Hirdetés

Emelkednek a helyi adók


Hat adónem esetében döntöttek emelésről, továbbá jövőben többet kell fizetni a városközponti parkolási bérletekért is. Marad a hibrid autók után járó 95 százalékos kedvezmény, és megemelték az alacsony jövedelműek által kérhető adókedvezmény mértékét. Az intézkedések nyomán közel hárommillió lejjel több folyhat be a város kasszájába.

Bőven volt téma a tegnapi önkormányzati ülésen, de az előterjesztett határozattervezetek közül a leghangsúlyosabbnak a jövő évi helyi adók- és illetékek mértékének megállapítása bizonyult. A Gálfi Árpád polgármester által előterjesztett, Czika Edith adóügyi osztályvezető által bemutatott tervezet nem tartalmazott adóemelést, mindössze – az inflációhoz történő igazításként – 3,8 százalékos növekedéssel számoltak.

Indoklás
A Szabad Emberek Pártjának frakciója viszont szükségesnek tartja a város saját bevételének növelését, ezért több fejezetben is az adók és illetékek emelését javasolta. Elképzelésükről lapunk részletesen beszámolt a múlt héten, András Lehel frakcióvezető a tegnap is elmondta, hogy pluszpénzre lesz szüksége a városnak a 13 megnyert európai uniós pályázat önrészének biztosításához (ha a beruházási forrásokat fordítják erre, akkor egyébre nem igazán marad – hangzott el), ugyanakkor a textilipari gyárak, üzemek nehéz helyzete miatt további elbocsátásokkal lehet számolni, ami alaposan leapasztja a személyi jövedelemadóból származó bevételt.

Ház és autó
A tegnapi döntés értelmében jövő évre megemelkedik többek között az ingatlanadó és a gépjárművek után fizetendő illeték is. Jogi személyeknél például a jelenlegi 0,9 százalékról 1,1 százalékra emelkedik az adókulcs a gazdasági célra használt épületek esetében, a magánszemélyeknél pedig a 0,10-es szorzó helyett 0,12-vel számolják ki a lakóépületek után fizetendő járulékot. Egy háromszobás lakás után például 52 lejjel lesz több az éves adó, egy száz négyzetméteres családi ház után fizetendő összeg 63 lejjel lesz magasabb. Az 1800 köbcentinél kisebb hengerűrtartalmú járművek tulajdonosai 10–16 lej közötti adónövekedéssel számolhatnak, jelentősebb drágulás csak a 2000 köbcenti fölötti járművek esetén várható. A hibrid autók után továbbra is jár a 95 százalékos kedvezmény.
Ugyancsak a Szabad Emberek Pártjának javaslata nyomán duplájára növelték a városközpontra kiváltott parkolási bérletek árát is. Január elsejétől például a féléves parkolási bérlet magánszemélyek esetében 340 lejről 680 lejre, jogi személyeknél 520-ról 1040 lejre drágul. Az előterjesztők nem árultak zsákbamacskát: itt a fő cél az, hogy visszaszorítsák az egész nap a központi részen állomásozó autók számát.

Az ellenzék nem támogatta
A többségi frakció javaslatára 50 százalék helyett 75 százalékos adókedvezményt kérhetnek saját tulajdonú ingatlanjuk után azok a családok, ahol az egy főre eső jövedelem az országos minimálbér alatt van. A határozatba bekerült az RMDSZ módosítása, hogy a városi strandon legyen kedvezményes családi jegy is.
Az adóemelést az RMDSZ frakció, illetve a Magyar Polgári Párt képviselője nem támogatta. Jelen volt Nagy György, az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetségének elnöke is, aki elmondta, hogy a tagok véleménye vegyes az adóemelés kapcsán. Elvárják viszont, hogy a teherviselés közös legyen, és a polgármesteri hivatal működési költségeinek csökkentésén is dolgozzon az önkormányzat – hangsúlyozta. Erre a jövő évi költségvetés megalkotása során kerülhet sor – értettek egyet az önkormányzati képviselők.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!