Hirdetés

Élménysporton a hangsúly

HN-információ
György István-Csaba Székelykeresztúron nevelkedett, az egyetemi négy évet leszámítva a helyi Orbán Balázs Gimnázium tanulója volt, később pedig itt tanított testnevelést. A Székelykeresztúri Egyesülés labdarúgója volt; második nagy szenvedélye az informatika. A hétköznapokban a munka mellett családapa, igyekszik lehetőleg minél több időt tölteni két kisgyermekével. – Hogyan és mikor alakult ki a sport iránti szeretete? – Tulajdonképpen amióta az eszemet tudom, mindig imádtam a mozgásnak mindenféle és -fajta formáját. Hogy az én esetemben ez egészen pontosan mit jelentett? Egész nyáron bicikliztünk, fociztunk, úszni jártunk, akkor még működött a székelykeresztúri strand. Télen pedig a közelünkben található befagyott patakon korcsolyáztunk, hokiztunk. Eljártunk sízni is a közeli dombokra. Természetesen a sport iránti vonzódásomhoz az is hozzájárult, hogy édesapám is testnevelő tanárként tevékenykedett. Ennek köszönhetően nagyon sokszor elvitt magával testnevelésórákra, betekinthettem a pedagógusi szerepkörbe is. Magával a tornatermi légkörrel is akkor ismerkedhettem meg. Minden egyes alkalommal elvarázsolt, így minden adott volt, hogy a sport iránti kötődésem viszonylag hamar és ilyen ütemben kialakuljon. Ez igazából egy életre szóló élményt jelentett számomra. – Beszélne a tanulmányairól? – A középiskolát az Orbán Balázs Gimnáziumban matematika és fizika szakon végeztem Székelykeresztúron. Az érettségi után sikeresen felvételiztem a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem testnevelő és sport szakára. 1996 és 2000 között végeztem az egyetemi tanulmányaimat. Hozzátenném, mi voltunk az első olyan évfolyam, akik magyarul tanulhattunk ezen a szakon. Igazából a felvételire készülés minden pillanatát szerettem. Az akkori felvételi rendszer kicsit másabb, összetettebb volt. Az érettségi vizsga nem számított be a felvételibe, viszont a sikeres felvételihez kilenc vizsgát kellett teljesíteni. A felvételi hét gyakorlati vizsgából és két elméleti tárgyból állt. A gyakorlati próba a hatvanméteres vágtafutás, távolugrás, súlylökés, támaszugrás, talajtorna, egy választott csapatsport és egy másik, szabadon választott sportág volt. Az elméleti vizsgáink között szerepelt az anatómia, és mivel magyar csoportba jelentkeztünk, nem román nyelvtanból, hanem magyar nyelvtanból kellett felvételi vizsgát tenni. Visszatekintve, úgy gondolom, nem is dönthettem volna jobban. Teljes mértékben meg voltam elégedve az egyetem nyújtotta lehetőségekkel és az oktatás színvonalával egyaránt. Igazából nagyon jó hangulatban teltek mind az elméleti, mind pedig a gyakorlati óráink. Jártunk úszótáborokba, tengerre, sítáborokba, turisztikai táborba, egyszóval, nagyon jó kis társág volt az ottani. – Mikor döntötte el, hogy testnevelő tanárként szeretne dolgozni? – A döntés középiskolás koromban született meg, de akkoriban még két vasat tartottam a tűzben. Abban az időben testnevelő tanárként, illetve informatikusként egyaránt el tudtam volna képzelni magamat. Ennek megfelelően eljártam edzésekre is és matematikai versenyekre is. Igazából a mai napig tisztán emlékszem a tényleges és végleges döntésemre. Ültem egyedül a szobámban, csendben, a matematika példatárral a kezemben. Akkor már elég komplett matematikát tanultunk, ami ahhoz kellett, hogy az informatikavonalon tovább tudjak menni. És kint az utcán pattogott a labda, valakik futballoztak... És akkor tudtam, hogy az az én igazi világom. Még aznap neki is fogtam a testnevelés szak felvételijére készülni, és azóta is a testneveléssel foglalkozom. – Sportolt teljesítményszerűen, mit és mennyi ideig? – Helyi és megyei szinten sportoltam versenyszerűen. Kisiskolás koromban tagja voltam a Székelykeresztúri Egyesülésnek, illetve azon belül a futballcsapatnak, ami abban az időben heti három edzést plusz a mérkőzést jelentette. Mindemellett edzőtáborokon vettünk részt, tornákon versenyeztünk. Minden korosztályos csapatban szerepeltem, majd végül a felnőttek között is bemutatkozhattam. Ez a folyamat csupán az egyetemi rövid időszakra maradt abba, amikor az egyetemet elvégeztem, ismét a felnőtt futballcsapat tagja lettem. A korosztályos csapatban még megyei első helyezést is elértünk. – Van egy olyan gondolat, esetleg mottó, amely szerint az eddigiekben alakítani próbálta az életét? – Erre a kérdésre, igazából határozott nemmel tudok válaszolni, mert minden élethelyzetnek, szerintem, más és más gondolat vagy mottó tudna megfelelni, alapul szolgálni, tehát nincs ilyesmi számomra. – Hogyan alakult testnevelői pályája a kezdetektől egészen a jelenig? – A testnevelői pályám alakulását illetően abban a szerencsés helyzetben voltam és vagyok, hogy ugyanabban az iskolában tanítok, amelyben korábban tanultam. Az egyetemi éveimet leszámítva csupán az Orbán Balázs Gimnáziumban tanultam és tanítottam. Gyakorlatilag hatéves koromtól, négy évet leszámítva, ebben az intézményben vagyok. Amikor elvégeztem az egyetemet, éppen akkor ment nyugdíjba az én volt testnevelő tanárom, és én sikeres versenyvizsga után az ő helyét vettem át. Az évek során következtek a véglegesítő, majd a fokozati vizsgák. Az órai tevékenységen túl, természetesen egy tanárnak más kötelessége is van. Ilyen tevékenységek az iskolai csapatok versenyre való felkészítése, az iskolanapok sportrendezvényeinek szervezése, a ballagások, nagykorúsítási ünnepség szervezése, illetve a helyi és megyei versenyeken való részvétel. Mindemellett szívesen vagyok osztályfőnök is, most épp egy tizenegyedik osztályom van. Igazából ők már a negyedik osztályom, ahol ezt a szerepet betöltöm. – Milyen a kollégákkal és a diákokkal a kapcsolata? – Kezdetben tanítottam egy–négy osztályosokat is, és azt kell mondanom, hogy le a kalappal a tanítók előtt. A kicsik nagyon aranyosak, ragaszkodóak, közvetlenek, nagyon akarnak, éppen ezért nagyon jó velük dolgozni. Azt még azért meg kell említsem viccesen, hogy pont ezért nagyon-nagyon igénybe veszik a pedagógus erőforrásait. Most jelenleg öt–nyolc és kilenc–tizenkettedikes tagozatban tanítok. Diákjaimmal jó a kapcsolatom, bár szigorú tanárnak tartom magam, mégis, úgy gondolom, megtalálom a közös hangot velük. Ami a pedagóguskollégákat illeti, egy-két kivételtől eltekintve a régi iskolatársaimmal és régi tanáraimmal, régi tanítványaimmal dolgozom együtt. Tehát nagyon, de nagyon jó a kapcsolatunk egymással. – Hobbi, szabadidős tevékenység? Jut egyáltalán idő ilyesmire? – Természetesen, jut idő ilyesmire, az ember mindig úgy alakítja, hogy ez is beleférjen az életébe. Mindig kell valami, ami az embert feltölti a munka mellett. Két kisgyerekes családban élek, ami a sportot illeti, rendszeresen futballozok, szívesen úszok, kirándulok, télen pedig snowboardozni szoktam. Az elején említettem, hogy az informatika közel állt hozzám, ez a mai napig így van. Az egyetem befejezése után informatikai diplomát is szereztem. Nagyon szívesen szerkesztek, tervezek, programozok, a sulisoknak is tartok egy kis programozást. Természetesen az iskola honlapjának a szerkesztésében is részt veszek, és otthon szívesen barkácsolok, ez sem áll távol tőlem. – Beszélne a szüleihez fűződő kapcsolatáról? – A szüleimhez fűződő kapcsolatom… pedagóguscsaládban nőttem fel. Édesapám testnevelő tanár volt, édesanyám pedig magyar–francia szakos tanárnő, bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy én is a tanári pályát választottam. Édesapám sajnos már nem él, édesanyámmal nagyon jó a kapcsolatom, pályám elején még 10 évig kollégák is voltunk. Bizony, kezdő pedagógusként sokszor jól jött a segítsége számomra. Most, hogy nyugdíjas, besegít a gyerekek nevelésébe. – Hogyan látja a fiatal, tehetségesebb gyerekek helyzetét, van lehetőségük a továbbiakban komolyabb karriert befutni? A telefonos világban érdeklődnek egyáltalán a sport iránt a fiatalok önszántukból, nem szülői nyomásra? – Azt tudnám mondani, hogy a lehetőségek egyre jobbak. Az iskolák is fejlődnek, sportegyesületek és sportpályák épülnek. Az akadémiák külföldi támogatottsága is egyre nagyobb. A megyében van Székelyföldi Jégkorong Akadémia, Puskás Akadémia, Kézilabda Akadémia, ezek a lehetőségek mind adottak. Azonban a sikeres sporthoz számos más feltételnek is teljesülnie kell, a tehetség, a személyiségvonások, az anyagi háttér mind fontos tényezők. Versenyezni kell a számítógépes technikával is, és valljuk be, ez elég nagy kihívást jelent. Nagyon szórakoztatóak, nagyon változatosak tudnak lenni a különböző digitális játékok, és a siker is jóval hamarabb megjelenhet. És ez nagyon vonzó a fiataljaink számára. Ugyanakkor nagyon fontos persze az edzők, a testnevelő tanárok szerepe is. Én most itt nem térnék ki ezekre, ez elég sokszor elhangzik, viszont egy dolgot fontosnak tartanék megemlíteni. Kisgyermekek esetében tévesnek tartom azt a szemléletmódot, hogy egy edzőt, egy testnevelőt csak a versenyeken elért eredményei alapján ítélik meg. Így az edző, a pedagógus arra kényszerül, hogy mindent ezen eredményeknek rendeljen alá. Ez elég visszás élményt válthat ki a gyerekekből is. Szerencsére, egyre több helyen vezetik be kisgyermekeknél az élménysportra fektetett módszereket az eredményközpontú szemléletmóddal szemben. Szerencsére, kisgyermekeknél egyre inkább az élményközpontú szemléletmód érvényesül az eredményközpontúval szemben.

Vlaicu Lajos



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!