Hirdetés

Február havi pénzügyi naptár

HN-információ
Az adórendszer tekintetében különleges jelentősége van február hónapnak, hisz az Adó­törvénykönyvre vonatkozó 2015/227-es, illetve az Adóeljárási Törvénykönyvre vonatkozó 2015/207-es törvény előírásai gyakorlatilag ezekben a napokban érvényesülnek, hisz a megelőző hónapra vonatkozó különböző adóbevallásokat, nyilatkozatokat és befizetéseket már ezen új jogszabályozások alapján kell benyújtani, illetve eszközölni. Lesz, amit nyomon követniük, amire ráfigyelniük a cégek azon munkatársainak, akikre az ilyen jellegű feladatok hárulnak. Egyes időszerű kötelezettségek kapcsán újólag fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy egyelőre azok a magánszemélyek, akik nem realizálnak semminemű jövedelmet az Adótörvénykönyv, a 2015/227-es törvény 180-as szakasza, valamint az Országos Adóügynökség elnökének 2015/3743-as rendelete értelmében a mindennemű jövedelem „megszűnése” időpontjának bekövetkezésétől számított 15 napon belül kötelesek nyilatkozatot benyújtani az egészségbiztosítási hozzájárulás fizetési kötelezettség megállapítása, valamint nyilvántartásba vételük végett. A 604-es űrlapról van szó. Továbbá azok a jogi személyek vagy jogi személyiség nélküli társulások, akik egy adott pillanatban megkezdik tevékenységüket, az attól számított 30 napon belül kötelesek benyújtani a 010-es űrlapot, azaz a fiskális bejegyeztetési nyilatkozatot. Erre kötelezi őket a 2015/207-es törvény 82-es szakaszának (6)-os bekezdése, valamint a 88-as szakaszának (1)-es bekezdése. Tizenöt nap áll azon magánszemélyek rendelkezésére, akik másabb tevékenységet kívánnak folytatni, mint független gazdasági tevékenység vagy szabadfoglalkozást, ahhoz, hogy számukra kibocsássák a fiskális bejegyzési bizonylatot. Nos, ennek érdekében be kell nyújtsák a 020-as űrlapot. Akik viszont független gazdasági tevékenységet vagy szabadfoglalkozási tevékenységeket kívánnak folytatni, be kell nyújtsák a 070-es űrlapot ugyancsak a fiskális bejegyeztetés végett. 11_gazdasag 2016 februar 2.indd   Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!