Érdemes-e jónak lenni

Meghökkenve hallottam nemrégen: nem érdemes jónak lenni! Talán pillanatnyi elkeseredésében jelentette ki, amit talán nem is így gondolt, vagy gondol ma már, mert valójában ő jó ember. De ki a jó ember, a türelmes? Ki az, akit tisztességesnek, megbízhatónak, erősnek nevezhetünk? Hiszen az adottság velünk születik, amely olyan állandó, hogy semmi esetre nincs alávetve sem a változó világnak, sem a ránk zúduló csapásoknak. Még kevésbé a pillanatnyi futó hangulatoknak. Ha valaki csak azért jó, és csak azért tisztességes, mert ezt méltányolják, az szerepet játszik és nem alapelme a jóság. Sokan csak érdekből jók, de ezen a színeváltozáson hamar átlát az ember. Mert a jóság és a tisztesség önmagáért van, nem is lehet más soha és semmilyen körülmények között.

A rossz ember, a csalafinta, a furfangos és az elvetemedett lélek is megjavulhat. Nem is szabad gyanakodni rá. Mert míg tudja tartani a tisztesség frontját, addig segíteni kell őt ebben a tiszteletre méltó törekvésben. Csak ha visszaesik, akkor sütheti rá a bélyeget a társadalom, hogy gyenge volt, hogy mindig is magában hordta a gyűlölködés csíráját.

Aki alapvetően jó, így jött a világra, az nem adhatja fel ezt az értékét, mert az elválaszthatatlan jellemétől. A jó és becsületes lélek számára halált jelent a boldogulásnak az a sikeres formája, amelyet a rosszak és gonoszak választanak. A jóság és tisztesség csak a maga tiszta levegőjében tud lélegzetet venni, csak abban a megbízható környezetben reflektál a világ szépségeire. Elmaradhatatlan jóbarát, vígasztal és bátorít, jelenléte mosolyt fakaszt az ajkon és lerombolhatatlan, mint a nap az égen.

Túlterhelés idején, amikor a szív majdnem megszakad s amikor a könnyek is lángra akarnak lobbanni, akkor valóban meginoghat a jóság is. Ilyenkor el kell tudni viselni a sorsot. Az ember ilyenkor kicsit csendesebb lesz, önkéntelenül a fal mellett megy, dús hajában elhalnak az első színes szálak. Elbúcsúzik néhány ingatag illúzió, leválik róla apró fényes köd, megtanul hallgatni és élesebben látni, és megérzi, hogy pajzsot kell építeni magára, védőburkot, keményebb lesz, becsukódik és most már nehezebben nyílik meg mások előtt. Védekezik és megerősíti önmagát és higgadtan megkérdezheti jobbik felétől, hogy rossznak lenni érdemes-e?

A rossz: hideg, kopár és kietlen. Rögtön kiderül, hogy rossz se tud lenni. Ahhoz is képesség kell. Hajlamai egyre sürgetőbben terelik a jóság felé. Mert hinni kell, sóvárogva, hangosan és álmunkban is ünneplések mámorában is, hűnek kell maradnunk megmásíthatatlan alaptermészetünkhöz: a jósághoz.

Koldusokkal találkozunk nap mint nap, akik nem élhetnének adakozás és szeretet nélkül. Gondoljunk arra, hogy mi is a sors kegyetlen intézkedése miatt bármikor beállhatunk a szemérmes koldusok nagy tömegébe, és esetleg odakönyörögheti magát bárki jóember tűzhelye mellé. Legyen hát büszke mindenki, hogy sokszor tudta kiállni a tűzpróbát, amikor „szívében még a lángsugarú nyár” égett, egészsége virágzó volt, akarata pedig töretlen. Ezért hát bátran kijelenthetjük: egész életünkben érdemes jónak lenni, mert a megpróbáltatás ma rajtam, holnap esetleg rajtad, s ezen csak a jók képesek könnyíteni!

Gálfalvi Gábor

: an accessible web community