Elütéseink

Újságíróként elég sokat pötyögünk a billentyűzeten, így elég sokat hibázunk is. Sietünk, nem figyelünk, átsiklik a szemünk az elütések fölött, mert miközben gépelünk, sokkal gyakrabban becsúsznak a hibák, mint ha kézzel írnánk, mondjuk, tollal. Sokszor kézzel írva is hibázunk, de azok a hibák másak, mint a billentyűzeten elkövetettek. Ha tollal, papírra jegyzetelünk, akkor például nem cseréljük fel a betűket, de a helyesírásra nem figyelünk annyira. Kisbetű, nagybetű, kötőjellel vagy anélkül ‒ szegény helynevek ‒, ilyenkor mindegy, csak legyen valahogy leírva, nehogy elfelejtsük. Ha billentyűzeten pötyögünk, akkor inkább figyelünk a helyesírásra ‒ már aki ‒, de egyre gyakrabban fedezek fel visszatérő hibákat, elütéseket, amikor gépelek.
Van helyesírás-ellenőrző a szövegszerkesztőmben, de azt hiszem, akkora összhangban vagyunk, hogy amikor én elfáradok, akkor ő is. No meg van olyan eset is, amikor úgy követem el az írási hibát, hogy a szó teljesen helyes, csak épp semmi köze nincs a szöveghez. Például az előbb, amikor azt akartam írni, hogy eset, akkor este sikeredett. A szó helyes, nincs hiba benne, a helyesírás-ellenőrző nem húzza alá pirossal, a szerkesztő vagy a korrektor azonban összeráncolt szemöldökkel olvassa az ilyesmit. Gyorsabban dolgozik az egyik ujjam, mint a másik, és tessék, kész is a hiba.
Azt hiszem, mindenkinek megvannak a mumusai. Én például akárhányszor kellett leírnom a Haáz Rezső Múzeum nevét, egyszer sem sikerül elsőre helyesen legépelni, mindig Haáz Rezsó Múzeumot írok. Kastély helyett rendszeresen kastályt ‒ ez a legidegesítőbb! A nem helyett általában enm sikerül. A szerkesztőségben kérdeztem munkatársaimat, nekik milyen elütéseik vannak ‒ mert a kérdés nem az, hogy van-e, hanem hogy mik azok ‒, és egyik kollégám mondta is, hogy nála sajnos a Jóisten rendszeresen Jósiten, az időjárás pedig néha idősjárás, Gyulafehérvár pedig Gyualfehérvár.
Szóval sok zagyvaságot tudunk írni és írunk is, adunk munkát a korrektoroknak. Amit pedig még ők sem vesznek észre, azt az olvasó biztosan meglátja. Ilyenkor rosszalló tekintet és fejcsóválás helyett inkább együttérzéssel gondoljanak arra, hogy a munkatársaknak előző nap biztosan sok mindent ki kellett gyomlálniuk szövegeinkből.

Péter Ágnes

: an accessible web community