Hirdetés

Fehércsőrű búvárt láttak az Olton

HN-információ
Romániában még soha nem figyelték meg a messzi északon fészkelő vízimadarat. Az év első nagy ornitológiai szenzációjának három udvarhelyi szakember is tanúja volt. Az Európában vonuló fehércsőrű búvárok a téli időszakot általában Norvégia partjainál vészelik át, de alkalmanként több más országban is fel-feltűnt. Romániában most látták először. [caption id="attachment_64017" align="aligncenter" width="1000"] Sosem látott téli vendég. Fehércsőrű búvárt láttak az Olt mentén Fotó: Ifj. Szabó József[/caption] Január 10–20. között zajlik az év első nagy madártani programja, a nemzetközi szintű téli vízimadár-számlálás. A székelyudvarhelyi Szabó József, a Román Madártani Egyesület alapító tagja, Ciprian Fântână, az egyesület igazgatója, valamint Pál Lajos és Simó Imre – ugyancsak székelyudvarhelyi szakemberek – társaságában több napon át figyelték az Olt mentén a madarakat. A premiernek számító megfigyelés január 19-én történt, az Olt megyei Ulmi helység közelében. – Expedíciónk harmadik napján, Slatina városától délre, az Ipotești-gyűjtőtóhoz érkeztünk. Hatalmas madárcsoportokat láttunk, hattyúkat, sirályokat, kormoránokat, récéket és egyebeket. Társaimmal először szabály szerint a rajokat vizsgáltuk meg, utána következett az egyedek megszámlálása. A vízfelület pásztázásakor lettem figyelmes egy nagyobb kárókatona méretű, világos tollazatú búvárra, ám a madár gyorsan víz alá bukott – nyilatkozta ifj. Szabó József. Végül a madarat 100 méterre a part közelében is megfigyelhették, ami után már semmi kétség nem merült fel: első ízben jegyezhették fel a fehércsőrű búvár (Gavia adamsii) jelenlétét Romániában. A vízimadár többnyire a sarkvidéki Oroszországban, Alaszkában és Kanadában fészkel, a hideg évszakban délebbre, melegebb vízfelületek környékére vonul. Az ornitológusok szerint évente mintegy ezer példány telel Európa területén, többek között a norvég partokon, az Északi- és Balti-tenger mentén, de láttak már fehércsőrű búvárt Belgiumban, Ausztriában, Fehéroroszországban, Bulgáriában is. Becslések szerint 16 ezer és 32 ezer közé tehető a populáció létszáma. A búvárok között a legnagyobbnak számít, magassága a 90 cm-t is elérheti, szárnyfesztávolsága pedig 135-150 centiméter. Ifj. Szabó Józsefnek nem ez az első premierje: ugyancsak az ő nevéhez köthető a törpesármány első hazai dokumentált megfigyelése, ami tavaly tavasszal történt. Szintén az elmúlt évben, és ugyancsak az Olt folyón a prérisirályt, más néven Franklin-sirályt sikerült azonosítania a székelyudvarhelyi szakembernek. Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!