Első alkalommal szervezték meg a Székelyföldi Aratóünnepet

Munkában az aratók, úgy, ahogy azt eleink tették. A kaszást a marokkötő, a kötélkötő, majd a kévekötő követi Fotók: Bokor Gábor

Hagyományteremtő szándékkal szerveztek székelyföldi aratóünnepet Csernátonban a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program kísérőrendezvényeként. Nem volt véletlen a helyszínválasztás, az aratást követő csépléshez csak a helyi múzeum tudott gépeket biztosítani, száz évnél idősebb cséplőgépet és az ezt meghajtó gőzgépet is.

Működésbe hozott gőzgép és cséplőgép a Haszmann Pál Múzeum udvarán. Kis időre megelevenedett a múlt

Az I. Székelyföldi Aratóünnepet a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete (SZGE) szervezte, együtt a LAM Alapítvánnyal, Kovászna Megye Tanácsával, a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesületével, önkormányzatokkal, helyi gazdaszervezetekkel. Az egész napos rendezvény két helyszínen zajlott: az aratás az András Péter gazda által felajánlott búzaparcellán történt, majd a Haszmann Pál Múzeum udvarán folytatódtak az események.
Kora reggel a búzatábla mellett gyülekeztek az aratócsapatok – Maros, Hargita és Kovászna megyéből –, összesen hat csoport, mindegyik négy taggal. A jókedv biztosítva volt, a Finom néptáncegyüttes húzta a talpalávalót.
Nyitányként Becze István SZGE-elnök köszöntötte a jelenlévőket. Az aratás, cséplés évtizedekkel ezelőtt is fontos közösségi esemény volt a székely faluközösségben. A gazdák összefogtak, együtt takarították be a kenyérnekvalót. Most ezt a hagyományt elevenítik fel, székelyföldi dimenzióban: a három székely megyéből érkezett aratócsapatok végzik a munkát – emelte ki Becze.
Könczei Csaba parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy az aratási ünnepség jelképes cselekedet. „Hálát adunk azért, hogy jutott családunknak, régiónknak, és miért is ne… azoknak a nélkülöző családoknak, akiknek a búza összeöntését követően juttatnak a gazdák lisztet. Hálásak vagyunk, hogy jutott nekünk, hálásak vagyunk, hogy ilyen módon a nehéz sorsúaknak is jut” – érvelt. Az agráriumban történő változásokról Könczei Csaba elmondta: „A mezőgazdaságot sokan tartják kevésre, sokan nem becsülik meg azokat az embereket, akik nem kevés és nagyon kemény munkával dolgoznak azért, hogy legyen kenyér, vagy miért ne, pityóka, disznóhús. A gazdák elismerést, nem akadályozást érdemelnek!”

Érdeklődők az aratók nyomában. Nem mindennapi látványosság

Az aratás menetét Orbán Miklós, a LAM Alapítvány felnőttképzési felelőse ismertette. Négytagú csapatokról van szó. A kaszás az első, aki a fűkaszálással ellentétben az álló gabonára vágja a rendet, őt követi a marokszedő, a kötélkötő, majd a kévekötő. A kévék pedig kalangyába kerülnek. (Szerk. megj.: Kilenc kéve hány kalangya? – ez a könyv címe is, aki még emlékszik.) Régen a búzát nem teljesen szárazon aratták, ha teljesen érett állapotban kaszálták vagy sarlózták volna le, akkor nagy lett volna a szemveszteség. Ezért viaszérésben arattak, a szemek a kalangyában száradtak meg. A kalangya kévéi aztán szekérbe kerültek, a szérű – a Haszmann Pál Múzeum udvara, gépparkja – felé vették útjukat, mögöttük a zenészbandériumot szállító szekérrel.
Az Erzsébet parktól gyarapodott a felvonulók csapata, az aratóbandák (ezt így is nevezték régebben) elé került az aratókoszorú is. Régen az aratókoszorút (búzakoszorút) a kalákások ünnepszerűen vitték a földesúrnak, azt mondva ezzel: vége az aratásnak, de a jövő évben is itt lesznek.
A felvonulás a Haszmann Pál Múzeum udvarán ért célba. Itt került sor
az I. Székelyföldi Aratóünnepség zászlajának a felvonására – a barátosi Ferencz Ernő Fúvószenekar adta a székely himnusz alapját a jelenlévők éneke mellett.
A zászlófelvonást követően az aratókoszorút a múzeum színpadának állványán helyezte el a zágoni Erőss Róbert és neje, Enikő. A koszorút – mint a székelyföldi aratás befejezésének szimbólumát – Takács Lajos helybeli református lelkész és a csernátoni születésű, Kézdikőváron szolgálatot teljesítő ft. Varga Rezső plébános áldotta meg.
A koszorút később Gál Károly RMDSZ-es képviselő átadta a szimbolikus házigazdának, a múzeum igazgatójának, Haszmann Orsolyának. „Megtisztelő feladat átadni a koszorút, a gyönyörű koszorú jelképezi a szülőföld gazdagságát, az aratók verejtékét” – mondta Gál Károly. Haszmann Orsolya kiemelte: a hasonló események fontosak a múzeum számára, a 100–150 éves gépekről így derülhet ki, hogy nem ócskavasak, hanem emberi történeteket hordoznak, melyek az ilyen események révén elevenednek meg.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta: Székelyföld erejét a gazdák adják! „Köszönet a Székelyföldért verejtékes munkával dolgozó gazdáknak, akik társadalmunk alapját képezik. Köszönet azoknak, akik hamarabb kelnek, mint mi, köszönet azoknak, akik hajnalhasadástól dolgoznak azért, hogy mindannyian az asztalra tudjuk tenni a mindennapi falatot. Székelyföld gazdasági megítélése attól is függ, hogy hány magyar családnak biztosít megélhetést szeretett szülőföldünk. Itt, Székelyföldön a föld szeretete és tisztelete mindannyiunkban benne van” – mondta az elnök.
Könczei Csaba a színpadról az aratóünnep szimbolikájáról beszélt: ez az az alkalom, amikor a gazdák hálát adnak azért, hogy jó termést takaríthattak be. Mint rámutatott, ez idén különösen igaz, ugyanis országszerte jó gabonatermésről számolnak be.
A színpadon az aratóbizottság tagjai – dr. Suba Kálmán, id. Orbán Miklós, Szabó Ákos – emléklapokkal köszönték meg a részt vevő csapatok hozzájárulását. Kiegészítésként az SZGE egy-egy láda sörrel kedveskedett, a LAM, a megyei szarvasmarha-tenyésztők egyesülete, Könczei Csaba pénzes borítékkal mondott köszönetet.
A színpadi eseményeket követően kezdődött a cséplés. A megrakott szekérről kerültek a kévék a gőzgéppel meghajtott cséplőszekrénybe – a nem mindennapi folyamatot Haszmann Lajos, azaz Tóni vezette.

A régi gőzgépek, mezőgazdasági eszközök is vonzották a látogatókat. Megőrzött értékek

A cséplést követően megáldották, majd megszelték az új kenyeret. A liturgikus részt Varga Rezső plébános végezte, a kenyeret Tamás Sándor szelte meg, majd az eseménysort a magyar himnusz zárta.
A Diószegi Pékség által felajánlott kenyér szeletei nagy sikert arattak, szó szerint sorban álltak az emberek a falatokért – pedig kicsit odébb, méretes sátorba a szervezők szeretetvendégségre hívtak mindenkit. A csomortáni közbirtokosság vállalta a főzést Petres Kálmán vezetésével.
Az aratóünnep búzakoszorúját, az aratózászlót és egy zsáknyi búzát – a zsákon a Magyarok Kenyere program szignójával – a múzeumnak adományoztak a szervezők. Ezeket egy cséplőgép mellett lehet majd megtekinteni a továbbiakban.
A kicsépelt búzából készülő lisztet a Magyarok Kenyere program révén rászorulóknak juttatják el szerte Erdélyben.

Bokor Gábor

: