Amíg élsz Csoóri Sándor emlékére Betyárbaltával ólombottal verssorokból font ostoroddal minden adódó alkalommal szegülj szembe a hatalommal ha az orrán túl már nem lát s kiszolgáltatja a hazát s azt ki porból sárból vétetett kiszolgáltatja a nemzetet aki örökséget hagyott jóllehet szétszaggattatott azt hogy éljen itt vagy odaát ne térdeljen húzza ki magát s úgy nézzen fel végre az égre mint aki vágyik a tisztességre s akit régóta megillet mindenfelől a becsület betyárbaltával ólombottal verssorokból font ostoroddal minden adódó alkalommal szegülj szembe a hatalommal –   Harangok Nagy László emlékére Ágyúból harangot öntött s a toronyba felcipelte kötelet kerített hozzá meghúzta kilendítette hogy zendüljön a magasság szóljon a szférák zenéje hallja az Isten is ott fent van az embernek reménye az Úr lenézett rá akkor és meglátta azt hogy sántít szárnyakat küldött le neki szálljon amíg a bál áll itt szavakból erdőt varázsolt s benne menedéket talált ne háborgassa senki se elhessegette a halált versben bujdosó lélek ő fényesen suhog a szárnya versében zúg a magyar nyelv tünemény csodák csodája zúg a harang az anyanyelv zivatart űz repeszt jeget vérugató fegyverekkel elhallgattatni nem lehet     Semmiségek Weöres Sándor emlékére Nem cseresznyézett egy tálból s kirúgták az óvodából beírták az iskolába de sosem volt nála táska felment aztán Budapestre hallgatni az egyetemre nincs mit vele kezdeni kell hagyni mivel zseni verseket ír a falaknak sokan alatta maradnak írt ő már sok semmiséget megírta a mindenséget álomban élt sosem ébren ott repül most fent az égen     Fehér Bálna Kormos István emlékére Nakonxipánban hull a hó körül a táj fehér bálna maradj itt Aháb ne indulj vitorlással az óceánra hagyjad élni ha létezik maradjál itthon Aháb a kaland kilátástalan a bizonyosság a faláb lehet hogy végül rátalálsz lehet hogy régóta nem él úszó jéghegy a sarkkörön s róla csupán a nép regél megöl téged ha megölöd mert benned él az a bálna mely a szemed belső falán egy kirajzolódó ábra ne forrjon benned gyűlölet ne űzzön a bosszú vágya békülj ki magaddal Aháb: a Mindenség az a bálna     Merénylő Kálnoky László emlékére Minden tavasszal ősszel és nyáron ártok a világnak attól félek mert járkálok hegyen völgyön lápon fűre taposok hangyára lépek lábbal tiporom én ezt a földet mióta két lábra bírtam állni úgy tűnik az életem merénylet és az marad amíg tudok járni kiszorítottam vagy eltiportam akaratlanul mást vagy másokat ezért furdal a lelkiismeret ezért zaklat engem a bűntudat de visszakapom én ezt majd szétszed engem is millió bogár pondró jóvátesz mindent ha nem leszek bölcs belátással a Mindenható –