Hirdetés

Felemás szereplés az idényzárón: Bajnok két csíki páros

HN-információ
Géposztályában megnyerte a pontversenyt a Teslovan–Cseh kettős                                       fotók: Rallyphoto Hunters Két kategóriában csíkszeredai páros lett az első a hazai ralibajnokságban: a Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros az RC3-ban, míg a rali-2 A1 géposztályában a Csató Roland és Csikós Sándor alkotta kettős első idényük végén lett bajnok. A szezonzáró viszont egyik párosnak sem úgy sikerült, ahogyan azt elképzelték. Két géposztályban a 2019-es hazai raliidényben is csíkszeredai bajnokot avatnak. Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre páros az RC3-ban, míg a rali-2 A1 géposztályában a Csató Roland és Csikós Sándor kettős lett az első. Utóbbi páros a másodosztályban teljesítette pályafutása első idényét, így sikerük még értékesebb, hiszen jóval tapasztaltabb ellenfelekkel is küzdött a fiatal pilóta és navigátora. A Csató–Csikós páros nem sokat autózott az idényt záró Brassó Ralin: az első szelektíven – amely a másodosztály számára a szuperszpeciál volt – meghibásodott versenygépük. Idén a párosnak visszatérő problémája autójuk féltengelye, most is ez az alkatrész törött el, így a páros feladta a versenyt, hiszen az A1 géposztály bajnoki címe a zsebükben volt, és szombaton hiába indultak volna el a Szuper Rali szabályzata szerint, időhátrányukból nem tudtak volna annyit faragni, hogy a bajnoki összetett harmadik helyéért versenyben legyenek. A Teslovan Adrian és Cseh Vajk Imre párosnak sem alakult túl jól a Brassó Rali, a csíkiak ugyanis az elsőkerék-meghajtású autók kategóriájában is harcban voltak a bajnoki címért. – Szenvedtünk az autóval az első gyorsaságin, nem találtuk a helyes beállításokat, így közvetlen ellenfelünkkel szemben tetemes lett a hátrányunk. Szombaton hiába próbálkoztunk, nem sikerült a győzelem, így a kategória bajnoki címe helyett be kell érjük a második hellyel – mondta a verseny után Cseh Vajk Imre navigátor. A pontszerzők Összetett: 1. Simone Tempestini (Hyundai i20 R5), 2. Sebastian Barbu, 3. Dan Gîrtofan (Škoda Fabia R5), 4. Andrei Gîrtofan (Subaru Impreza STi N15), 5. Mihnea Mureșan (Peugeot 208 R2), 6. Cristian Dolofan (Peugeot 208 T16), 7. Teslovan Adrian/ Cseh Vajk Imre (Citroën DS3 R3T Max), 8. Mihai Manole (Renault Clio R3), 9. Gheorghe Alexandru (Peugeot 208 R2), 10. Bogdan Vrabie (Suzuki Swift Sport). Az RC2-es géposztályt Tempes­tini, az RC2N-t Andrei Gîrtofan, az RC3-at a Teslovan–Cseh páros nyerte, az RC4-ben Mureșan, RC5-ben és a Suzuki-kupában Vrabie, a 11-esben Bogdan Năstase (Mitsubishi Lancer EVO) diadalmaskodott, a Dacia-kupában Cristian Sugar (Dacia Sandero) győzött. Az elsőkerék-meghajtású autósok kategóriájában Mureșan nyert Soós testvérek és a Teslovan–Cseh páros előtt, ám a brassói testvérpár nem szerzett pontot, ugyanis csak erre a viadalra szólt a versenyengedélyük. Rali-2-ben Mircea Samuil (Audi A3) nyert.

Kopacz Gyula

A Csató Roland é Csikós Sánfor páros első idényükben a csúcsra ért


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!