Hirdetés

Eltűnt a régi szeméttelep

HN-információ
Tavaly ősszel kezdődött el Szé­kelyudvarhely nyugati végében, a város és Felsőboldogfalva között húzódó régi szeméttelep bezárási munkálata, abból a félmillió euróból, amelyet 2007 és 2009 között bezárási díjként gyűjtöttek a lakosságtól. Már csak egy 174 x 85 méter alapterületű és 10 méter magas földgúla, illetve az azt körülhatároló kerítés jelzi, hol volt a szemétdomb. [dropcap]2[/dropcap]009 januárjában tettek lakatot a telep kapujára – az Udvarhelyszéket több évig kiszolgáló hulladéklerakó szerepét ekkor vette át a Cekend-tetőn a hulladékgazdálkodási vállalat által megépített új telep. Tavaly szeptemberben került nyilvánosságra, hogy a régi telep fél éven belül eltűnik, tetszetős és környezetbarát földgúlává alakul – a munkálatokhoz szükséges pénz az a különszámlán tárolt félmillió euró, melyet 2007 és 2009 között bezárási díjként gyűjtöttek a lakosságtól. Az udvarhelyiek tudják, hogy a régi telep bezárásának gondolata már 2005-ben felmerült, ekkor látott ugyanis napvilágot a 349-es számú kormányhatározat, amely az ország összes régi, az előírásoknak meg nem felelő telepének a bezárását rendelte el, illetve határidőhöz is kötötte, sőt minden hulladéklerakóval rendelkező településnek előírta a bezárási díj lakosságtól való begyűjtését. A város ekkor kezdte el a bezárási díj begyűjtését, amely külön tételként jelent meg a hulladékgazdálkodási vállalattól kapott számlán, és amelynek tavaly év közepi összértéke áfa nélkül 2,12 millió lej volt. A telep eltüntetésére első lépésként a hulladékgazdálkodási szolgáltató tervet készített, amely szerint a telep területén felhalmozott hulladékot kisebb felületre hordják össze, majd szigetelik és földdel borítják be. Ezt a bezárási, elföldelési ütemtervet módosítva készítette el a Piatra Neamţ-i Engeenering 2B Kft., amelynek megvalósításához a botoşani-i Victor Construct. Kft. fogott látott hozzá – mindkét vállalkozás közbeszerzésen nyert jogot a munkálatok elvégzésére. Az elmúlt időszakban – noha a téma különösebb sajtóvisszhangot nem kapott – azon dolgozott a kivitelező, hogy eltüntesse a régi, csúnya, tájsebként emlegetett környezetszennyező telepet, amelynek helyén már csak egy 174 méterszer 85 méter alapterületű és 10 méter magas földgúla, illetve az azt körülhatároló kerítés jelzi, hol volt a szemétdomb. Az elmúlt bő fél év alatt a hulladékot egy jókora területrészen eltakarították, majd ott egy szigetelt teknőt alakítottak ki, amelybe visszaraktát a hulladékot, és elföldelték, egy csonka gúlát alakítva ki. Ugyanakkor a szemétlerakatot takaró földrétegen keresztül szivárgó csapadékvíz elvezetését is megoldották kompozit drén segítségével. Továbbá kiépítették a kerületi csatornázást, amelynek a lejtését a csatorna mélységének változásával adták meg. A szeméttelep vízhatlanítását bentonit szőnyeg használatával oldották meg, ezáltal a csapadékvíz nem kerül be a szeméttárózóba, nem mossa ki a káros anyagokat onnan, hanem tiszta marad. A szeméttelep felügyeletét kerüőúttal igyekeznek biztosítani, valamint egy bekötőúttal, amely a gázszellőző nyílásokhoz vezet. Már a munkálatok elkezdése előtt elhangzott, hogy nem pusztán elföldelésről vagy eltakarásról van itt szó, hisz úgy szigetelték a szeméttelepet, hogy az ne szennyezzen, sőt környezetbarát legyen, tehát ökologizálták is a régi tájsebet. Ugyanakkor a munkálatok kezdetekor a polgármester közölte, „küszködtek” a tervezőkkel, hogy a végeredmény tájba illő legyen, illetve itt hangzott el az is, hogy több elképzelés született már a földgúla hasznosítására vonatkozóan – egyik elképzelés szerint a betakart szeméttelep tetején akár kisrepülők le- és felszállására alkalmas pályát is ki lehetne alakítani. Máthé László Ferenc


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!