divatsalon című lap hasábjain, egész napunk öltözéssel telik. Háromféle genre-ben kell ízlésünket váltogatni. Első a fürdőkosztüm, aztán a parti sétaöltözet, s végül a casino toilette.” A fürdőkosztüm! A nyilvános fürdőzés meglehetősen nagy merészséget kívánt, hiszen a fürdőzőnek nemcsak a vallásos előírásokon kellett túltennie magát és nagyrészt ostobaságból fakadó, merev illemszabályokhoz kellett alkalmazkodnia, hanem meg kellett szabadulnia a ruhák, karcsúsító derékmerevítők, harisnyakötők stb. nyűgétől is, lassan-lassan elfogadottá tenni azt, ami évszázadokon keresztül szigorú, főleg vallási tilalom tárgya volt: a pőreségben megjelenő emberi test természetes látványát. Szinte elképzelhetetlenül lassú és bonyolult folyamat ez. A 19. század eleji női fürdőkosztüm bokában, esetleg térdnél összehúzott vászonnadrágból, hosszú ujjú, nyaknál magasan záródó blúzból állt, vagy pedig egy mai, hosszú ujjú, bokáig érő, áll alatt szorosan összefogott galléros zsákruhának felelt meg, s ehhez tegyük még hozzá, hogy úrhölgy harisnya nélkül, mezítláb nem mutatkozhatott idegen szemek előtt. A Divatsalon további évfolyamaiból még sok érdekességet megtudhatunk a fürdőéletről. Három évtized múlva, 1920-as évfolyamában olvasható egy fürdőhelyen történt botrányos öltözködés híre. A strandról rendőr vezetett ki egy „művésznőt”, akinek „mélyen kivágott fehér selyemtrikója teljesen rátapadt fiús idomaira”. A felháborodásban bővelkedő leírásból még megtudható, hogy „a hölgynek látszott a meztelen nyaka, karja és a lába térdig”. Szó mi szó, egy érzékiséget sugalló démon sétált a strandon, szerencsére a rendőrség gyorsan és radikálisan intézkedett, vagyis végrehajtotta a büntető fenyítést a közvélekedés szellemében. Az érzéki hús-vér nő ellentéte nyilván olyan nő, akinek erényeit nem azzal mérik, amit tesz, hanem azzal, amit nem. A nőideál akkor még „égi tisztaságú” leginkább persze a költészetben, és ha egy leány „elveszítette a tisztaságát” – azt nem lehetett orvosolni semmilyen gyógyító fürdéssel.

Kozma Mária

: an accessible web community