Hirdetés

Első győzelmek, ráadásul idegenben

A megyei labdarúgó-bajnokságot továbbra is uralja a VSK Gyergyószentmiklós, az éllovas és üldözői között már elég nagy szakadék tátong. Az Udvarhely körzetiben még négy csapat százszázalékos, a hétvégén viszont két csapatnak is először jött össze a győzelem, ráadásul mindkét esetben vendégként.

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 2 perc
Első győzelmek, ráadásul idegenben
Felsőboldogfalván osztozkodtak a pontokon a csapatok | Fotó: Hodgyai István Fotó: Hodgyai István

Szoros a harc a megyei labdarúgó-bajnokságban a dobogó két legalsó fokáért, amelyre öt forduló után hat csapat pályázik, de ha figyelembe vesszük, hogy a 8–10. helyezettek egy meccsel kevesebbet játszottak, akkor bátran kijelenthetjük: a két gyergyói csapat közrefogja a többi kilenc, harcoló gárdát. A 4. Liga 5. fordulójában az agyagfaviak lendületet vettek, és némi meglepetésre vendégként szerezték meg első győzelmüket, ráadásul tették ezt a harmadik Zetelaka pályáján. Homoródalmáson nem unatkoztak a nézők, a helyiek csapata ugyanis kilencgólos meccsen nyert az Egyesülés ellen, a Roseal is három „iksz” után végre győzött, tették ezt a székelyudvarhelyiek a sereghajtó Bányász ellen.
Az Udvarhely körzeti A csoportjában a vendégek majdnem mindent vittek, ugyanis Szentpál kivételével a házigazdáknak nem sikerült pontot szerezniük. Fel­ső­bol­dog­falván igazságos döntetlen született, az éllovas Farcád Oklándon aratott gólzáporos sikert, Szentpéter pedig Gagyban szerezte meg első sikerét. A B csoportban a varságiak ugyan kikaptak Farkaslakán, ám azt elmondhatják, idén ők zörgették meg az éllovas hálóját először, Bogárfalva pedig Alsósófalván aratta idei első győzelmét.
A Csík körzetinek új éllovasa van, miután Csíkszentdomokos hétgólos győzelmet aratott, a korábbi csoportelső Csík­szent­ki­rály pedig hazai környezetben szenvedett vereséget a gyi­mes­bükkiektől. Kászonaltíz is fellépett a dobogóra, miután a sereghajtó otthonában nyerni tudott.
Az utánpótlás országos kiírásaiban az FK Csíkszereda ifjúsági ligás csapata első sikerét aratta vasárnap, az U17-es Elit Ligában a csíkiak csapata hazai pályán kapott ki, míg az U16-os gárda idegenből hozta el a három pontot. Az ISK Székelyudvarhely csapatai Nagyszebenben egy sikert és egy kudarcot könyveltek el a hétvégén.

4. Liga

5. forduló: Székelyudvarhelyi Roseal – Gyer­gyó­szár­hegyi Bástya 3–0, Ho­mo­ród­al­mási Ho­moród – Székelykeresztúri Egyesü­lés 6–3, Székelyudvarhelyi Golimpiakosz – Csík­csicsói Ezüstfenyő 4–1, Zetelaki Fenyő – Agyagfalvi Lendület 1–2, VSK Gyer­gyó­szent­miklós – Balánbányai Bányász 2–0. Csík­szent­simon szabadnapos volt.

  1. VSK Gyergyó 5 5 0 0 27–2 15
  2. Golimpiakosz 5 2 2 1 13–9 8
  3. Zetelaka 4 2 1 1 9–5 7
  4. Homoród 4 2 1 1 13–13 7
  5. Ezüstfenyő 5 2 1 2 13–16 7
  6. Roseal 5 1 3 1 8–6 6
  7. Bányász 5 1 3 1 11–10 6
  8. Lendület 4 1 1 2 10–11 4
  9. Csíkszentsimon 4 1 1 2 11–17 4
10. Egyesülés 4 1 0 3 5–13 3
11. Bástya 5 0 1 4 3–21 1

5. Liga, Udvarhely körzeti, 4. forduló

A csoport: Szentpál – Kobátfalva 1–0, Siménfalva – Bögöz 1–4, Etéd – Szent­áb­ra­hám 0–2, Oklánd – Farcád 1–8, Gagy – Szentpéter 1–2, Felsőboldogfalva – Nagy­ga­lamb­falva 2–2.

  1. Farcád 4 4 0 0 23–6 12
  2. Szentábrahám 4 4 0 0 17–6 12
  3. Felsőboldogfalva 4 2 1 1 10–8 7p
  4. Bögöz 4 2 1 1 8–6 7
  5. Oklánd 4 2 1 1 8–12 7
  6. Szentpál 4 2 0 2 8–8 6
  7. Etéd 4 2 0 2 8–8 6
  8. Nagygalambfalva 4 1 2 1 5–6 5
  9. Siménfalva 4 1 1 2 6–12 4
10. Szentpéter 4 1 0 3 7–16 3
11. Gagy 4 0 0 4 4–8 0
12. Kobátfalva 4 0 0 4 3–11 0

B csoport: Malomfalva – Lövéte 2–2, Zetelaka II. – Parajd SK 2–3, Farkaslaka – Varság 2–1, Korond – Zeteváralja 2–1, Máréfalva – Kápolnás 3–2, Alsósófalva – Bogárfalva 2–3.

  1. Farkaslaka 4 4 0 0 33–1 12
  2. Máréfalva 4 4 0 0 15–5 12
  3. Lövéte 4 3 1 0 16–5 10
  4. Parajd 4 3 0 1 10–6 9
  5. Malomfalva 4 2 1 1 11–8 7
  6. Kápolnás 4 2 0 2 7–6 6
  7. Korond 4 2 0 2 8–14 6
  8. Alsósófalva 4 1 0 3 6–7 3
  9. Varság 4 1 0 3 6–9 3
10. Bogárfalva 4 1 0 3 5–30 3
11. Zetelaka II. 4 0 0 4 4–11 0
12. Zeteváralja 4 0 0 4 3–22 0

5. Liga, Csík körzeti, 4. forduló

Csíkkozmás – Kászonaltíz 1–3, Csíkszentimre – Lázárfalva 2–1, Csíkszentgyörgy – Csíkszépvíz 3–1, Csíkszentdomokos – Csíkszentmihály 7–0, Csíkszentkirály – Gyimesbükk 1–2.

  1. Csíkszentdomokos 4 3 1 0 14–5 10
  2. Gyimesbükk 4 3 0 1 11–6 9
  3. Kászonaltíz 4 2 2 0 6–3 8
  4. Csíkszentkirály 4 2 1 1 11–5 7
  5. Csíkszentimre 4 2 1 1 6–4 7
  6. Csíkszentgyörgy 4 2 1 1 5–3 7
  7. Csíkszépvíz 4 1 2 1 8–8 5
  8. Lázárfalva 4 1 0 3 7–10 3
  9. Csíkkozmás 4 0 0 4 5–14 0
10. Csíkszentmihály 4 0 0 4 1–15 0

Ifjúsági bajnokságok

Ifjúsági Liga, 7. forduló: FK Csíkszereda – Kolozsvári Universitatea 1–0.
Elit Liga U17, 7. forduló: FK Csíkszereda – Kolozsvári Universitatea 0–1.
Elit Liga U16, 7. forduló: FC Botoşani – FK Csíkszereda 1–3.
U19-es országos bajnokság, 6. forduló: Nagyszebeni Interstar – ISK Székelyudvarhely 4–1.
U17-es országos bajnokság, 6. forduló: Nagyszebeni Interstar – ISK Székelyudvarhely 2–4.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!