Idén először a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem minden karán indult filmklub. Dr. Pieldner Judit docenssel beszélgettünk a kezdeményezésről és eddigi tapasztalatairól. – Honnan a filmklub ötletete? – A FilmioKlub a Magyar Nemzeti Filmintézet kezdeményezése. Ebben a tanévben több mint 20 magyarországi és határon túli egyetemi helyszínen indult el a FilmioKlub, azzal a céllal, hogy jó minőségben hozzáférhetővé tegye a filmeket az egyetem polgárai számára, és lehetőséget teremtsen a közösségben megtapasztalt filmélményre. A filmklub a nevét a Nemzeti Filmintézet 2020-ban indított Filmio nevű, régebbi és újabb magyar filmeket elérhetővé tevő streaming-platformjáról kapta. Erdélyben négy helyszínen indult idén ősszel a filmklub, a Sapientia – EMTE kolozsvári, marosvásárhelyi és csíkszeredai kampuszain, valamint a Partiumi Keresztény Egyetemen. – Mivel tud többet nyújtani a filmklub, mint egy egyszerű filmnézés? – A lényegre tapint a kérdés, ugyanis a hangsúly a közösségi filmélményen van. Minden filmnézést beszélgetés követ, amikor mindenki megoszthatja a látottakkal kapcsolatos élményeit, gondolatait. Visszaemlékszem középiskolai filmklub-élményeimre, sokszor a beszélgetés során „ért utol” az élmény. A technikai adottságok sem mellékesek: a filmek moziméretű teremben, vásznon, felújított képpel és hanggal, egészen más élményt nyújtanak, mint kis képernyőn. A filmklubrendezők, színészek, filmes szakemberek meghívására is lehetőséget teremt, akik a filmkészítés kulisszatitkairól, személyes élményeikről mesélhetnek, előbb-utóbb erre is sor kerül majd. – Miért ezeket a filmeket választotta? – Ebben a félévben a magyar filmtörténet klasszikusai vannak soron. Egy húszas listából választhattam ki hat filmet. A listán 1990 előtti magyar filmek szerepeltek, a magyar filmtörténet legjobbjai, páratlan sokszínűségben, műfaj, alkotói látásmód, stílus és korszak tekintetében egyaránt. A legrégebbi film a listán Szőts István Emberek a havason című 1941-es alkotása, a legújabb Bereményi Géza Eldoradója 1988-ból, ezek között mindegyik évtized képviseltette magát, köztük olyan híres alkotásokkal, mint az 1968-as Szegénylegények Jancsó Miklós rendezésében vagy Huszárik Zoltán Szindbádja (1971). Kihívás volt számomra ezt a rövid, de tartalmas listát még rövidebbre szűkíteni úgy, hogy eltaláljam a hallgatók érdeklődését, hogy lehetőségük legyen a magyar filmtörténet legjavába bepillantást nyerni – és hogy közben ne sajnáljam azt, ami kimaradt. Így esett a választásom a plakáton szereplő filmekre, van köztük krimi, vígjáték, romantikus dráma, történelmi dráma, a lineáris idősíkot felbontó művészfilm. – Csak egy bizonyos korszakból választja ki a filmeket? – A húszas lista arra ösztökélt, hogy úgy állítsam össze a programot, hogy mindegyik filmtörténeti korszak képviselve legyen. Egy közönségcsalogató „üldözős” filmmel, András Ferenc Dögkeselyűjével indultunk szeptemberben, amely a nyolcvanas évek kiemelkedő teljesítménye a tekintetben, hogy miként alakulnak át a krimi műfaji kliséi egy jellegzetesen magyar közegben, a Kádár-rendszer kontextusában. A továbbiakban a kronológiai szempontot követve állítottam össze a programot. Az ötvenes éveket a Fábri Zoltán Körhinta című filmje képviselte, a híres magyar „falusi Rómeó és Júlia” Törőcsik Mari és Soós Imre alakításában. A hatvanas évek újító szellemét két filmben is megtapasztalhattuk: Keleti Mártonnak a hangsúlyt a történetszövésre, a drámai játékra, a helyzetkomikumra helyező A tizedes meg a többiek című háborús vígjátéka, valamint Szabó Istvánnak a film formanyelvi megújításával kísérletező, a francia új hullámból ihletődő Apa című „így jöttem” filmjének tükrében. Következnek a hetvenes évek: Makk Károly Szerelem című filmjét a magyar filmtörténet, és egyben a magyar adaptációtörténet csúcsaként tartjuk számon. Majd a nyolcvanas évek: Bereményi Géza Eldoradója a mindenkori rendszerváltással bekövetkező értékválságról szól, és valamennyi film egyén és történelem viszonyáról. – Melyik évtizedet tartja a magyar filmgyártás aranykorának? – Ismét nagyon jó a kérdés, hiszen a filmtörténet korszakai sok esetben szűkebb vagy bővebb évtizedek szerint szerveződnek. Az 1945 utáni magyar filmtörténetben az ötvenes éveket szokták a sematizmus éveinek nevezni, a film a propagandaeszköz szerepét tölti be. De már az ötvenes évek közepe táján elkezdődik a szemléletváltás, ami majd a hatvanas évek modernista törekvéseiben, a magyar új hullám megszületésében teljesedik ki. A hatvanas évek esztétizmusa után a hetvenes években a filmkészítés a dokumentarizmus, a valóságkutatás, illetve a kísérletezés irányába halad, nagy jelentősége van mindebben a Balázs Béla Stúdiónak. A nyolcvanas évek továbbviszi az újító szellemet, de sok szempontból nem egységes évtized. Mindegyik korszaknak megvannak a maga remekművei, de általában a hatvanas éveket tartják a magyar filmtörténet „aranykorának”. – Hogyan fogadták a hallgatók? – Nagy örömömre szolgál, hogy jönnek a hallgatók, van közönség, és a beszélgetések is jól alakulnak. Ebben a félévben klasszikusokat nézünk, de lesznek újabb filmek is. És ami kimaradt első körben, még beválogatható a második félévben, például a Macskafogó! Bár mint semmilyen közösségi tevékenységi formának, a járványügyi helyzet a filmklubnak sem kedvez, mégis van rá igény, kialakult egy jó kis csapat. De újaknak is bármikor be lehet csatlakozni, a nagyaula ajtaja kéthetente kedd esténként nyitva áll, szeretettel várjuk az érdeklődő hallgatókat!

Tókos Tamás