Hirdetés

Előadás az előadásban

HN-információ
Színes produkciók sora várta a lelkes csíkszeredai közönséget a tegnap véget ért (unscene) Művészeti Egyetemek Fesztiválján. Az utolsó napon a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézete végzős hallgatóinak előadásán jártunk. Kitűnő előadások, hangulatos kísérőprogramok és folyamatos telt ház jellemezte a keddtől vasárnapig tartó, első alkalommal megszervezett (unscene) Művészeti Egyetemek Fesztiválját Csíkszeredában. A Csíki Játékszín kezdeményezésére és szervezésében megvalósult rendezvény a végzős egyetemi színművész és film-média szakos hallgatóknak kívánt bemutatkozási lehetőséget biztosítani. Ezek a diákok ugyanis az elmúlt tanévben javarészt az online térbe szorultak, nem csupán az oktatásukat, hanem az előadásaikat tekintve is. Ennek tudatában nem meglepő, hogy a felszabadultság, a találkozások öröme és a bizonyítási vágy egyszerre munkált a színművészpalántákban. Az esemény zárónapján a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézete végzős hallgatóinak előadását, a Producerek című musicalt tekintettük meg. Az előadás előtt alkalmunk volt néhány hallgatóval beszélgetni, akik kiemelték, hogy hatalmas alkotói- és munka iránti vágy munkálkodik bennük a karanténidőszak hatására. Ennek a színpadon láthattuk az eredményét, és nem is kellett csalódnunk. A kolozsvári diákok átütő energiákkal telt, színes és színvonalas produkcióval rukkoltak ki. A technikai okokból a kamarateremből a nagyszínpadra átkerülő előadás egy zenés darab megszületését dolgozza fel, amelynek hátterében egy rovott múltú producer és naiv, ám sikerre éhes társa állt. A történet szerint e két ember arra szövetkezett, hogy egy bukásra ítélt darabot mutassanak be a Broadway-en, hogy aztán a támogatók által felajánlott és fel nem használt hatalmas összegekből nagyot kaszáljanak. Mindeközben megjelent a nézők előtt a szórakoztatóipar színes, ám ellentmondásokkal teli, szélsőségesektől sem mentes világa. A végén pedig mondhatnánk, hogy a jók elnyerték méltó jutalmukat, a rosszak pedig meglakoltak, ám ez csupán részben igaz. Valójában az egyik producer börtönbe került, ám másikuk elérte álmát, és szeretett színésznő párjával Rióból küldött boldogságtól sugárzó üdvözlőlapot. A darab pedig sikeres lett, ahogy a Producerek szereplőit is hosszan éltette a közönség. A kolozsvári színművész diákok őszinte, intenzív színészi játékkal rukkoltak elő, énekhangjuk, tánctudásuk meggyőző volt, ugyanakkor még arra is jutott energiájuk, hogy a mai világ aktuális eseményeire reagáljanak. A látottak méltán jogosíthatják fel őket arra a reményre, hogy az egyetem elvégzése után valamelyik erdélyi magyar társulat tagjai között láthassuk őket viszont.

Farkas Endre



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!