Hirdetés

Félig kész a székelypálfalvi kisvágóhíd

HN-információ
2014-ben támasztott igényt a helyi közösség egy hegyi kisvágóhíd létrehozására Székelypálfalván. A beruházást uniós támogatásból valósítanák meg, kiegészítve saját forrásokkal. Az épület félkész állapotában várja a beruházás folytatását, amelyet jövő év végéig kell befejezni. A Szilos Mezőgazdasági Társulás tagjai azonban szeretnék, ha már az idén üzembe tudnák helyezni a növendék vágóvonalat. Jövő év végéig kell befejezni a székelypálfalvi kisvágóhíd építését. A beruházás gondolata a Szilos Mezőgazdasági Társulás tagjainak fejéből pattant ki jó pár évvel ezelőtt. Amint azt Vajda Imre, a társulás adminisztrátora megkeresésünkre elmondta: a kisüzem megépítése hiánypótló kezdeményezés, hiszen a környéken nincs hivatalos vágópont, és bár kezdetben saját költségvetésből szerették volna megépíteni, később belátták, hogy nem tudják előteremteni a szükséges anyagi forrásokat. Ezért fordultak a Sóvidék-Hegyalja LEADER Egyesülethez. A 2018–2019-es időszakban közel 180 ezer eurós támogatást sikerült lehívniuk a hegyi kisvágóhíd kialakítására. Az épület már áll, félkész állapotban várja a munka folytatását. Vajda Imre elmondta: a sikeres pályázat után némi változtatást eszközöltek a projekt technikai részében, jelenleg ennek jóváhagyására várnak. Erre az engedélyre van szükség ahhoz, hogy elkezdődhessen a kivitelezési munka. – Amint megkapjuk a zöld utat, indulhat a munka, a kivitelező cég már megvan, s nagyon szeretnénk már idén befejezni ezt a vonalat, hogy jövőre már újabb pályázatot nyújthassunk be a sertésvonalra és a feldolgozórészleg kialakítására is – tette hozzá. A mezőgazdasági társulás adminisztrátora elmondta, első lépésben a növendék vágóvonalat indítaná be, hiszen a térségben is állattenyésztéssel foglalkoznak, és a Szilos Mezőgazdasági Társulás is saját farmot működtet. Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere szerint a kisvágóhíd megépítése nagy előrelépést jelenthetne mind a pálfalviak, mind pedig a község és a térség állattartói számára. Az önkormányzat részéről folyamatosan megvolt a biztatás és támogatás, ugyanakkor a Sóvidék-Hegyalja LEADER Egyesülethez tartozó hét község is üdvözölte a kezdeményezést, és egyetértettek azzal, hogy belekerüljön a közös fejlesztési stratégiába, mivel szükség van rá – tette hozzá az elöljáró. – Bízom benne, hogy ez a beruházás Székelypálfalva és a térség gazdasági fellendüléséhez járul hozzá a jövőben – adott hangot bizakodásának a község vezetője.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!