Hirdetés

Ember és állat közötti kapcsolat

HN-információ
Egy héten át tartó tevékenységet hirdetett meg a gyulafehérvári Caritas Gyergyószentmiklóson: az egészséges és fogyatékkal élő gyermekek közös csoportban, Szellő kutya segítségével tanulhatták játékosan a szociális készségek fejlesztését, a szabályok betartásának mikéntjét. Az állatasszisztált tevékenység egymásra épülő foglalkozásokból áll és két korcsoportban zajlik. Július 26–30. között a gyergyószentmiklósi Szent István-plébánián szervez gyermekeknek állatasszisztált tevékenységet a Gyulafehérvári Caritas. A szervezet meghívására idén is Fülöp Csilla gyógypedagógus, terápiás kutyafelvezető vállalta a foglalkozások vezetését, Szellő kutyával közösen. – Ez állatasszisztált tevékenység, ahol nincsenek fejlesztési célok, de a találkozások révén a gyermekek megtanulják, mit szabad és mit nem, valamint azt is, hogyan uralkodjanak félelmeiken. A résztvevők sokfélék, van olyan édesanya–gyermek páros is, ahol mindketten félnek a kutyáktól, és az sem baj, ha ez nem oldódik fel teljesen: már az is jó eredmény, hogy részt tudnak venni a tevékenységeken, meg tudják fogalmazni, meddig engedik közel magukhoz az állatot és oldódik az irányíthatatlan félelmük – fogalmazta meg a tevékenységek célját Fülöp Csilla. Hozzátette: a kutyával való ismerkedés teljesen önkéntes jellegű, Szellő meg tudja várni, amíg minden kisgyermek a saját tempójában közeledik hozzá. – Az egész héten zajló foglalkozások egymásra épülnek: a találkozástól, a szabályok megismerésétől a játékokig, majd az egyre komplexebb feladatokig tart a folyamat, amelynek fontos része a csoportdinamika, középpontban a kutyával – mondta el a foglalkozás kapcsán Kassay Noémi programkoordinátor. A foglalkozásokat a 4–6, illetve a 7–9 éves korosztályoknak hirdették meg a szervezet Cseperedő programjában, valamint a fogyatékkal élőket foglalkoztató csoportnak, emellett a pedagógusokat is megszólították, hogy a félénk vagy krízist átélt gyermekek is részesülhessenek a tevékenység jótékony hatásaiból.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!