Hirdetés

Fiatalok a Szejke SK keretében

HN-információ
Sorra jelenti be keretének tagjait a Székelyudvarhelyi Szejke SK második ligás kézilabdacsapat. Eddig négy játékosról tudunk, akiket az elmúlt időszakban neveztek meg a klubnál. [caption id="attachment_90857" align="aligncenter" width="960"] Szász, bátyja után, az udvarhelyi felnőttek között bizonyíthat[/caption] Második évére készül a Szé­kelyudvarhelyi Szej­ke SK másodosztályú férfi kézilabdacsapat. A legutóbbi idényben a Sipos Lóránt által irányított udvarhelyi csapat továbbjutott a D jelű csoportból, ám az elődöntő tornán már nem jött ki a lépés, és két vereség mellett egy győzelem volt a termésük. Ennek ellenére a fiatalokból álló alakulat jó idényt tudhatott a háta mögött. Ezúttal is a fiatalokra számítanak Székelyudvarhelyen. Elsőként a 22 esztendős Csibi Hunort jelentették be, aki a Brassói CNOT-től érkezik vissza. A jobbszélső SZKC-nevelés volt, júliusban csatlakozik a kerethez. Ugyanakkor marad a keretben, további egy évre, a 26 esztendős Jobb Lőrinc kapus. Jobb kitűnő idényt tudhat maga mögött, hiszen második számú portásként egy szezon alatt 130 védést mutatott be, így a 267 kapott góljával ez 32,74%-os, nagyon jó teljesítményt jelent. Ezt követően két 18 esztendős sportoló kapott szerződést a klubtól. Lőrincz Lehel, irányító, ugyan már nagyifjúságiként feljátszott a nagycsapatba, a mérkőzések végén is jutott szóhoz. Eddig 13 gólt szerzett, most pedig élhet a bizalommal, amelyet megkapott a klubtól. A másik fiatal játékos Szász Előd, aki négyéves szerződést kapott. A fiatal beállós már a tavaly végig a Szejkében játszott, emellett a Akadémia nagyifjúsági együttesének egyik legfontosabb játékosa volt. Akárcsak bátyja, a sokszoros válogatott Szász András (aki idén nyártól a Tatabánya játékosa lett, miután a Bukaresti Dinamóval Bajnokok Ligája-résztvevő és román bajnok lett), Előd is az udvarhelyi kézilabda-iskola neveltje, aki néhány éves kitérő után (a Segesvári Olimpiai Központ sportolója volt) tavaly tért vissza Székelyudvarhelyre. Szász Előd eddig több mint hatvanszor szerepelt a román ifjúsági válogatottban. HN-összeállítás


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!