Hirdetés

Felminősítették a Sapientiát

HN-információ
Közzétette a Román Felsőoktatási Minőségbiztosítási Ügynökség (ARACIS) a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem legfrissebb, ötévente sorra kerülő periodikus minőségi felmérésének eredményét. A jelentés szerint a Sapientia EMTE fennállásának több mint húsz esztendeje alatt első ízben kapta meg a legmagasabb szakmai besorolást, kiemelt bizalmi minősítéssel. A Sapientia EMTE honlapján publikált közlemény szerint a hírről sajtótájékoztatón számolt be szerdán dr. Tonk Márton egyetemi tanár, rektor, dr. Dávid László egyetemi tanár, a szenátus elnöke, illetve dr. Farkas Csaba egyetemi tanár, informatikai hálózatokért és kommunikációért felelős rektorhelyettes. Az elismerésig megtett út A 2001-ben alapított intézmény hosszú utat járt be: 371 diákkal indult az első évfolyam Csíkszeredában és Marosvásárhelyen, mára azonban az egyetem négy oktatási helyszínen biztosít magyar nyelvű képzést, hiszen 2002-től Kolozsváron, 2015-től pedig Sepsiszentgyörgyön is indult alapképzés. A kezdeti 371-es diákszám több mint hatszorosára növekedett: jelenleg 2245 diákja van az egyetemnek 32 alapképzési és 12 mesteri szakon, jövőtől pedig újabb mesterivel is bővül az oktatási kínálat. Az intézményben folytatott kutatási tevékenység is látványosan fejlődött az elmúlt időszakban: a Sapientia EMTE a Webometrics-besorolások szerint 2022 januárjában világviszonylatban a 3531. helyen szerepelt (2020-ban 5221. helyen volt ugyanezen a listán), Romániában pedig a 28. helyen áll a közel száz intézmény közül (2020-ban a 38. helyen volt). A Sapientia EMTE romániai magánegyetemként először 2007-ben kérhetett szakakkreditációt, majd öt képzés akkreditálása nyomán 2009-ben igényelhette az intézményi felmérést. Az egyetem akkreditálásáról 2010 nyarán döntött az ARACIS. 2012 tavaszáig 16 szakon megtörtént az akkreditáció, így 2012. április 3-án megjelent a Hivatalos Közlönyben az akkreditált Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozását kimondó törvény. 2015-ben a Sapientia EMTE időszakos minőségi felmérés során sikeresen tett eleget a román akkreditációs követelményeknek, így az ARACIS a 2016. március 31-ei ülésén hozott döntéssel hosszabbította meg az intézmény akkreditációját, ötéves periódusra. Frissített akkreditáció A közlemény szerint 2021-ben az egyetem benyújtotta az újabb periodikus intézményi akkreditációs felmérés dokumentációját, melynek nyomán a felmérést végzők 2022. február 14–18. között látogattak az oktatási intézménybe – hibrid eljárás szerint, részben online, részben személyes jelenléttel. A felmérés folyamán a bizottság többek között megismerhette az egyetem oktatási rendszerét, különböző szabályzatait, mutatóit, kutatási eredményeit vagy éppen az ezen alapuló minősítési bérkiegészítési rendszert is. Ezenkívül több beszélgetésre is sor került, például jelenlegi hallgatókat és kollégákat, sapientiás végzetteket és azok munkaadóit is kérdezte a bizottság a képzés minőségéről, az egyetemen tapasztaltakkal való megelégedettségükről. A beszélgetések során elhangzott pozitív visszajelzések megerősítették a bizottságot abban, hogy az egyetem minőségi oktatást és felkészítést nyújt mindazok számára, akik jövőbeli szakmájukra annak falai között készülnek fel. Az intézményi akkreditáció keretében hét szakot is felmértek: az alapképzések közül az élelmiszeripari mérnöki, a világ- és összehasonlító irodalom – angol nyelv és irodalom, a kommunikáció és PR, a marketing, az infokommunikációs hálózatok és rendszerek (távközlés), illetve a gépészmérnöki szakokat vették nagyító alá, mesterképzésből a filmtudományt mérték fel. Az intézményi akkreditációs felmérések eredménye meghatározó jelentőségű az egyetem szakmai megítélése és hazai elismertsége szempontjából. A most megszerzett legmagasabb, kiemelt bizalmi minősítés tükrözi az egyetem folyamatos fejlődését és a kiválóságra, minőségre való törekvését is.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!