Hirdetés

Értékközvetítés valós és virtuális térben


A járványhelyzet alakulása miatt több szakaszra tagolódott a 2020-as év a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ háza táján: különböző forgatókönyvekkel, a lehetőségekhez idomuló megoldásokkal, rugalmas hozzáállással szervezték tevékenységeiket, váltakozva a valós és online terekben. A fő irányvonal Gyergyószék értékeinek megmutatása volt.

Négy részre tagolta az évet az intézménynél a koronavírus-járvány, ez határozta meg a lehetőségeinket, amelyek által el tudtuk érni a kultúraszerető közönséget, az értékeket létrehozó személyeket, csoportokat. Az év elején és közepén személyes találkozásokkal, szabadtéri kiállításokkal, táborszervezéssel foglalkoztunk, majd ősszel digitális tartalmak létrehozásában gondolkodtunk – mondta el lapunk érdeklődésére Kolcsár Béla intézményvezető.
Az év eleji, Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett események, valamint a farsangi rendezvények és rajzpályázat még korlátozások nélkül valósultak meg, majd a kijárási tilalom időszakában az online tér által adott lehetőségeket használták ki: archív felvételekkel „kedveskedtek” a művészetek kedvelőinek. Emellett arra is jutott idő, hogy az intézmény honlapján elindított virtuális galériába feltöltsék azoknak a képzőművészeti alkotásoknak a reprodukcióit, amelyek az intézmény tulajdonát képezik, a képzőművészeti táborok „termései”.
Több mint 1500 alkotás fotóját tettük elérhetővé a szerző, a technika és az alkotás méreteinek feltüntetésével, így a leltárunkban lévő munkák közel nyolcvan százaléka megtalálható ebben a galériában. Ezáltal az érdeklődőnek rálátása  nyílik a nagy múlttal rendelkező szárhegyi művésztáborok alkotásaira – részletezte Kolcsár Béla.
A Gyergyói Fotóklubbal történő együttműködés által három kiállítási anyag jött létre a nyári hónapokban, amelyet vándorkiállítás keretében mutattak meg több helyszínen a megyében, valamint Magyarországon. Az évente megszervezett három képzőművészeti alkotótábor közül tavaly kettő valósulhatott meg.
Megfelelő óvintézkedésekkel kialakítottuk a körülményeket, hogy fogadni tudjuk a képzőművészeket, akik nagyon várták már a találkozásokat, az elkészült anyagokat szabadtéri kiállításon mutattuk meg az érdeklődőknek. Habár a gyermektáborokat nem tudtuk megszervezni, bízunk benne, hogy jövőre ezek is megvalósulhatnak – mondta az intézmény vezetője.
Ősszel, a Székelyföld Napok rendezvényeire készülve digitális tartalmak létrehozása kezdődött el, amelyek Gyergyószék értékeit hivatottak megmutatni a közösségnek és a nagyvilágnak egyaránt. Kisfilmek, portrék, interjúk készültek, emellett rajzpályázatot is hirdettek, amelyre több mint nyolcszáz munka érkezett. Az online térben zajló Szárhegyi szoborpark című kiállítás a Kulturális és Művészeti Központ, valamint a dabasi Kossuth Művelődési Központ együttműködéseként jött létre.
Decemberben meghirdették a 2019-ben elindított Gyergyószéki népdal- és néptáncvetélkedőt, amely az online térben, negyven résztvevővel zajlott. A verseny közönségszavazásába január 21-ig még be lehet kapcsolódni: a díjakat a magyar kultúra napi rendezvényünk keretében adják át a legjobbaknak. A decemberben meghirdetett Diákszemmel a világ című fotópályázatra érkezett munkákból szabadtéri kiállítást terveznek.


Boncina-Székely Szidónia


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!