Fejlődést elősegítő pályázatok

Ismertető. Számítanak a lakosok támogatására Fotó: Hadnagy Éva

Sikeres pályázatról és egy esetleges támogatási lehetőségről számolt be tegnap két korondi egyesület. Az elnyert támogatásnak köszönhetően továbbra is bővül majd az önkéntes tűzoltók felszerelése, a Pro Muzica Alapítvány pedig bekerült Hargita Megye Tanácsa részvételi költségvetésébe. Amennyiben elegendő szavazatot gyűjtenek, új, korszerű próbatermet hoznak létre a helyi fúvószenekarok számára.

Augusztus 12-én megnyílt a szavazás Hargita megye első részvételi költségvetésének ötleteire. Huszonkét projekt került be, ezek közül a legtöbb szavazatot gyűjtők terveit valósítja meg Hargita Megye Tanácsa.
– Az érvényesített projektek között a korondi Pro Muzica Alapítvány is szerepel – számolt be a sajtó képviselőinek Balázs Lóránt és Máté Mihály, az alapítvány vezetői.
Mint mondták, a Pro Muzica Alapítvány a korondi fúvószenekar működését biztosítja 1999 óta. Egy nagyobb fúvós próbaterem kialakítására vagy a meglévő korszerűsítésére pályáznak, céljuk, hogy olyan termet alakítsanak ki, amelyet nemcsak ők, hanem a környékbeli fúvósok is használhatnának felkészülésükre.
– Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy egy jól kialakított teremben teljesen más a hangzás, mint egy egyszerű teremben, másként lehet visszahallani az elfújt dallamot, ez pedig nagyban hozzájárul a fejlődéshez – fogalmazott Balázs Lóránt.
Jelenleg a próbatermüket a Páll Lajos Művelődési Ház egyik termében alakították ki, amely fel van szerelve, de közel sem olyan mértékben, mint amennyire szükségük lenne a fejlődéshez.
– Az önkormányzattal partnerségben alakítanánk ki nagyobb termet, amelyet hangszigetelt falakkal látnánk el, új padlóval, amelyek mind a jobb hangzáshoz járulnának hozzá. Segítségünkre lenne ötletekkel a makói Magán Zeneiskola is, amelynek oktatóival nagyon jó kapcsolatot ápolunk, hogy valóban egy professzionális próbatermet hozhassunk éltre – részletezte.
Balázs Lóránt elmondta, a zenekar útjainak egyengetésében nagy segítségükre van dr. Csikota József, a makói Magán Zeneiskola igazgatója, a Kelet-Európai Fúvósszövetség elnöke. Magyarországon öt együttessel ápolnak jó kapcsolatot, jelenleg pedig kialakulóban van egy lengyel, egy montenegrói és egy szlovák kapcsolat is. A Pro Muzica Alapítvány vezetői a lakosok támogatását kérik, hogy szavazataikkal segítsék hozzá az új próbatermük létrehozásához. Hargita Megye Tanácsa ugyanis a nyertes projekteket a szavazatok számának sorrendjében választják ki, projektkategóriától függetlenül az egymilliós keretösszeg felhasználásáig.

Korondi hivatal Fotó: Hadnagy Éva

Támogatás az önkéntes tűzoltóknak

A sajtótájékoztatón jelen volt Miklós Johanna, a korondi önkormányzat pályázatokért felelős munkatársa, illetve Palkó József, a Korondi Önkéntes Tűzoltóság elnöke. Elmondták, Korond községnek mind a négy településén működik önkéntes tűzoltó-alakulat, és saját tűzoltószínnel is rendelkezik mind a négy település, jelenleg azonban csak három bevethető tűzoltóautójuk van. Folyamatban van egy újabb gépjármű vásárlása, amennyiben ezt sikerül beszerezni, akkor az egyik autó felkerül a tanyavilág valamelyik településére.
– Jelenleg 48 aktív tagja van az önkéntes tűzoltó-alakulatnak a négy faluban összesen, de az utánpótlás is biztosított, hiszen van hat fiatal tűzoltó, akik, ha betöltik 18. életévüket, csatlakoznak az önkéntesekhez – mondta Palkó József.
Addig is részt vesznek a havi rendszerességgel megtartott felkészítőkön, gyakorlatokon, nemrég pedig Magyarországon voltak egy tűzoltótáborban. A korondi önkéntes tűzoltó-alakult egyébként jól felszerelt, kihasználják a különböző pályázati lehetőségeket.
– Idén a tarlótüzek okoztak sok gondot a környéken, ezért két nagy teljesítményű levegőfúvó vásárlására kértünk 9000 lejes támogatást a megyei tanácstól, hiszen ezek hatékonyan használhatók tarlótüzek esetén – fogalmazott Miklós Johanna.

Átlagosnak számító bevetésszám

Palkó József elmondta, bevetések szempontjából átlagosnak mondható az idei év első nyolc hónapja, egy lakás- és egy melléképületben keletkezett tűzesetnél volt szükség a segítségükre. Tavasszal a tarlótüzek miatt volt többször szükség beavatkozásukra, legutóbb egy hónappal ezelőtt kellett közbelépniük, amikor szintén a száraz növényzet kapott lángra. Ezt feltételezések szerint nem szándékos gyújtogatás, hanem a forróság okozhatta – mondta Palkó József. Hozzátette, a korondi önkéntes tűzoltók is rendszeresen részt vesznek versenyeken és szép eredményeket érnek el. Az elmúlt két évben a Szent Flórián Vándorkupán második helyezést értek el és csupán egy másodperccel csúsztak le a dobogó legfelső fokáról. Idén szeptember 30-án rendezik meg Bögözben az önkéntes tűzoltók számára a megmérettetést.

Hadnagy Éva

: an accessible web community