Felhajtóerő a sport Csíkszentsimonban

A gyerekek edzésen. Csíkszentsimon tavaly átadott 180 férőhelyes sportcsarnoka ad otthont a tevékenységnek Fotó: Dávid László

Jelentős fejlődésen ment keresztül a csíkszentsimoni községi sportélet Kozma István polgármester mandátumai alatt. A fejlesztések nyomán három sportpályán edzenek teljes gőzzel, erről Czári-Holló Arnold helybéli edző beszélt bővebben lapunknak. Természetesen a sporton és a sporthoz rendelt infrastruktúrán túl egyéb, a települést érintő dolgokról is szó esett.

Az elmúlt időszak infrastrukturális beruházásairól beszélgettünk Kozma Istvánnal, Csíkszentsimon polgármesterével, kiemelten a községben zajló sporttevékenységekről és az ezeknek helyet adó pályákról, illetve sportcsarnokról. Ugyanakkor az elöljáró beszámolt a községben megvalósult, valamint folyamatban lévő projektekről is.
– Igazából először mindenki a jó dolgokról szeretne beszélni, én most fordítva kezdeném, és a kevésbé sikeres projektekről szólnék. A községben egyelőre nem sikerült kiépíteni a csatornahálózatot, de remélhetőleg jövő ilyenkor arról tudunk beszámolni, hogy nekifogtunk, sőt, hogy már javában zajlik a munka. A csatornarendszer hiánya további infrastrukturális alapberuházásokat érint hátrányosan – mondta a polgármester. Hozzátette: a község életében voltak időszakok, amikor ezen a téren haladni kellett volna, de nem így történt, és ez további projektek sorsát befolyásolta. – A kultúrotthonok korszerűsítése szintén a sikertelen projektekhez sorolható. Hol is járunk a tervezetthez képest? A 2017-es előtanulmányt 2018-ban a hárommillió lej értékű finanszírozási szerződés követte, de idővel az árak a kétszeresükre duzzadtak – mondta a polgármester. Ráadásul a kivitelezésnél gondok jelentkeztek, ami szintén lassította az épületek korszerűsítését, és az árak növekedéséhez is hozzájárult. – Csatószegben felfedeztek egy pincét a kultúrotthon alatt, ahol el van hasadva az alap, ráadásul vízforrást is találtak, ami miatt áznak a falak. Most szakértői véleményre várnak, hogy megoldják a helyzetet. Csíkszentsimonban is adódtak problémák mind a tervezésnél, mind a kivitelezésnél – mondta a polgármester.

Fesztiválfaluvá érett?

Az elmúlt időszak bezártságát követően Csíkszentsimonban felpezsdült az élet, ami elsősorban a helyi Csíki Sörgyár rendezvénysorozatának köszönhető, hiszen hétről hétre híres anyaországi előadók jönnek el a székelyföldi településre és vonzzák ide nemcsak a környékbeli bulizni vágyó fiatalokat, hanem szinte mindegyik korosztályt.
– A Tiltott Fesztivál harmadik koncertje is lejárt, és rengeteg boldog arcot láttam a településünkön. Mindenki számára minőségi szórakozási lehetőség került így elérhető közelségbe. Természetesen tudjuk, hogy falunapot sem tudunk úgy szervezni, hogy mindenkinek megfeleljen, de jelen pillanatban a főszervezők, a helyiek és az önkormányzat között jó a kapcsolat, és remélem, ez a továbbiakban is így marad – jegyezte meg Kozma István. A parkolóhelyek létjogosultságára vonatkozóan elmondta, az idéntől úgy kell számolniuk, hogy ahány vendég megy a fesztiválra, az még feleannyi autót is jelent. – Általában a helyi önkéntes tűzoltók koordinálják a parkolást a koncertek ideje alatt, és tudjuk, hogy ha ötezer vendég jön a hétvégén, akkor legalább kétezer-ötszáz autóval kell számolnunk. Ez meghaladja a falu befogadóképességét. A település ipari részén van a fesztivál, így még lehet parkolni, mert találhatók nagyobb udvarok a településnek ezen a részén, de gondolkodnunk kell további parkolók kialakításán – nyomatékosított a polgármester.

Sietni kell a gázhálózat megvalósításával

A polgármester a gázhálózatról mint Csíkszentsimon és Csatószeg legnagyobb projektjéről elmondta, kiírták közbeszerzésre, amely a napokban zárul. A tervek szerint egy hónapon belül szerződést is sikerül kötniük a kivitelezővel. A polgármester bizakodó: ha kedvezően alakulnak a dolgok, a nyár folyamán a kivitelezési terv is elkészül, és ősszel nekiláthatnak a beruházásnak.
– Sietnünk kell a megvalósítással, ugyanis 2023 szeptemberéig el kell számolnunk a beruházás összegével, ráadásul három településről – Csíkszentsimon, Csatószeg és Csíkszentimre – van szó. A gázvezeték összhosszúsága 45 kilométer, és 1550-en igénylik a rácsatlakozást, de bízunk benne, hogy idővel ez a szám még növekedni fog – mondta a polgármester. Hozzátette: az emberek bizonytalanok az energiaárakat illetően, de az önkormányzat elsődleges feladata, hogy igénytől függetlenül bárki csatlakozni tudjon a hálózatra, onnantól kezdve pedig mindenkinek a saját ügye, mikor kapcsolódik rá. – A projekt teljes értéke 30 millió lej, ebből 22 millió lej finanszírozás áll rendelkezésünkre, amit a minisztérium biztosít. Most abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy kormányhatározattal elfogadták: az európai uniós Nagy Infrastrukturális Beruházások Programja pályázatainak áfáját is visszatéríti a kormány. Bízom benne, hogy a fennmaradó önrészt megyei és kormányzati forrásokból sikerül előteremteni – ismertette az elképzeléseket az elöljáró.

Czári-Holló Arnold edzést tart a fiataloknak Fotó: Kozma István archívumából

Egymásra épülő infrastruktúra

Az Anghel Saligny programban is részt vesznek, és pályáztak két kilométer út korszerűsítésére, de még várnak az imént említett projekt elbírálására, mert előbbi alapfeltétele az útnak, mondta Kozma.
– Nemcsak a rendezvények idején a településre látogató vendégek számára, hanem az autóforgalom növekedése miatt is fontos, hogy parkolóhelyeket alakítsunk ki – mondta a polgármester.
A székelyföldi települések jellemzően nem úgy vannak kialakítva, hogy széles utcák állnának az autósok rendelkezésére. A parkolók helyszíneit egyelőre még keresik, de valamennyit már kialakítotak több közintézmény közelében.
– Az orvosi rendelő előtti tér több mint parkoló, mert ezzel egy időben szép arculatot is ad a helynek. Az orvosi rendelő a parkoló és a tér elkészültével most már kívül-belül a lehető legmodernebb épületek közé tartozik Csíkszentsimonban – tette hozzá Kozma István.

Nélkülözhetetlen elemek

Jelen pillanatban három jelentősebb sportpálya áll a községben nemcsak a fiatalok, hanem mindenki rendelkezésére, aki sportolásra vágyik, számolt be a polgármester. Hozzátette: ezeket a pályákat teljesen kihasználják.
– Edzéseket tartanak kicsiknek és nagyoknak egyaránt, sőt labdarúgótornákat is. A korábbi szabadtéri jégkorcsolyapályán az enyhe telek miatt nem tudtunk jeget önteni, így helyette egy műgyepes futballpályát készítettünk, amelyet már két éve használnak a közösség fiataljai és a környékbeli falvakból érkező sportolók. A sportpálya köré szeretnénk egy futópályát, aminek az értéke a tervek alapján 1,8 millió lej, ez egyelőre sajnos várat magára. Viszont ha elkészül, akkor a fiataloknak fitnesz- és punktrackteret szeretnénk kialakítani, amely alkalmas szabadidő eltöltésére, és ahol minden korosztály megtalálja a kedvére való sportos tevékenységet – mondta Kozma. – Egyértelműen a sport terén a legnagyobb az infrastrukturális beruházás. Tavaly decemberben adtuk át a sportcsarnokot, amely nagyjából tízmillió lejbe került, és az Országos Fejlesztési Minisztérium finanszírozta, 180 férőhelyes. Elsősorban az iskolások testnevelésóráit tartják ott, meg a délutáni edzéseket, de azon túl bérelhető is a csarnok – mondta a polgármester. – Most már a kis alcsíki hokisták is a csarnokban tartják szárazedzéseiket, sőt a csíkszeredai fiatal biatlonisták is használatba vették a csarnokot a nyárra. Innentől kezdve van értelme a csarnoknak, sőt a helyi fiataloknak elérhető közelségbe kerülnek egyéb sportágak is, nem csak a futball – mondta Kozma István.

Aki benne van a sűrűjében

Czári-Holló Arnold, az FK Csík­szent­simon oszlopos tagja, utánpótlás-labdarúgóedző számára a közösségi élet és a sport nem választható külön, mivel elmondása szerint elsősorban a sport révén nyert betekintést a község hagyományaiba, életébe.
– A helyi sportéletbe 2017 tavaszán kapcsolódtam be, ekkor döntöttem úgy, hogy inkább a tanulmányaimra összpontosítok, és felhagyok a labdarúgással. A vártnál is fájdalmasabb volt a „szakítás”, így beálltam az akkor megyei bajnokságban szereplő Szentsimoni SZEFITE csapatába – elevenítette fel a kezdetet az amatőr sportoló. Kiemelte: a községnek sokat jelent a sport, különösen a foci. Az egykori Keményítő- és Szeszgyár támogatásával sikeres focicsapat működött, az akkori játékosok képezik a mai szurkolótábor magját, a vasárnapi focimeccs már hagyomány, elsősorban értük játszanak minden hétvégén.
A helyi fiatal elmondása szerint 2021 nyarán még szorosabb kapcsolatba került a község sportéletével, mivel ekkor bővült az immáron FK Csíkszentsimon néven működő futballklub tevékenysége.
– Három kollégámmal együtt közel nyolcvan gyermeknek tartunk edzést heti rendszerességgel. Csapataink két versenysorozatban is szerepelnek, így igyekszünk minden gyermeknek biztosítani a meccsek izgalmát és élményét. Jelenleg négy korosztályos csapatunk van, 2009–2010-ben, 2011–2012-ben, 2013–2014-ben, 2015–2016-ban született gyermekek. Képzésük egy teljesen más oldala a sportnak, új vizeken evezünk, és mindennap tanulunk valami újat – mondta Czári-Holló Arnold. Hozzáfűzte: a koronavírus miatti lezárások alatt a gyerekekkel való munka nem állt le teljesen, ami valamilyen szinten kárpótolta azt, hogy a felnőtt focicsapat számára semmilyen tevékenységet nem engedélyeztek, ekkor érezték a sport valós értékét játékosokként és szurkolókként egyaránt. – A gyerekeknek is elsősorban ezt szeretném átadni, hogy a foci nem csak arról szól, amit a tévében látunk vagy a közösségi médiában olvasunk. A foci nemcsak lehetőség a jövődre nézve, hanem mindennap ad valamit. Megtanulsz beilleszkedni, társakat, barátokat szerzel általa – emelt ki az edző néhány pozitívumot a sporttevékenységgel kapcsolatban.

Kozma István és Czári-Holló Arnold néhány hónappal az átadás előtt Fotó: Kozma István archívumából

A sport mint mozgatóerő

– Az évek során a sportolásra való hajlandóság és a kedv sokat változott, különösen a fiatalabb generáció körében, ez érződik településünkön is. A fiatalokat ösztönözni kell, motiválni a sportolásra az egészségesebb életmód érdekében, míg az én gyerekkoromban kedvtelésből, szórakozásból töltöttünk napokat a focipályán. Községünkben az idősebb generáció körében tudatosul a sport fontossága, keresik a sportolási lehetőségeket kikapcsolódás és az egészséges életmód fenntartása céljával egyaránt. Az elmúlt években több olyan beruházás valósult meg, amely korhű, modern körülményeket biztosít a sportolni vágyóknak, és még számtalan ötlet van. Ha a sportéletet a mai kényelmes, online térben zajló világban fenn szeretnénk tartani ebben a közösségben, ezek a megvalósítások és fejlesztések elengedhetetlenek – mondta a fiatal edző.

Vlaicu Lajos

: an accessible web community