Elvakít a félelem

Immár másodjára ünnepeltünk rendhagyó körülmények között húsvétkor. Az elmúlt  napokban is sokan, sok helyen fejezték ki nemtetszésüket a jelenleg érvényben lévő járványügyi szabályok, például a kijárási korlátozás és a kötelező maszkviselés miatt.  (Néha én sem látom az észszerűséget az előírások egyes formáiban, de törvénytisztelő polgárként igyekszem helyesen eljárni.) No de gyakran felmerült a kérdés bennem a lázongások hallatán, láttán (ugye, mert egyes hírportálok bejegyzései alatt „vírusszakértők” hada nyomatja a tutit), hogy a járvány idején (is) képesek vagyunk-e használni józan eszünket és látni a jó dolgokat. Gondoljunk csak bele, egy évvel ezelőtt kijárási nyilatkozat nélkül még az ötven méterre lévő szomszéd üzletig is olykor reszkető lábbakkal evickéltünk, s valamennyien nem a vírustól rettegtünk, hanem az állam bácsi díjaitól. S természetesen nem attól, hogy mi kapunk tőle, hanem mi adunk neki. Tavaly húsvétkor nemcsak (ha úgy nézzük) így büntettek a nagyok, hanem megosztottak bennünket, fizikailag is elválasztottak szeretteinktől, barátainktól, kedvesünktől. Templomainkba is csak a közvetítések segítségével térhettünk be, a húsvéti eledelünk megszentelése és a locsolkodás is csak online történt. Ugye, hogy mennyire tele volt a hócipőnk? Csupán nyitott szemmel kell járnunk, és láthatjuk, idén ennél már sokkal jobb a helyzet. Tudom, a tisztánlátás nem olyan egyszerű, hiszen valamennyiünket a félelem fogságába ejtett a kó(o)r. Ha nem is rettegünk, de esetenként erőteljesebben szorongunk a járvány okozta kilátástalanság miatt, s mindeközben a hétköznapok során nem tudjuk észrevenni a szépet és a jót… A jó hír viszont az, hogy a hatalmas kővel elhengerített Jézus sírjában sem lehetett sok kilátás, de mégis megtörtént a csoda. Remélem, hogy az elmúlt néhány nap során a keresztények és kevésbé istenhívők is meghallották valamilyen formában az ünnep üzenetét: „Békesség nektek! Ne féljetek!”