Valahol azt olvastam, hogy „a józan ész vesztésre áll a világban”. Ezért sem arany most hallgatni. Már csak azért sem, mert „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Nem döbbenek meg, fel se háborodom, csak az Ágnes asszony visszatérő szavai csengnek minduntalan a fülemben: „Óh! Irgalom atyja ne hagyj el.” Aztán a székely második eszéről vallott szász mondás, miszerint azért bármit megadna. Gyergyóditróban felkorbácsolódott indulatokat próbál hűteni a józan ész. Falugyűlésen. Nem voltam ott. Még hiszem ugyanis, hogy a józan ész nem áll vesztésre. Most már arra a bizonyos második észre van szükség. Mert az elkövetett meggondolatlanság, ami remélem, nem zsigerből támadt, még nem helyrehozhatatlan. Főleg a keresztény, ráadásul római katolikus ember esetében. Hiszen segít az én vétkem, én igen nagy vétkem beismerése, az őszinte megbánás pedig elnézést hozhat. Főleg, ha a megbocsátó elhiszi, hogy csupán félelemből kiáltottak farkast reá… Én a szegény, messziről érkezett munkavállalók bőrében nem szeretnék lenni. Az ő félelmük tartott másodsorban itthon egész életemben. Hogy ne lehessek olyan áldozat, mint ők. Bár pillanatnyilag itt mindenki áldozat. Jómagam is, aki évtizedek óta menekülök e nyomasztó érzés elől. Mert lám, most itthon szállt rám fojtogatón. Mélyen sért emberségemben. Akkor én hova is állhatok? Abba a csoportba, amelyikbe az események követői tömörültek? Azokéba, akiknek egyébként se inge, se gatyája Gyergyóditró? De véleményük az van, sőt igen határozott. Én nem tudok fehéret és feketét látni. Képtelen vagyok jók és rosszak csapatára utalni. Három csapatot látok a megfélemlítetteken kívül: a meggondolatlanok, a megfontoltak és a lelkiismeret által kézben tartottak csapatát. Jó emberek valamennyien. Ítélkezni tehát nem fogok. Egyesek talán aggodalmaskodók, mások már ki-kinéztek a világra féltés közben is. Talán épp az Óperencián innen vagy túl élő hozzátartozóikra is gondolva. Azokat kellene ugyanis félteni, s nem az itthoniakat! Mi itt jól, rosszul csak megleszünk valahogy. Mert az idegenek érkezni fognak. Nem fel kell készülni erre, hanem elfogadni. Hiszen mondhatjuk, hogy az itteni vállalkozók nem fizetnek nekünk eleget, irigykedhetünk, lehetünk okosak. Azért fognak érkezni, mert ahonnan jönnek, még reménytelenebb a helyzet, márpedig élni isteni parancs lenne, ha nem tévedek. számukra is. A tények kemény diók. Emiatt hoztunk szégyent magunkra! Ésszerű magyarázatot keresünk, de az valahol a felhők között bujkál. Már ha volna ez esetben ésszerűség. Kezdjük az elején: Mert keveset fizetnek, senki nem vállal ott munkát. Hiába keresnek honi munkaerőt. Nyilván azért csak van kivétel, másképp aligha sülne abban a pékségben kenyér. Mennyit kellene fizessen e vállalkozó és miből? Tudjuk, hogy mennyi egy kg liszt, mennyibe kerül a sütés, a kihordás, a karbantartás, a bér utáni adó, a vállalkozó fáradozása, a fejlesztés, hiszen másképp ugrik a piac? Nos, miután ezeket összeszámoltuk, még mindig nem tudjuk, hogy belőle hány morzsa marad a vállalkozónak, mert azért csak nem várhatjuk, hogy haszon nélkül vállalkozzon, pontosabban, hogy csak próbálkozó legyen. Hasonlítottuk össze valaha a most épp cincált cégnél ajánlott bért a más helységben hasonló elfoglaltságért járó bérrel? Persze, hogy kevésnek tűnik, de mi csak bemegyünk dolgozni, munkaidő teltével felakasztjuk a munkaruhát, s másnapig semmi dolgunk. Ráadásul itthon szeretteink körében lehetünk. Nyilván, többet érdemelhetnénk… A középosztály megerősödése nélkül gyengék maradunk magunk is – halljuk okosaktól. Egy sikeresnek tűnő vállalkozást pedig irigykedve nézünk. Nem ismerem a tulajdonost, nem is láttam talán. Lehet, hogy nem sokak ízlésére való. Akkor azok miért két ártatlan idegent sújtanak nemtetszésükkel? Sőt, hitük is egy a miénkkel. Olyan jámborokat, akik biztosan nem akarnak majd beolvasztani, eltüntetni, felszámolni minket! Nem fognak létünk ellen válogatottnál válogatottabb módszereket előrántani a mandzsettájuk alól. Ráadásul törvényes utakon érkeztek. Kell a vita, az ésszerűség jegyében fogant. Kell a béke és kell a megbékélés. Nem jó megosztott közösségben élni úgy, hogy ismét csak a másik véleményének mérlegelése nélkül döntünk fehéret vagy feketét kiáltva. És mi lesz a lelkiismeretesekkel? A nem harcos kedvű, szintén jó emberekkel? Mert egy ideig nekik is hordozniuk kell a megbélyegzést. Egy ideig, mert semmi nem tart, míg a világ. Főleg a túlfűtött indulat nem. Az, miután a kárt megtette, elül, mint este a tyúkok. Ám a lelketlenség oldalán állóknak soha nem lehet igazuk. Észérv ugyanis nem létezik az emberség parancsával szemben, ami olvasatomban így szólna: amit magadnak kívánsz, csak azt tedd másnak is! Valahol azt olvastam, hogy a józan ész vesztésre áll a világban. Nem hiszem. Ezért nem hallgathatok „bölcsen.”

Bajna György