Elölről kezdődik a pereskedés Tőkés László megvont érdemrendje miatt

Fotó: László F. Csaba – Archív

A legfelsőbb bíróság elfogadta Tőkés László fellebbezését, és arra kötelezte szerdán a Bukaresti Táblabíróságot, hogy tárgyalja újra a visszavonult lelkész román állami kitüntetése megvonásának ügyét.

Tőkés László a Ceauşescu-diktatúra bukásához vezető 1989-es temesvári forradalom kirobbantásában játszott szerepéért kapta meg Traian Băsescu államfőtől a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát a forradalom huszadik évfordulóján. Ezt a kitüntetést azonban Klaus Johannis államfő 2016 márciusában visszavonta. Az elismerés visszavonását Victor Ponta kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében.

A volt lelkész és politikus bíróságon kérte a kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését, ám az első fokon eljáró Bukaresti Táblabíróság 2016 novemberében elutasította a kérését.

Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje jó hírnek tartotta a szerdai ítéletet. Szerinte ez előrevetíti azt a végleges bírósági döntést, amely majd hatályon kívül helyezi a kitüntetést megvonó elnöki rendeletet. Az ügyvéd ­– aki az 1989-es temesvári kilakoltatási perében is védte Tőkés Lászlót – alkotmányellenesnek minősítette az elnöki rendeletet. Elmondta: a román alkotmány is hivatkozik az 1989-es romániai forradalom eszményére.

Szerinte azért is volt törvénytelen a kitüntetés visszavonása, mert jogszabály írja elő, hogy ezt azokkal szemben lehet megtenni, akik tetteikkel váltak méltatlanná a kitüntetésre, például elítélték őket. Ezzel szemben Tőkés László csupán véleményt nyilvánított, semmilyen törvénybe ütköző cselekedet nem róható fel neki.

Kincses Előd korábban úgy nyilatkozott: a temesvári forradalom szellemének védelmében indították a közigazgatási pert Klaus Johannis államfő és az elnöki rendeletet ellenjegyző Dacian Cioloş miniszterelnök ellen. Az ügynek nincs anyagi vonzata. „Meg kell védeni a temesvári népfelkelés történelmi szerepét, hogy ne lehessen semmivé tenni az egykori, ’89. decemberi román–magyar történelmi összefogás jelentőségét” – mutatott rá korábban az ügyvéd.

Az 1989-es forradalom emlékét ápoló Temesvár Társaság nyílt levélben figyelmeztette korábban Klaus Johannist: 17 jogerősen börtönbüntetésre ítélt politikus – köztük Adrian Năstase volt kormányfő – birtokolja a Románia Csillaga kitüntetést. Az államfő végül 2019 decemberében vonta meg 12 jogerősen elítélt személyiség kitüntetését, miután bírálatok kereszttüzébe került azért, hogy a nemzeti ünnep tiszteletére adott fogadásra Adrian Năstase, a korrupció miatt elítélt volt kormányfő is meghívást kapott az elnöki palotába.

HN-információ