Hirdetés

Élni és éltetni Vele...

HN-információ
Az ember a nap folyamán, de nemcsak, a történelem folyamán is, bármennyire is küzd, hogy kiemelkedjen az ösztön világából azáltal, hogy időről időre szellemi, lelki munkát végez, mégis mindig a dolgok rendje szerint úrrá lesz rajta az éhség, fontos lesz, fontosabb lesz mindennél. A történelem folyamán megfigyelhető, hogy amikor az emberiség a külső fizikai kenyér megszerzésére figyel – mikor éhessé lesz nagyon –, akkor teljes idejét, erejét, energiáját annak megkeresésére, megszerzésére fordítja. „A még több”-bel magyarázta, magyarázza a hódításokat, az embertársak rabszolgává tételét, a háborúkat, sőt más ember megölését is. Érdekes a folyamat, amikor a többért indított háború mindig a kevesebbhez vezetett, vagyis a nélkülözéshez, éhezéshez. Sokan még közülünk is átélték a háború utáni nincstelenséget. A kommunizmus is a többért harcolt, legalábbis elvi alapon – az anyagiak és a javak egyenlő elosztásáért – és a nincs kenyér, az éhezés lett az osztályrésze sok-sok embernek – tudjuk átéltük. És igaz emberi életünkre az is, hogy amikor kevés lesz a fizikai kenyér az embernek mindig eszébe jut a lelki táplálék. Hány történetet mondhatnánk, akár a háború utáni időből, akár a kommunista korból, hogy a nincstelenségben, a kenyértelenségben Istenhez, a lelkihez fordul az ember. Ezt támasztják alá a szociológiai felmérések is, ilyenkor vallásosabbak az emberek. Hiába tiltották, mégis templomba jártunk. Hol vannak ma azok az emberek? Találóan fogalmazza meg Zelk Zoltán: „Felelj, ha vagy, szél fújta levél a világ, de hol az ág, de ki az ág, akiben meg lehetne kapaszkodni?”. Szilágyi Domokossal az öngyilkosságba menekült költőnkkel ma is sokan kérdik, különböző élethelyzetben mintegy belekiáltják a világba: „Ezt a mázsányi ürességet, mondd, letenni hol van hatalom?”. Lelke ürességét nevezi mázsányi tehernek. Legyünk őszinték, sokkal, de sokkal többünk van, mint a háború után, vagy a kommunista időben, de azt is látnunk kell, hogy a ma embere elveszíti a lelki táplálék iránti érdeklődését. Pedig tudjuk, vagy tudnunk kellene: „Semmi új nincs az ég alatt”, csak az ember, aki elfelejti időről időre, hogy mikor a többért indít háborút, az mindig a nincstelenséghez vezet. De vannak ma is emberek, „akik vágynak el a magasságba, mert nagy a csúfság idelenn” – fogalmazza meg zseniálisan Ady Endre. Jézus felhívja a figyelmünket: „Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek.” (Jn 6,52) Nem lesz élet bennetek – nem, akkor, mikor szétfújt levélként rádöbbensz abban a magadra maradás pillanatában, kibe is kapaszkodjak? Nem lesz élet bennetek – amikor az általam megtervezett élet ürességének mázsáit letenni, elfelejteni, megbocsátani igyekezel. Még nem tűnt fel neked?! Ha meghal bennünk az az élet, amiről Jézus beszél, csak egy lépés van az öngyilkosságig, mint Szilágyinak. Ha meghal bennünk az az élet, amelyet az Oltáriszentség, Jézus teste táplál – csak egy arasz a kiégésig, a nem ér semmit ez az élet kijelentéséig. Mert élni azt jelenti, hogy éltetni. Éltetni, másoknak életet adni. Élek én? Hamar le tudom ellenőrizni. Van-e olyan ember körülöttem, akinek szavammal, jelenlétemmel, segítségemmel életet ajándékozok? Mert sokan, akik belesimultak e földi életbe, csak rabolni tudják ezt az életet, szavaikkal, panaszaikkal, magatartásukkal. Ezért ma is létkérdés a mi számunkra: élni vagy éltetni? 

Márton József katolikus plébános



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!