Hirdetés

Eredményt hirdettek a szavalóversenyen

HN-információ
Szerda este rendezték a virtuális térben Kányádi Sándor születésnapjára 18. alkalommal meghirdetett Fától fáig, verstől versig elnevezésű, hatalmas népszerűségnek örvendő versmondó verseny eredményhirdetését. Színvonalas kisfilm is készült ez alkalomra. Bálint Hajnal igazgató gratulált a résztvevőknek a zsűri nevében Idén nem csupán abban változott a versmondó verseny felállítása, hogy a koronavírus-járvány miatt az online térben kellett megszervezni, hanem ez alkalommal pedagógusokat is felkértek, hogy szavalataikkal színesítsék a palettát. Az adatok és videók feldolgozása után 548 érvényes pályázat érkezett a versenyre. Ebből 314 csak az előkészítő, első és második osztályos kategóriában, ezért úgy döntöttek a szervezők, külön értékelik a beküldött videókat. – A verseny sikerét egyértelműen Kányádi Sándor töretlen népszerűségének köszönhetjük, és annak, hogy a gyerekek megtanulták a verseit, elmondták és szüleik segítségével felvették, elküldték nekünk – mondta Bálint Hajnal igazgatónő az online eredményhirdetésen. A nyertesek egyenként 10 ezer forint értékű könyvutalványban részesültek, az okleveleket és jutalomkönyveket postán küldik el az elkövetkező két hétben. – Ebben az évben a járványügyi helyzet érdekes új megoldásokra késztette azokat, akik szavalóversenyeket szerveznek. Ebből adódóan ez a verseny nem regionális, megyeközi, hanem egyenesen nemzetközi lett azáltal, hogy külföldről is jelentkeztek versenyzők, így érdekesebbé vált ez a mezőny. Rendkívüli volt a zsűri munkája ebben az évben, ugyanis lehetőségünk volt újranézni a felvételeket, el lehetett gondolkodni, hogy egyes árnyalatok mennyire befolyásolják a versmondás minőségét – mondta Dáné Szilárd magyar szakos tanfelügyelő, a zsűri elnöke. Az előkészítő osztályosok közül első díjat kapott Hatos Sára, második lett Sára Cyntia-Jázmin, harmadik Fülei Gyopárka és Szabó Szabolcs, dicséretben részesült Albert Hanna, Valki Balázs és Györkovács Erik. Az elsősök közül első díjban részesült Tölgyesi Réka, másodikban Pap Lilla, harmadikban Moldován Szófia, dicséret Daczó Bíborka, Engel Berta és Jakab Gyopár kapott. A másodikosok körében a legjobbnak járó díjat Márton Balázs vihette haza, második lett Nagy Lilla, harmadik Fülöp Zsuzsa és Katona Máté, dicséretben Kiss Dóra, Tibesz Titusz és Váradi Milán részesült. A harmadikosok körében Berecki Gergő szavalatával az első díjat érdemelte ki, második lett Bakos Noel, harmadik Kovács Ágota. Dicséretet kapott Balázs-Hegedűs Csenge, Endes-Ábrahám Ákos és Székely Anna. A negyedik osztályosok első díját Puskás Szabinának ítélte oda a zsűri, második helyezést Ferencz Petra ért el, harmadikat pedig Csutak-Gagyi Tímea. Dicséretben részesült Incze Kamilla-Beáta, László Boróka és Miklós Janka. Az összevont ötödikes és hatodikos osztályok legjobbja Szekeres Anna lett, második helyre Czire Boróka-Eszter került, harmadik lett Barcsay Gyopár, dicséretet kapott Kemenes Dávid, Oláh Eszter és Schmutzer Noémi Hanna. Hetedik-nyolcadik osztály nyertese Máthé Gyopár Bíborka, második helyezést ért el Nagy Boglárka, harmadikat pedig Ferencz Botond és Szilágyi Máté Sámuel. Dicséretben részesült Lukács Zsanett, Major Fanni és Nagy Kincső. A versenyre benevező pedagógusok közül az első díjat Szalay Zsuzsanna, a másodikat Nagy Gábor, a harmadikat Miklós-Talált Évike vitte el. Dicséret kapott Fazakas Rozália, Máthé Melinda és Vékás Melinda. A magyar nyelv nagykövete címet pedig Walzok Tobiasnak ítélték oda. A közönségszavazás legjobbjai Előkészítő osztály: Schwarzen­berger Viktória, első osztály: András Márton, második osztály: Nagy Lilla, harmadik osztály: Bogyó Barbara, negyedik osztály: Csutak-Gagyi Tímea, ötödik-hatodik osztály: Sándor Petra, hetedik-nyolcadik osztály: Szopos Sára Regina. Pedagógus: Kacsó Anna-Juliánna. A faluról készült megható kisfilmet, amelyben az iskola pedagógusai mellett Kányádi Sándor testvére, a tiszteletes, a polgármester, a megyei tanács alelnöke, illetve a zsűritagok is megszólalnak, a nagygalambfalvi iskola Facebook-oldalán nézhetik meg az érdeklődők.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!