Hirdetés

Fókuszban a bringások

HN-információ
Bicikli- és quadtúrák, sziklamászás – csak néhány a székelyvarsági sípályára látogatók által választható programok közül. A létesítmény üzemeltetői ugyanis kihasználva a táj és a felvonó nyújtotta lehetőségeket a nyár folyamán is izgalmas programokkal várják az érdeklődőket.  Egyelőre csak hétvégén, de ismét látogatható a székelyvarsági sípálya, ahol különböző kikapcsolódási lehetőségek közül választhatnak az érdeklődők. A sípályát üzemeltető Székelyvarság Négyévaszkos Sí- és Túraközpont Egyesület alapítói ugyanis úgy álmodták meg a létesítményt, hogy az télen-nyáron egyaránt a turisták rendelkezésére álljon. Amint azt Magyari Attilától, az egyesület elnökétől megtudtuk, a székes felvonónak több funkciót lehet adni, így jött az ötlet, hogy nyáron akár biciklik szállítására is alkalmas lehet. – A bringásoké nyáron a főszerep, őket várjuk elsősorban, építettünk egy egyedi downhill bringapályát és egy mountaincart pályát is kialakítottunk – mondta Magyari Attila. Ezen kívül szekeres túrákra, quadtúrákra is van lehetőség igény szerint, előzetes bejelentkezés alapján. Mindezek mellett a jövőben mászófal és sziklamászás is várja az extrémsport kedvelőit, a mászópálya kialakításán jelenleg is dolgoznak. – A sípálya szomszédságában van egy sziklafal, itt dolgozunk éppen a különböző nehézségű mászópályák kialakításán. Lesz gyerek- és felnőtt pálya is – tájékoztatott az egyesület vezetője. Ugyanakkor hozzátette, terveik között szerepel biciklitúrák szervezése, amelyek során körbe lehetnk kerekezni a tanyavilágot, ugyanis E-bikok, azaz elektromos kerékpárok kölcsönzésére is lehetőség nyílik a helyszínen. Aki a panorámában gyönyörködne csupán, az is megteheti, hiszen az ülőliftes felvonóval könnyen feljuthat a sípálya tetejére, a csúcson pedig páratlan kilátás fogadja. Egy felvonás díja 15 lej, a bringások azonban fél- és egésznapos bérlet közül választhatnak majd. A létesítmény egyelőre rövidített programmal, hétvégén, 12:00–15:00 óra között üzemel. A nyitvatartás azonban a vakáció ideje alatt várhatóan módosul, az érdeklődők számának növekedésével hétköznapokon is várják majd a kikapcsolódni vágyókat. A pályával, programokkal kapcsolatos bővebb információkat a SkiVarsag, illetve a RideVarság közösségi oldalon találhatnak az érdeklődők. Jó tapasztalat volt az első síszezon Magyari Attila elmondta, jól sikerült a székelyvarsági sípálya első szezonja. Bár nagyon sokat dolgoztak, úgy véli megérte, hiszen mindenből tanultak, tapasztalatokkal gazdagodtak, ezeket a jövően kamatoztathatják. – Mások évekig tanulnak, mi beleestünk a közepébe. Sokszor nehéz volt, sokat dolgoztunk, de megérte és állunk elébe a következő szezonnak – fogalmazott. Mint mondta, népszerű volt a pálya, nagyon sok vendégük volt nemcsak a környékről, hanem az ország más vidékeiről is sokan érkeztek. Mint minden más sípálya-üzemeltetőnek, nekik is nehézséget okozott a tél közepén beálló felmelegedés, azonban mikor annyira visszaestek a hőmérsékleti értékek, ismét tudtak hóágyúzni és megfelelő minőségű pályát kínálni a téli sport kedvelőinek.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!