Az utóbbi években többször is átválogattam a könyveim, egy utolsó simogatással iskoláknak, könyvtáraknak, egyetemnek, antikváriumnak, rokonoknak, barátoknak ajándékozva mindazokat a köteteket, amelyeket úgy éreztem, hogy már aligha fogok újraolvasni. A dedikált könyvek jelentették a kivételt. Az évre már nem emlékszem pontosan, de annyi bizonyos, hogy Petőfi-megemlékezésen vettem részt a Segesvár melletti Fehéregyházán és a múzeumhoz vezető úton az ilyenkor megszokott emléktárgyak és népművészeti csecsebecsék mellett árultak könyvet is. Az egyiknek a címe ugyancsak megütötte a szemem. Nem idézem szós zerint, valamiféle szöveggyűjtemény rejtőzött mögötte, de kimondottan izgalmasnak tűnt: hogyan látják az orosz történészek korabeli dokumentumok alapján az 1848–49-es magyar forradalmat és szabadságharcot. Amíg a mi politikusaink mondogatták a meglepetést aligha okozó szövegeiket, addig az egyik fa árnyékában belelapoztam a könyvbe, amelyben a magyarokra utaló legszebb kifejezés az volt, hogy lázadó, de akadt ott sok más minden az ellenség leírásáról. 2008-ban egy csíkszeredai bemutató után megkaptam Gecse Gézától (1962) ezt a könyvet, amelyben ugyancsak akadt egy sokatmondó fejezet az oroszok magyarságképéről. 1869-ben egy bizonyos Popov történész Bem tábornokot vérengző haramiaként, kegyetlen katonaként írja le, seregei nyomát felgyújtott falvak jelezték, amerre csak jártak. Gecse Géza Leningrádban született, édesanyja észt, édesapja kárpátaljai magyar, így nem véletlenül foglalkozott rengeteg orosz forrásmunka alapján az orosz birodalmi gondolatokkal, immár Magyarországon, ahová áttelepedtek, és bizonyára sokan emlékeznek még arra is, hogy jó ideig vezette a Kossuth Rádió ma is futó, Határok nélkül című műsorát. A könyv a kezdetektől az első putyini évekig elemzi Oroszországon, a Szovjetunión, majd megint Oroszországon átívelő birodalmi gondolat változásait, és ha valaki beleolvas – talán mifelénk is megtalálható a könyvtárakban –, akkor rögtön másként látja az orosz–ukrán konfliktusokat, az orosz államegyház szerepét, az arab világban és a Balkánon történő legújabb orosz helyfoglalást, az Unióval, az Egyesült Államokkal, a Kínával szembeni orosz magatartást, az energiaforrások hatékony fegyverként való használatát és egyáltalán, hogy mit jelent a geopolitika a mi kis hétköznapi életünk mellett. Nemzedékemet azt hiszem a negyedik osztálytól az érettségi vizsgáig tanították oroszul, kezdetben olyan tanárok, akik gyakorlati óráikat a szibériai hadifogságban töltötték és bizony azt is megtanultuk, hogy a villámhárítótól a gőzgépig, az őszi mélyszántástól a rizstermesztésig és a folyók irányának a megváltoztatásáig minden a szovjet emberek műve. Dosztojevszkij, Tolsztoj, Csehov, Gogol és sokan mások persze már nem fértek be az oroszórákra. Így aztán volt amit pótolni és talán azt a kínkeservesen megtanult orosz nyelvet sem kellett volna elfeledni. Vagy legalább létezésének bizonyosságát átadni a gyermekeknek, az unokáknak. Hiszen ki tudja, mikor lehet megint szükségük rá.

Székedi Feren

(Nemzeti Tankönyvkiadó, 2007, Budapest, szerkesztő: Csuka Tünde. Műszaki szerkesztő: Wéber Anna. Ára: 3000 Ft.)