Hirdetés

Érzékenyítő Esély-séta

HN-információ
Fogyatékkal élők és egészségesek számára szervezett közös időtöltést a Gyulafehérvári Caritas gyergyószentmiklósi fiókszervezete. Az egymásra figyelést, a segítségnyújtás fontosságát tudatosították. Másodszorra tartottak Esély-sétát Gyergyószentmiklóson. Tavalyelőtt volt az első ilyen alkalom, jó tapasztalatokkal zárult akkor az esemény, ezért minden évben tervezték megszervezni, viszont a pandémia – mint sok más esetben – közbeszólt. Ezért tavaly elmaradt a fogyatékkal élők és egészségesek közös tevékenysége. – Minél többet mozogjanak a sérültjeink, minél többet legyenek a nagy nyilvánosság előtt, lássák az emberek, hogy nekik is fontos a közösségi élet és a változatos programkínálat. Még mindig vannak problémák a társadalmi elfogadás terén, ezen szerettünk volna javítani, hogy érezzék a foglalkoztatottjaink, hogy ők is értékes tagjai a társadalomnak – emlékeztetett a program két évvel ezelőtti elindulásakor megfogalmazott célkitűzésükre Pupák-Felméri Zsuzsanna, a Caritas Esély-programjának vezetője. Ezúttal is mozgásra, érzékelésre alapuló tevékenységeket szerveztek az együtt töltött órákra a Caritas munkatársai. – Rendezvényünk esély arra, hogy megtapasztaljuk a másságot, esély arra, hogy együtt részt vegyünk különböző tevékenységekben. Már a közös séta során kiderül a másság, hiszen megtapasztalhatjuk, hogy a sérülteknek sokkal több időbe telik ugyanazt a távot megtenni, mint az egészségeseknek. Közben láthatjuk, hogy mi az akadály, kihívás számukra, megtudjuk, hogy ilyen helyzetekben hogyan tudunk segíteni – részletezte Kassay Noémi, a gyergyószentmiklósi Ca- ritas szociális ágazatának vezetője. A Caritas korai fejlesztő, illetve sérültek fejlesztésére irányuló tevékenységeiben részt vevők mellett a Felnőtt Gondozó- és Ápolóközpont, valamint a Napsugár az Esőben Egyesület tanulói, és az újonnan alakult Gyergyói Mozgó-sérültek Egyesülete is képviseltette magát az eseményen. Több osztálynyi általános iskolást is elhoztak a tanáraik. Miklós Attila, a tanulók testnevelő tanára azt mondta, pár évvel ezelőtt volt alkalma először sérültekkel foglalkozni, értékes tapasztalatot szerzett ezzel, hiszen azelőtt csak egészséges, vidám gyerekekkel dolgozott. – Csodálatos érzés volt, teljesen másképp közelítették meg a mozgást, a sportot, általuk én is teljesen másképp látom azóta a dolgokat, mint korábban. Azt szeretném, ha a gyerekek is látnák, nem áll meg az élet, ha születéstől vagy valamilyen történésből kifolyólag sérült lesz a családban, ezzel együtt lehet élni – mondta a tornatanár. A Márton Áron Szociális köz- pont udvarán szervezett gyülekezőn a regisztráció és közös éneklés után – a Mindannyian másak vagyunk című dal szólt – ki gyalog, ki kerekes székkel, ki mankóval indult a Csiky-kertbe. A dendrológiai parkban töltötték a délelőttöt szabadtéri érzékenyítő játékokkal, beszélgetéssel, falatozással.

Barabás-Pál Hajnalka



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!