Folyamatosan megújuló esemény

Szekeres felvonulás népviseletben. Hagyományőrzők Fotó: Vlaicu Lajos

A Tatros-folyó mentén, a Gyimesek völgyében tartották a 46. Csángó Fesztivált. Bár a jelenlegi nevét csupán a kilencvenes években kapta, célja, szerepe az évek alatt mit sem változott. A gyimesközéploki fesztivál az ország egyik legnagyobb múltú folklóreseménye.

Szent Mária Magdolna-napi búcsús szentmisével kezdődött pénteken az idei 46. Csángó Fesztivál.
Szombaton a gasztronómiáé volt a főszerep, Csányi Sándor anyaországi gulyáskirály értékelte a bográcsban készült finomságokat. Az estét koncerttel zárták, a résztvevők Homonyik Sándortól hallhatták a Gyöngyhajú lány című slágert.
Vasárnap Gergely Károly, Gyimesközéplok polgármestere hivatalosan is megnyitotta a fesztivált. Köszöntötte a résztvevőket, elsősorban a moldvai csángókat, valamint az anyaországi testvértelepülésről érkezőket, akik már harmadik napjukat töltötték a Gyimesekben.
A megnyitót követően csángó énektől és zenétől volt hangos Gyimesközéplok. Természetesen a zenén és az éneken túl a tánc is elengedhetetlen volt. Gergely Károly kiemelte – utalva a korábbi kommunista időszakra –, a rendszer nem mindig tette lehetővé, hogy Csángó Fesztivál néven szervezzék meg az eseményt, de tény, hogy semmi sem szegte a gyimesiek kedvét a rendezvény megszervezésére. Az idei immár a 46. Csángó Fesztivál, így az ország legnagyobb múltú eseményévé nőhette ki magát.
– Mi, a gyimesközéploki önkormányzat évről évre mindig próbáltuk bővíteni az eseményt, hogy ne csak évei számában, hanem élményekben is gazdagabb legyen – mondta lapunknak a polgármester.
Hozzátette: a korábbi évekhez hasonlóan, idén is volt sporttevékenység és szekeres felvonulás népviseletben.
Gerczuj Zsombor (14 éves) Gyimesfelsőlokról, a gyimesközéploki vonószenekar és kórus tagja, gardonyon és hegedűn egyaránt szépen tud játszani. Zsombor harmadik generációs katonacsaládból származik, édesapja és nagyapja egyaránt katonaként teljesít és teljesített szolgálatot. Zsombor maga is céltudatosan elmondta, katonazenész szeretne lenni.
– Nálunk megvan a rend és a fegyelem. A feladatokat el kell végezni. A barátaimnak traktor meg ilyesmik kellenek, én viszont zenész-katona leszek – mondta a felsőloki fiatal.

A váratlan találkozásról

Ottlétem alatt egy fiú helyet kért mellettem a hegedűjének, majd „lepertusodtunk” – természetesen üdítővel –, de mindezt nagyon tisztelettudóan tette. Bátor és barátságos volt, csibészségéről is tanúbizonyságot tett, érdekesebbnél érdekesebb történetekkel kápráztatta el asztaltársaságunkat. Bebizonyította, hogy van alapja annak, amit mond, ugyanis a tanulás fontos, akárcsak – mint ahogyan korábban említette – a rend és a fegyelem. A matematika és a történelem mellett a zene már igazán csak ráadásnak bizonyult. Pál Csilla, a vonós zenekar felkészítő tanára elmondta, gyimesi zenével készülnek az előadásra, viszont énekek tekintetében távolabbi vidékek dalait is előadják.

Vlaicu Lajos

: an accessible web community