Hirdetés

Ezer doboz favipiravir gyógyszert küld Magyarország Romániának

HN-információ
A jövő hét elején ezer doboz favipiravir gyógyszert küld Magyarország Romániának – jelentette be a magyarországi külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon. Szijjártó Péter azt írta, a járvány negyedik hulláma minden kétséget kizáróan megérkezett. „Akik nincsenek beoltva, könnyen bajba kerülhetnek. Ez világszerte beigazolódott – fogalmazott megjegyezve, hogy az alacsonyabb átoltottságú országok súlyosabb problémákkal néznek szembe. Romániában pedig a baj „csőstül jött”, mindenki hallhatott a szörnyű kórháztűzről a múlt héten – emlékeztetett. „Azon vagyunk, hogy segítsünk szomszédainkon, rendszeresen konzultálunk is erről Kelemen Hunorral, Románia miniszterelnök-helyettesével” – írta. A külügyminiszter hozzátette, első lépésben jövő hét elején ezer doboz favipiravir gyógyszert küldenek Romániának. „Ezzel a gyógyszerrel – adott esetben – jó esély lehet a súlyosabb tünetek elkerülésére vagy kezelésére” – fogalmazott a tárcavezető hozzátéve, minél eredményesebb a szomszédok védekezése, annál jobb nekünk. A további segítségről folytatják az egyeztetéseket – olvasható Szijjártó Péter bejegyzésében.

MTI



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!