Hirdetés

Folytatja az állategészségügy az A típusú gazdaságok ellenőrzését

HN-információ
Év végéig folytatják a hatósági állatorvosok Hargita megyében az A típusú gazdaságok ellenőrzését: a terepszemlék alkalmával arra kíváncsiak, hogy a könnyített eljárással bejegyzett, illetve engedélyezett, állattartó gazdaságaikat jogilag farmokká, állattartó telepekké alakító gazdák betartják-e a 112-es főhatósági rendelet szerint megkövetelt feltételeket. Mint Ladó Zsolt, a Hargita Megyei Állategészségügyi Hatóság igazgatója lapunknak korábban elmondta: ilyen követelmény az állatokkal és a farmmal kapcsolatos regiszterek, naplók vezetése. A telepet működtető gazdának emellett a jószágállomány állatorvosi felügyeletét és kezelését biztosító állatorvossal, illetve az állati tetemek, a farmon keletkezett veszélyes állati melléktermékek elszállításával és megsemmisítésével megbízott szakcéggel is szerződéses viszonyban kell állnia. Ladó elmondta, az újonnan bejegyzett A típusú gazdaságok kapcsán gyakori hiba, hogy a gazda a körzeti állatorvosnál elmulasztja az állatok átíratását. A szakhatóság adatai szerint e téren a megyében bejegyzett ezerből közel négyszáz A típusú gazdaságnak kell rendbe tennie nyilvántartásait. Az állatorvosok a terepellenőrzéseik alkalmával ezekre a hiányosságokra is figyelmeztetik a gazdákat. „Hargita megyében több mint ezer A típusú farm működik. A hatósági állatorvos-kollegáknak mindent felkeresni és leellenőrizni – egyéb feladataik mellett – nem is olyan egyszerű. Ezért az A típusú állattelepek ellenőrzését egész évben folytatjuk” – nyilatkozta lapunknak Püsök László, a Hargita megyei szakhatóság állategészségügyért felelős osztályvezetője. Hozzátette, az eddigi ellenőrzések eredményeiről, tapasztalatairól augusztus elején tartandó gyűlésükön számolnak be a terepmunkát végző hatósági állatorvosok: ekkorra készülnek el a jelentések is.IMG_3401


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!