Hirdetés

Extra szakmai gyakorlat egyetemistáknak

HN-információ
Népszerű az egyetemi hallgatók körében az idén immár ötödik alkalommal meghirdetett székelyudvarhelyi U-Hub Mentorprogram. Négy év alatt mintegy 60 informatika és műszaki szakos diák végezte el a szakmai gyakorlatot, amelynek fő célja, hogy a fiatalok itthon találjanak munkát maguknak. A Regionális IT Fejlesztési Program csapata által, a Harghita Business Center vállalkozói inkubátorházzal és a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatallal partnerségben lebonyolított mentorprogramot idén ötödik alkalommal szervezik meg. Népszerűsége egyre nő az egyetemisták körében: az első évben mintegy 20-an jelentkeztek a szakmai gyakorlatra, míg idénre a regisztrálók száma majdnem megnégyszereződött. Képzéssel indul Pontosan 74 informatika és műszaki szakos egyetemista jelentkezett a kiírásra, ez majdnem kétszerese a tavalyi regisztrálóknak. Az internship programra a Babeș–Bolyai Tudományegyetemről, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről, a kolozsvári Műszaki Egyetemről és a Bukaresti Közgazdaságtudományi Akadémiáról is iratkoztak hallgatók. Kőrössy Andrea menedzser-asszisztens elmondta, hogy az idén megújított szabályzat alapján a diákoknak ezúttal azt is be kellett jelölniük, hogy a programban résztvevő kilenc udvarhelyszéki IT cég közül melyik(ek)nél szeretnének szakmai gyakorlatozni a nyár folyamán. A hallgatók ebben a hónapban online interjúkon vesznek részt ezeknél a vállalkozásoknál, ezután kerül sor a U-Hub Mentorprogram egységes írásbeli felvételijére. A U-Hub Mentorprogramba a két megmérettetésen elért eredmények függvényében jutnak be a jelentkezők, a cégek preferanciái sokat nyomnak a latban, tehát nem biztos, hogy mindenki bekerül – tudtuk meg. Hasznos szakmai gyakorlat A U-Hub Mentorprogram többek között abban nyújt többet a hagyományos szakmai gyakorlatoknál, hogy a hallgatók a nyár folyamán fejlesztett projektjeiket tovább vihetik diákköri és más szakmai konferenciákra, illetve államvizsgára is, ehhez pedig a cégek IT szakemberei folyamatos mentorálást biztosítanak. A program egy 100 órás intenzív szoftverfejlesztési képzéssel indul, amelynek során a diákok haladó fejlesztési módszerekkel, eszközökkel, technológiákkal ismerkedhetnek meg. A fiatalok a nyári hónapokban szoftverprototípusok fejlesztésén dolgoznak, a korábbi években készült alkalmazások közül pedig többet „élesítettek” is időközben, azaz kiadták mobiltelefonra letölthető alkalmazásként. Ilyen többek között az ARmore vagy a Travel2U applikáció – sorolta Kőrössy Andrea. Eközben megtapasztalják, hogy milyen dolgozni egy IT-cégnél, egyáltalán hogyan működnek ezek a vállalkozások, a végső cél pedig az, hogy akár alkalmazzák is őket – tette hozzá a menedzser-asszisztens. Évente általában 15-re tehető azoknak a hallgatóknak a száma, akik végig csinálják a szakmai gyakorlatot, s a kezdeményezők máris sikerként könyvelhetik el, hogy az eddigi résztvevők közül többen már azoknál a vállalkozásoknál dolgoznak, ahol a korábbi években mentorálták őket. Tavaly egyébként online bonyolították le a programot.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!