Hirdetés

Gazdasági előnyökkel is jár a megszerzett tudás

HN-információ

Akkreditált kézműves képzéseket hirdet a székelyudvarhelyi Artera Alapítvány. Ezúttal tíz témakörből választhatnak az érdeklődők, de akár egyszerre több mesterséget is kitanulhatnak az egy-, illetve kétéves képzések alatt. A résztvevők a sikeres vizsgát követően szakmai oklevéllel gazdagodnak, és bekerülnek a kézművesek országos nyilvántartásába. 


Még néhány nap áll mindazok rendelkezésére, akik a székelyudvarhelyi Arte-
ra Alapítvány által meghirdetett akkreditált kézműves képzéseken szeretnének részt venni. Bár a tanfolyamok csak novemberben indulnak, a szervezők október 16-át adták meg a jelentkezési határidőnek. Amint azt Lőrincz Zsuzsannától, az Artera Alapítvány elnökétől megtudtuk, ezúttal tíz képzés közül választhatnak az érdeklődők, amelyek alap- és haladó szinten egy-, illetve kétéves időtartamban várják a jelentkezőket. Az alapképzésekre 16 éves kortól lehet már jelentkezni. A tanfolyamokat az alapítvány partnerségben a Hargita Megyei Vámszer Géza Művészeti Népiskolával és a Hagyományok Házával közösen indítja. Ugyanakkor egy tábor jellegű, tömbösített órákban zajló képzést is hirdetnek, ami egy hétig tartana, napi 10 órában a különböző mesterségekben. Erre május végén, június elején kerülne sor. A novemberben induló képzéseket egy nyílt nap előzi majd meg, november 7-én, amelyen ott lesznek az adott mesterek, az érdeklődőknek így lehetőségük lesz kötetlen beszélgetésekre, illetve egy kisebb bemutató jellegű kiállítást is szerveznek, amellyel az adott mesterséget tudják szemléltetni, és láthatják majd a résztvevők, hogy meddig kell majd eljussanak a fejlődésben – fogalmazott Lőrincz Zsuzsanna. A foglalkozások havonta egy alkalommal, szombaton zajlanak 9–20 óra között, tömbösített órákban. Úgy állítják össze a programot, hogy egy jelentkező akár több képzésen is tudjon részt venni. Általában 8-10 fővel indulnak a csoportok, de van olyan mesterség is, ahol ennél több érdeklődőt is tudnak fogadni. A Népiskolával közös partnerségben kétéves oktatásra iratkozhatnak az érdeklődők, akik évi 90 órában tanulják majd a mesterséget. A sikeres vizsgát követően a kulturális minisztérium 1043/1994. számú rendelete alapján a szaktárca által jóváhagyott szakmai diplomát kapnak mint népművészek. A sikeresen diplomát szerzők bekerülnek a kézművesek országos nyilvántartásába, állami juttatásokra lesznek jogosultak és saját vállalkozást is indíthatnak mint hivatalosan elismert népművészek – részletezte az Artera elnöke. Ugyanakkor hozzátette, a Hagyományok Házával partnerségben szervezendő képzés egy éves, 60 órát foglal magában, a diplomát is ők állítják ki, az Artera Alapítvány pedig egy tanúsítványt bocsát majd ki a kitanult szakmáról, az óraszámokról és a sikeres vizsgáról. A kétéves képzés díja 660, az egyéves 600 lejbe kerül.  Valamennyi képzésen szakmailag elismert, tapasztalattal rendelkező oktatók tanítanak, akik főleg gyakorlati tudást nyújtanak. Az elméleti ismeretek aránya 20%, a gyakorlati 80% lesz, ugyanakkor minden mesterségben online kommunikáció, marketingképzés és gazdasági tanácsadás, könyvelőképzések is lesznek a tanfolyamok végén, hogy a frissen végzett kézművesek ilyen szempontból is fel legyenek készítve a jövőbeni vállalkozásuk elindítására. A tanfolyamok Székelyudvarhelyen zajlanak majd, a Kadicsfalvi utca 71. szám alatt, az Artera Míves Alkotók Házában. A legutóbbi, szeptemberben végződő képzésen öt szakmában 60-an szereztek diplomát. Jelentkezni jövő péntekig, azaz október 16-ig lehet az office@artera.ro e-mail-címen.




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!