Hirdetés

Szabadtéri létesítményekkel bővítik a Tusnád Wellnesst - Évértékelő beszélgetés Albert Tiborral, Tusnádfürdő polgármesterével

HN-információ
Tusnádfürdő Hargita megye egyik légnépszerűbb turisztikai célpontja, és erről nagyban „tehet” a városvezetés is: a tanács sok munkát és pénzt fektet abba, hogy a települést vonzóbbá tegye. A Tusnád Wellness a város szerencsehozó malaca, ugyanis a 100 százalékban önkormányzati tulajdonban lévő cég tetemes nyereséget termel minden évben, és a városvezetés ennek egy részét kifejezetten a létesítmény fejlesztésére használja fel. Idén kinti medencékkel, öltözőkkel bővítik a fürdőközpont befogadó képességét. Ettől függetlenül pedig a Csukás-tó helyzete is megoldódhat. A megye településeinek polgármestereivel folytatott évértékelő beszélgetéseink sorozatában ezúttal Albert Tibort, Tusnádfürdő elöljáróját faggattuk megvalósításokról és tervekről. [caption id="attachment_65692" align="aligncenter" width="1000"] Albert Tibor Fotó: Kovács Hont Imre[/caption] – Melyek voltak az elmúlt esztendő legfontosabb megvalósításai a településen? – A 2017-es év sok újat hozott Tusnádfürdő életében, ezek közül elsőként említem, hogy ekkor költöztünk be az új hivatalba. Az épület felújítása három évet vett igénybe, és saját forrásból finanszíroztuk. Fontos lépés volt továbbá, hogy tavaly felújítottuk a ravatalozót, az épület elhanyagolt állapotban volt. Új arculatot kapott, és bővítettük is: raktárhelyiség, kézmosó került bele. – Milyen tervekkel készültek? – Ezen megvalósítások mellett több pályázat előkészítése, megnyerése jelent nagy előrelépést. Közülük kettő kiemelkedően fontos a település számára. Az egyik a parkosítási pályázat, amelynek finanszírozására szeptemberben írtuk alá a szerződést, és már a tervezés is zöld utat kapott. A munka 2019 januárjára teljesen befejeződik, nyolc hónap lesz a kivitelezés. Ez a projekt a városkép látványos javulását hozza. A másik sikeres pályázatunk az utak felújítására vonatkozik. Pozitív elbírálásban részesültünk, most már csak a helyszínelés és a finanszírozási szerződés aláírása van hátra. Mintegy 2,5 kilométer utat újítunk fel: a Csukás utcát bicikliúttal, a templom és temető melletti sétányokat közművesítéssel, továbbá a Jókai Mór és a Malom utcát, valamint a Fenyő utca egy részét. Sikeresen szerződtünk 2017-ben az Állomás utca felújítására is. Most van folyamatban a tervezés, és amint az időjárás engedi, elkezdődhet a munka, július elejére el is készül. Utóbbi finanszírozását saját költségvetésből álljuk. A városházával szemben található óvoda épületét is átalakítjuk, hogy elindulhasson a napközis csoport. Ezek a beavatkozások azért is szükségesek, hogy a tűzvédelmi és a közegészségügyi engedélyt is megkapjuk. Erre nagy igény mutatkozik, és reményeink szerint húszfős csoport kezdi meg a foglalkozást szeptemberben. 260 ezer lejből újul meg az óvoda, és szerencsénk volt, mert 135 ezer lejt a Helyi Fejlesztések Országos Programjából kaptunk támogatásként. Továbbá egészségházzá alakítanánk át a polgármesteri hivatal régi székházát, háziorvosi és fogorvosi rendelőt hoznánk létre, továbbá odaköltözne a mentőszolgálat és a tűzoltóság is. Ez az épület így felelne meg a mai igényeknek. Látványterv is készült hozzá, de elvileg egy-két hónapon belül a kivitelezési tervek is az asztalon lesznek, és akkor olyan uniós vagy kormányzati kiírásokra kell várnunk, amelyek keretében sikerrel pályázhatunk. – Hasonlóan mozgalmas év lesz 2018 is? – Az idei főként a kivitelezések éve lesz, hiszen a tavaly ezek előkészítésén dolgoztunk. Ami ebben az évben a legfontosabb célkitűzés, az a tusnádfürdői wellnessközpont bővítése. Éppen ma (február 22-én, múlt csütörtökön – szerk. megj.) kezdtük el a tervezési kiírást. Már kész van az előtanulmány, holnap (február 23-án – szerk megj.) készülök Bukarestbe, hogy erről tárgyaljunk a turisztikai miniszterrel, ugyanis tavaly a wellness bővítése bekerült a romániai turisztikai fejlesztések stratégiájába, és ez meg is jelent a Hivatalos Közlönyben. Ennek nagy jelentősége van, mert ha elindulnak az állami beruházások, akkor mi is igényelhetünk finanszírozást a bővítéshez. Éppen a hétvégén lesz a turisztikai kiállítás a Romexpón, ahol a miniszterrel erről konkrétan is tudunk beszélni. – Miben áll a wellnessközpont bővítése? – Szeretnénk kialakítani hat szabadtéri medencét: egy 25 méteres nyitottat, egy másikat, amelyhez három különböző csúszdát is építenénk, készülne egy termál-, valamint egy pezsgőfürdős medence is, egy gyermekmedence, valamint egy ásványvizes medence, amelyet a közelben eredő ásványvízforrásból töltenénk fel. Egy kis színpad és játszótér, valamint büfé is helyet kapna itt. Ezzel a munkálattal a wellness befogadó képessége is 200-ról 500 főre nő. Úgy gondolom, ez nagyban hozzájárul a kiszolgálóegységek minőségének javulásához, aminek köszönhetően még több embert tudunk majd fogadni. A fejlesztés becsült értéke 2,5 millió euró. A munkálatokat azonban a saját anyagi keretünk felhasználásával kezdjük meg, mert körülbelül egymillió lejes tartalékalap áll rendelkezésünkre. A wellness jövedelmének 50 százalékát ugyanis minden évben félretesszük bővítési, fejlesztési és karbantartási célokból. Az utóbbi három évben nem igényeltük ezt az összeget, így takaríthattuk meg az egymillió lejt. Tavaly egyébként 600 ezer lej volt a cég nettó bevétele, a helyi adókból pedig további 300 ezer lej folyt be a városkasszába. Évente tehát közel egymilió lejes bevételünk van. – Hány embert foglalkoztat most a wellnessközpont, és a bővítés hány újabb munkahelyet teremt? – Húsz embert foglalkoztatunk, és a bővítéssel még legalább ugyanennyi munkahely jönne létre. Büszkeségünkre Hargita megye legjövedelmezőbb szolgáltatói cége a Tusnád Wellness. Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a fürdő segíti az önkormányzatot és nem fordítva. A sikerhez hozzájárul, hogy évente két alkalommal 10 napra bezárjuk a központot, hogy a megfelelő karbantartási és felújítási munkákat elvégezzük. – Nyugtalanabb vizekre evezve: arra van esély, hogy a Csukás-tó ismét vonzó legyen a turisták számára? – Most járt nálam egy csoport, akikkel arról tárgyaltunk, hogy át szeretnék venni a Csukás-tó adminisztrálását a tulajdonosától, ugyanis ő három éve egyáltalán nem foglalkozik ezzel. Nagyon sok átiratot és felszólítást, adóhátralékra vonatkozó figyelmeztetést is küldtünk neki. A csoport tagjai, akik nálam jártak, azt ígérték, hogy hamarosan a kezükben lesz a szerződés, amelynek értelmében ügykezelésbe vehetik a Csukás-tavat. Ők vállalják, hogy három-négy hónapon belül kitakarítják a tavat. Csónakázni és vízibiciklizni lehetne a tavon, és természetesen a vendéglő működtetését is vállalnák. – Van arra vonatkozó adat, hogy mennyi volt a vendégéjszakák száma tavaly? – Körülbelül 350-370 ezer vendégéjszakát töltöttek hivatalosan Tusnádfürdőn. Ha úgy számoljuk, hogy egy személy három-négy éjszakát tölt a városban, akkor elmondhatjuk, hogy körülbelül 120-130 ezer ember látogatott a városba. Ezt azonban pontosan nem lehet felmérni, hiszen vannak átutazók is, és olyanok is, akik nem hivatalosan töltik itt az éjszakát. Azt viszont tudjuk, hogy a fürdőközpontban tavaly 106 ezer jegyet váltottak. Vannak olyan napok is, amikor 800 ember jön el a wellnessbe, tehát a bővítés nagyon is indokolt. Az országos balneológiai intézet által végzett felmérések alapján Tusnádfürdő a második helyen szerepel országos viszonylatban. A helyezések kiosztásánál figyelembe veszik a település gyógyszolgáltatásainak minőségét, a kikapcsolódási lehetőségek számát és minőségét, a létesítmények és az ottani kiszolgálás minőségét. Az első helyen egyébként Techirghiol áll. A mi esetünkben a jó pontozáshoz nagyban hozzájárult a wellnessközpont egész éves nyitvatartása. – Ha a vendégéjszakák számolásában Tusványost nem vesszük figyelembe, akkor mennyire változik ez a szám? – Tusványos idején a városban található szállások „120 százalékát” lefoglalják. Nyáron elvileg 2800 szálláshelyünk van, ebből 2000 téliesített. Viszont Tusványoson mindennap 8-10 ezer ember tartózkodik a városban, 50 százalékuk nem távozik el, és valamilyen módon megoldják az éjszakázást. Adatolható viszont, hogy a Tusványost nem számolva, a vendégeink 85 százaléka román ajkú. És ők is elégedett vendégek. Márk Boglárka


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!